Dunaújvárosi Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-14 / 38. szám
EGY PERCBEN Kiss Anna MŰSZAK-Ja DUNAÚJVÁROS Kiss Anna Nagyvenyimen élő képzőművész tavaly novemberben indította el főként felnőtteknek szóló művészeti alapképzését a Munkásművelődési Központban. Az alkotóval e képzés tapasztalatairól és jövőbeli terveiről is beszélgettünk. ^4 Célba ér a csatorna KULCS Közmeghallgatást tartott Kulcs Község Önkormányzatának képviselő-testülete 2020. február 12-én a polgármesteri hivatal dísztermében. Ezt a közmeghallgatást is, hasonlóan az elmúlt évek eseményeihez, Jobb Gyula polgármester nyitotta meg. *-2 Nyáron már tesztelhetik MW-INFORMÁCIÓ Nyárra véget érhet a járvány, a koronavírus ugyanis nem szereti a meleget - közölte az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa tegnap. Szlávik János hozzátette: akár egy éven belül hatékony és biztonságos védőoltás állhat rendelkezésre. ^9 ízletes és egészséges MW-INFORMÁCIÓ Ez alkalommal - a desszertet leszámítva - szárnyasokban gondolkodtunk. Persze zöldségek és gyümölcsök nélkül nincs egészséges ebéd. ►11 Jó reggelt! Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa, s vérző csonkból virradó tavaszra új erő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már, s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt..., olvasom Wass Albert: Üzenet haza című versének részletét. Wass Albert 1945-ben elhagyni kényszerült Magyarországot. Élete során a román titkosszolgálat többször is megpróbálta meggyilkolni őt. Művei a kommunizmus alatt indexen voltak. Fenti versével az Erdélyben maradottaknak üzent. Szavai azonban korunk történései kapcsán is erős üzenetet hordoznak. VZs VÁROSI NAPILAP 2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK • XXXI. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM. ÁRA: 175 FT www.duol.hu Átadtak a Dunaújváros Sportjáért kitüntetéseket Rangos elismerések DUNAÚJVÁROS A csütörtöki közgyűlésén Pintér Tamás polgármester átadta a Dunaújváros Sportjáért díjat. Idén a rangos elismerést Lencsés Józsefnek posztumusz (özvegye vette át a díjat) és Pász Péternek ítélték oda. Lencsés Józsefet több évtizedes helyi sportszervezői és kimagasló szakmai sporttevékenységének elismeréseként, Pász Pétert a helyi kajak-kenu sportban kimagasló színvonalon, lelkiismeretesen és példaértékűen végzett tevékenységének elismeréseként tüntették ki. Fotó: Ll >2 Valentin vagy Bálint? DUNAÚJVÁROS Február 14-ét, a szerelem ünnepét úgy tartjátok számon, mint Valentin-napot, holott a mi naptárunk szerint ez Szent Bálint napja. Mit ünnepeljük tehát, Bálint- vagy Valentin-napot? Felesleges ezen vitatkozni, Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője. Fotó: Ll ►S Házasság hete egész vasárnapig DUNAÚJVÁROS Magyarországon már 13. alkalommal tartják meg a házasság hetét, országszerte már háromszáz település csatlakozott a programhoz, legalább ennyi programmal. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a szerelem, a család fontosságára, rávilágítsanak szépségeire, de nem hunynak szemet a nehézségek felett sem. Az utóbbi években óriási a magyarok házasodási kedve, a statisztikákból pedig jól látszik, hosszú évek stagnálása és csökkenése után a kétezres években újra hisznek a házasság intézményében a magyarok. ►S A gimiseké a Diákvér vándorkupa DUNAÚJVÁROS Szerény házi ünnepségen adta át tegnap a Diákvér vándorkupát Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője a munkatársaival karöltve, amit (diákokról lévén szó) még meg is toldottak egy vöröskeresztes tortával is. A Diákvér program őszi fordulójának győztese immár sokadszor a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium lett, náluk zajlott a ceremónia. ^3 Elment a legendás Wichmann Tamás BUDAPEST Csak a nap, az óra volt kérdéses. Ahogy a vele, körülötte élők, ő maga is tudatában volt annak, hogy gyógyíthatatlan beteg. Wichmann Tamás egy héttel a hetvenkettedik születésnapja után, szerdán este föladta a küzdelmet. Hiányérzet, elrendezetlen ügyek nélkül evezett át a túlvilágra. S ha kissé megkésve is, de még életében megkapta azt, amire pályafutása után évtizedekig mindhiába vágyott, az elismerést azért, amit elért minden idők egyik legnagyobb kenusa, felejthetetlen sportolója. ►IS Újabb kemény ellenfél vár rájuk DUNAÚJVÁROS A Dunaújváro- február 14-én 18.30 órakor si Kohász női kézilabdacsa Szekszárdon a másik csapata számára a nehéz idő-gyár élcsapat, az FTC-Rail szak folytatódik. Az Érd és Cargo Hungária lesz a dua Siófok elleni egymás utánnaújvárosiak vendége. Azaz két napon bajnoki mérkő- újabb kemény kihívás vár a réseket követően pénteken, DKKA-ra. ►14 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 Pénteken kezdetben több, délután kevesebb helyen várható eső, futó zápor. Szombaton eleinte naposabb, délután felhősebb idő várható. ►13 A Boldog névnapot kívánunk Bálint és Valentin nevű olvasóinknak! *