Dunaújvárosi Hírlap, 1983. június (28. évfolyam, 44-51. szám)

1983-06-07 / 45. szám

Kitüntetett pedagógusok Az 1983. évi pedagógusnap alkalmából az alábbi peda­gógusok vehettek át kitün­tetéseket : Kiváló Pedagógus címmel tüntették ki Parrag Józsefné tanítót (Móricz Zsigmond Ál­talános Iskola), Újvári Mi­­hályné igazgatóhelyettest (Ságvári Endre Általános Is­kola). A Fejér megyei Tanács Közoktatási Díja kitüntetés­ben részesült: Szegedi Györgyné vezető óvónő (22. sz. óvoda), Kiváló Munkáért kitünte­tést kapott: Dókus Lászlóné tanár (Münnich Ferenc Gimná­zium), helyettes Füzy Éva igazgató­­(Móricz Zsigmond Általános Iskola), Hingyi Mi­­hályné dajka (23. sz. óvoda), Horváth A. Béláné tanár (Rudas László Közgazdasági Szakközépiskola), Karcsai Imréné tanító (Petőfi Sándor Általános Iskola), Károli Má­tyás tanár (Béke I. Általános Iskola), Marosi Lászlóné tanár (József Attila Általános Iskola), Miczi Istvánná hi­vatalsegéd (Bánki Donát Szakközépiskola), Oszkó Fe­­rencné tanító (Ságvári Endre Általános Iskola), Perge Já­nos szakoktató (316. sz. Szak­munkásképző Intézet), Só­lyom Mártonná tanár (Kisegí­tő Iskola), Udvari Jánosné óvónő (13. sz. óvoda), Woja­­kiewicz Lászlóné tanár (Szó­­rád Márton Általános Isko­la), Vad Györgyné gyakorlati oktatásvezető (Rudas László Kereskedelmi Szakmunkás­­képző Iskola), dr. Hartai Já­nos tanszékvezető (Nehézipa­ri Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara), dr. Tarjáni György tanszék­­vezető (Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara), Antoni Já­nosné óvónő (Nagyvenyim). Miniszteri dicséretben ré­szesült : Bámer Györgyi tanár (Föl­des Ferenc Dolgozók Közép­iskolája), Erős Józsefné gaz­dasági vezető (Münnich Fe­renc Gimnázium), Garam­­völgyi Józsefné tanító (Szó­rád Márton Általános Isko­la), Horváth Lászlóné óvo­dai felügyelő (városi tanács művelődésügyi osztály), Hor­váth Lászlóné tanár (Dózsa II. Általános Iskola), dr. Ki­rály Gyuláné vezető óvónő (3. sz. óvoda), Kulcsár Dezső­­né gondnok (316. sz. Szak­munkásképző Intézet), Lam­pen Jánosné tanító (Római II. Általános Iskola), Sallai Lajosné konyhai dolgozó (Szórád Márton Általános Is­kola), (Ságvári Sifter Klára tanító Endre Általános Iskola), Vastag Károlyné ve­zető óvónő (12. sz. óvoda), Végh Vince tanár (Vasvári Bál Általános Iskola). SZOT-oklevelet kapott: Hegelsberger Ferencné ve­zető óvónő (27. sz. óvoda), Schrammer Ferencné tanár (Ságvári Endre Általános Is­kola), Uhrin Ferenc tanár (Bánki Donát Szakközépisko­la). Ifjúságért Érdeméremmel jutalmazták Klopcsek Pálné munkáját (Általános Iskola, Nagyvenyim). Aranykoszorús KISZ-jel­­vényt kapott Egressyné Lisz­­kai Erzsébet (Petőfi Sándor Általános Iskola). A KISZ KB Dicsérő Ok­levelét vehette át Szupricsné Szabó Magdolna (Ságvári Endre Általános Iskola), Lin­­ka Judit (Béke I. Általános Iskola). Úttörővezetői Érdemérmet kapott Brunner Gyuláné (Ságvári Endre Általános Is­kola), Horváth Zoltánná (Bé­ke I. Általános Iskola). Kiváló Úttörővezető lett Tiringer Júlia (Ságvári End­re Általános Iskola), Gábor Bertalanná (Móricz Zsig­mond Általános Iskola). A Magyar Úttörők Szövet­sége Dicsérő Oklevelét kap­ták: Kárgli Mátyásné (József Attila Általános Iskola), Nagy Józsefné (Petőfi Sán­dor Általános Iskola), Korso­­veczkiné Balló Erzsébet (Dó­zsa II. Általános Iskola), Kardos Klára, Pompos Zol­tán (Ságvári Endre Általános Iskola), Maráz Lászlóné (Ró­mai II. Általános Iskola). A művelődési miniszter Pedagógus Szolgálati Emlék­érmet adományozott kilenc nyugdíjba vonuló pedagógus­nak. Törzsgárda-tagságért ugyan­csak kilencen részesültek ju­talomban. Munkájuk elismeréseként öten utazhatnak békevonat­tal a Szovjetunióba, hatan pedig Fekete-tengeri utazá­son vehetnek részt. Ne csak júniusban bevontak 88 jogosítványt Évente negyvenhatezer ügyben kell intézkedniük a dunaújvárosi városi és já­rási rendőrkapitányság igaz­gatásrendészeti osztályán dolgozóknak. Negyvenhat­ezer ügy — negyvenhatezer ember. És a „témák” is vál­tozatosak. Személyi igazol­vány cseréje, hatósági erköl­csi bizonyítvány kiadása (ez utóbbi forgalma a kisvállal­­­kozások miatt alaposan meg­nőtt) útlevélkérelmek, egyéb engedélyügyek, és természe­tesen a szabálysértések. To­pánkáné dr. Jámbor Edit osztályvezetővel és Becsei Józsefné szabálysértési elő­adóval először arról beszél­gettünk, hogy milyen fegyel­mezett állampolgárok va­gyunk mi dunaújvárosiak az igazgatásrendészeti dolgozók szemével nézve. — Ezt legjobban a statisz­tikák illusztrálják — mondja az osztályvezető. — Sajnos, az állampolgári fegyelem nem javult, ezt bizonyítja a közlekedési és közbiztonsági szabálysértések viszonylag magas száma. Az általunk tárgyalt szabálysértési ügyek közel hetvenöt százaléka közlekedési szabálysértés. Nagyon sok a durva szabály­szegés, az elsőbbség meg nem adása, a megengedett sebes­ség jelentős túllépése, az ittas vezetés. — Milyen lehetőségek vannak az igazgatásrendé­szeti dolgozók kezében ezek megelőzésére, csökkentésére? — Mi már csak a szabály­­sértés elkövetése után talál­kozunk az állampolgárokkal — mondja Becsei Józsefné szabálysértési előadó —, s azon kívül, hogy differenciál­tan, lehetőleg minden körül­ményt figyelembe véve szabjuk ki a bírságot, igyek­szünk rádöbbenteni is az el­követőket cselekményük sú­lyára. Nem egyszer csak az a bizonyos hajszál választ­ja el őket a súlyosabb kate­góriába tartozó vétség vagy bűntett elkövetésétől, s ak­kor már bíróság előtt kellene felelni tettükért. Az úgyneve­zett kiemelt közlekedési sza­bálysértések száma sajnos ennek ellenére is nőtt. A múlt évben kétszázhetven­nyolc járművezetőt kellett ezért felelősségre vonni, s 88 járművezetői engedélyt von­tunk be. — Melyek a közrendet veszé­lyeztető leggyakoribb sza­bálysértések? — A közveszélyes munka­kerülés, garázdaság, vereke­dés, veszélyes fenyegetés — sorolja Topánkáné dr. Jám­bor Edit. — Sajnos, itt is az alkohol játssza a főszerepet. Tavaly kétszázhetven sze­mélyt jelentettek fel közren­det veszélyeztető magatartás miatt, s ebből legtöbbet, nyolcvanhármat garázdasá­gért kellett felelősségre von­ni. Itt is a jogpolitikai irány­elveknek megfelelően, diffe­renciáltan bírságoltunk. Ta­valy kilenc garázdát — vala­mennyi visszaeső volt — büntettünk elzárással, a töb­bieket pénzbüntetéssel súj­tottuk. — Szerencsére nem az ilyen esetek teszik ki az évi negyvenhatezer ügy többsé­gét. Személyi igazolvány cse­réje kiváltásra engedélyek, útlevélkér­elemek ... — Igyekszünk mindent el­követni, hogy az állampolgá­rok időben, s minél keve­sebb várakozás után jussa­nak hozzá a szükséges okmá­nyokhoz. Rendszeresen kijá­runk az iskolákba az első személyi igazolványokat át­adni, több községbe, s né­hány munkahelyre pedig cse­rélni. Sajnos, nem minden­hol fogadták, fogadják kellő megértéssel kezdeményezé­sünket. Volt olyan vállalat, amelyik nem is válaszolt. Bevezettük a csütörtöki meg­­hosszabított félfogadási időt, este hétig állunk az állam­polgárok rendelkezésére. — Ilyenkor nyár elején, sokan szeretnének útlevelet kiváltani, meghosszabbítani. — Az útlevélforgalmunk valamelyest csökkent, itt mu­tatkozik meg a többszöri ki­utazási engedélyek előnye. De még most is sokan van­nak, akik az utolsó pillanat­ban jönnek. Mi csak azt kér­jük, hogy idejében adják be az útlevélkérelmet, mert ti­zenöt nap az elintézési ha­táridő. Mégis, tavaly január­ban mindössze 377 kérelem érkezett be, ugyanakkor jú­liusban néhány híján ezer­négyszáz. Pedig az elkészült , szocialista országokba szóló (Szovjetunió és Ju­goszlávia kivételével) útlevél öt évig érvényes, így a mi munkánk is könnyebb lesz, s ügyfeleinknek sem kell idegeskedniük, hogy meg­kapják-e idejében útlevelü­ket. d. Kiss Topánkáné dr. Jámbor Edit és Becsei Józsefné véleménye szerint nem lettek fegyelmezettebbek a dunaújvárosiak, s ezt a statisz­tikai adatok is bizonyítják (Rozsnyai Zoltán felvétele) 1983. június 7., kedd Dunaújváros is kapott a pénzből A múlt évi költségvetési pénzmaradványok felosztá­sáról döntött legutóbbi ülé­sén a megyei tanács végre­hajtó bizottsága. A pénzmaradványból az alapellátás javítására 6,8 milliót, állóeszköz-fenntartás­ra 18,2 milliót, fejlesztési cé­lokra 27,5 milliót, egyéb feladatokra 18,2 milliót for­dítanak. Mivel az MMK mel­lett épülő 16 tantermes is­kola beruházási költségéből még jókora összeg hiányzik, a pénzmaradványból tízmil­lió forint támogatást juttat­nak az iskola építésére, két­millió forinttal pedig hozzá­járulnak. Dunaújváros általá­nos rendezési tervének az el­készítéséhez. 1400 helyett 8,7 kiló Porok, filterek­ re A martinacélmű kéményei­telepített porleválasztók közül a III—IV-es kémény­por filterei tavaly ősz óta üzemelnek. Az I—II-es fil­ter átadási határideje ez év március 31-e volt. Különböző problémák miatt — a napok­ban például a ventillátor kiegyensúlyozásán dolgoznak — azonban késik a filter át­adása. A III—IV-es kémény­ből (a kemencék üzemelésé­től függően) a korábbinál áttetszőbb, tisztább füst bo­­dorodik. A napokban meg­kezdi próbaüzemelését a „ké­ső” filterpár is. Késik a füstgázhőhasznosí­­tó kazánok átadása is, meg­felelő daru, illetve szerelési kapacitás hiányában. A ter­vezett április 30-a helyett az egyiket e hónap végén, a másikat várhatóan augusz­tusban fogják átadni rendel­tetésének. A számítások szerint a porleválasztók óránként 87 ezer normál köbméter, köb­méterenként 16 gramm szennyeződést tartalmazó gáz tisztítására képesek, 99,37 százalékos hatékonysággal. Ami azt jelenti, hogy órán­ként 1400 kilogramm helyett 8,7 kilogramm por kerül majd mindössze a levegőbe az acélműi kéményekből. Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956-1965 A kohászati program folytatása (ii.) Az ünnepi könyvhétre a Magvető Kiadó a Nemzet és emlé­kezet sorozatban megjelentette Berend T. Ivánnak Gazdasági út­keresés 1956—1965 (A szocialista gazdaság magyarországi modell­jének történetéhez) című művét, mely átfogó képet ad e kilenc esztendő gazdaságpolitikai törekvéseiről és eredményeiről. La­punkban A kohászati program folytatása című fejezetet közöl­jük teljes terjedelmében, s egyben olvasóink szives figyelmébe ajánljuk a tudós érdekfeszítő megállapításait e sokat és sokak által vitatott kérdéskörről. A KGST X. ülésszakának megfelelő napirendjéhez ki­alakított kormányálláspont a hatvanas évek elején ugyan­csak leszögezte: „A népi de­mokratikus országok min­denki által láthatóan erejük­höz mérten nagy erőfeszíté­seket tesznek, hogy a henge­relt acélban mutatkozó belső szükségleteket kielégítsék ... A Magyar Népköztársaság az elmúlt években, de különö­sen az 1961—65 közötti má­sodik ötéves terv időszaká­ban is komoly beruházásokat irányzott elő annak érdeké­ben, hogy a hengerelt acél­termelés és szükségletek összhangját megközelítő mó­don megteremtse.” 1957 és 1965 között a hengerelt acél termelését 56 százalékkal nö­velik, a Dunai Vasmű me­leghengerművének megindí­tását csehszlovák kooperá­cióval, „kétoldalú megállapo­dás alapján másfél évvel előrehoztuk, és 1965-ig kapa­citásának jelentős részét csehszlovák—magyar koope­rációban használjuk ki.” (Alapanyag-ellátás fejében évi 110—260 ezer tonna me­legen hengerelt lemezt és más terméket szállítunk Csehszlovákiának.) A KGST tanácsának X. ülésszaka a szocialista országok anyag­mérlegeiben jelentkező 2—3 millió tonna hengerelt acél­­hiány megszüntetését szem előtt tartva ajánlotta Ma­gyarországnak a Dunai Vas­mű széles szalaghengersora építésének meggyorsítását is. (P. I. Archívuma, 288. 23/1958. A Magyar fél véle­­­­ménye a KGST X. üléssza­kának 3. napirendjéhez.) A nemzetközi együttműkö­dés keretében tehát nem le­hetett biztosítani megfelelő mértékben a kohászati ter­mékek beszerzését, és erre viszonylag hosszabb távon sem ígérkezett lehetőség. A világpiacról, a megfelelő ex­portcikkek, illetve devizafor­rások hiányában, ugyancsak nem nyílt mód e cikkek megvásárlására. A gazdaságpolitikai dilem­ma másik tényezője a meg­kezdett és félbehagyott kohá­szati beruházások adott szint­jéből keletkezett. Ezt leg­jobban a Dunai Vasmű hely­zete példázhatja. A kohá­szati bázis felépítésének ere­deti tervei szerint a vasmű­vet két lépcsőben kívánták tető alá hozni. „Jelenleg a kiépítés az első lépcsőben tart...” — számolt be a beruházás helyzetéről 1957 januárjában a kohó- és gép­ipari miniszter. A kokszoló­mű 80 százalékban készült el, a nyersvasgyártási kapa­citásokból a tervezett két nagyolvasztó egyike elké­szült, a másik 80 százalékos készültségben maradt. Az ércdarabosító és előkészítő üzem 90 százalékban készen állt, a salakgranuláló viszont még hiányzott. Az acélgyári kapacitásokból a tervezett négy martinkemencéből há­rom elkészült, a negyedik viszont még félig sem. A se­gédberendezések készültségi foka viszont csak 70 száza­lékos volt. A meleghenger­mű berendezése 80 százalék­ban volt készen, a hideg­­hengermű viszont teljesen hiányzott. „Az első kiépítési lépcső tehát nincs befejez­ve — összegezi a miniszteri előterjesztés —, egyelőre az üzem csak kohászati fél­üzem csak kohászati félgyár­­mányokat termelt, hengerelt­­árugyártás még nincs.” A Dunai Vasmű építésébe 1957 elejéig 3,3 milliárd forintot fektettek, s az ún. bővített első lépcső kiépítéséhez a be­ruházások 68 százalékát használták fel. A számítások szerint a teljes befejezés to­vábbi 1,6 milliárd forint be­ruházást igényelt, az összes előirányzott beruházás közel egyharmadát. Ezzel viszont a Vasmű termelésének értéke az első lépcső tervezett tel­jes termelési értékének 34 százalékáról 66 százalékára emelkedne, és az üzem rá­fizetéses jellege eltűnne. „Más szóval — összegezi az idézett előterjesztés 1957 ja­nuárjában — a beruházási összeg utolsó harmadának befektetésével a termelési érték kereken háromszoro­sára növekszik. A hengermű­vek megépítése után világ­­viszonylatban is hiánycikket jelentő lemezgyártmányok­hoz jutunk, amelyek bel- és külföldön egyaránt kedvezően értékesíthetők, és világpiaci áruk egyre növekedő tenden­ciát mutat.” (P. I. Archívu­ma: 288. f. 23/1957. A Kohó- és Gépipari Minisztérium előterjesztése a Gazdasági Bizottsághoz. A Dunai Vas­mű befejező jellegű kiépíté­sére vonatkozó javaslat. 1957. január 31.) A hatalmas összegű beru­házások után a vasmű építé­sének félbehagyása, a vi­szonylag kisebb befektetési hányad elvonása nyilván­valóan ésszerűtlennek tűnt, s ezt az álláspontot különö­sen felerősítette a kohászati termékek, s éppen főként a hengerelt áruk iránt jelent­kező belső és külső kereslet, a KGST-ben fennálló és nö­vekvőnek ítélt hiány. Mindebből elkerülhetetle­nül következett, a korábbi elgondolások és az önellátási törekvések elvi elvetése el­lenére, hogy ha a korábbinál jóval mérsékeltebben is, de már a második 3 éves terv éveiben folytatódott a vas- és acélipar fejlesztése. „Az ellenforradalom után — szá­mol be visszatekintően az iparág helyzetéről szóló po­­­litikai bizottsági jelentés — vaskohászat fejlesztésére vonatkozó előző elképzelése­ket felülbíráltuk, és főleg a második 5 éves tervben cé­lul tűztük ki a kohászati termékek minőségét javító és választékát bővítő kapa­citások megteremtését.” P. I. Archivuma: 288, f. 20. Elő­terjesztés a PB részére vas­kohászatunk helyzetéről, fej­lesztésének irányairól. 1965.) Az elmondottakhoz hozzá kell tenni, hogy a nehézipar elsődlegességére alapozott minden oldalú iparfejlesztés útjából mint korábban, úgy ebben az időszakban is, logi­kusan következett a kohá­szati alapanyagok iránt je­lentkező nagy éhség s az eb­ből eredő fejlesztési­ kény­szer. A minőség és választék jegyében meghatározott célo­kat egyre jobban szorította háttérbe a termelés men­­­nyiségi növelésének törekvé­se. Ehhez adott további len­dületet a tervezési-irányítási rendszerben rejlő ösztönzési mechanizmus, valamint vállalatok belső érdekeltségi a hatóereje is. (Folytatjuk) Épül a hideghengermű (Dunaújvárosii Hírlap archívuma — Cseh Tibor felvétele)

Next