Református Polgári Fiú és Leányiskola, Dunavecse, 1941
I. Húsz esztendő. Dr. Ravasz László, szeretett püspökünk ebben a tanévben töltötte be főpásztori szolgálatának 20. esztendejét. A legnehezebb időkben, amikor Trianonnak minden átka nehezedett ránk, jött ide hozzánk, a Nagy-Alföld kalászos rónáira a leigázott Erdély bércei közül. A jó Isten küldötte, mert szeretett bennünket. Azt akarta, hogy kifosztottságunkban a nagy püspök óriási tudása gazdagítson, szeretetének sugárzása dermedtségünkben melegítsen, bölcsesége a sötét, magyar éjtszakában utat mutasson, mélységes hite reményt keltsen. Ezt az isteni célt szolgálta és töltötte be maradéktalanul Ravasz László. Új utakat jelölt meg számunkra, amelyeken iskolai és egyházi életünk hatalmas fejlődésnek indult. Új eszméket adott, melyeknek megvalósítása az alkotások egész sorozatával gazdagította a Dunamellék egyházait. Ki tudná ezeket előszámlálni? Elég csupán megemlíteni azt a rendkívüli teljesítményt, hogy szolgálatának első éveiben az egyházkerület minden gyülekezetét meglátogatta és közvetlenül győződött meg a hibákról, bajokról és panaszokról, melyek, amint ezt a következő évek tapasztalatai mutatták, az Ő bölcs útmutatása nyomán mind megszűntek. Kérdezhetjük most ennél a határkőnél, hogy mi lett volna velünk, ha az örökkévaló Isten nem választotta volna el Őt alázatos szolgájává és nem adta volna nekünk. Milyen lenne most a mi életünk, ha Ravasz László lelkének gazdagsága ki nem árad reánk. A felelet egy lehet : sokkal szegényebbek lennénk. Az Ő hatalmas méretű építő munkássága közvetve bár, de a magyar közoktatás szempontjából is felmérhetetlen jelentőségű. Őrizze a jó Isten drága egészségét és tartsa meg Őt számunkra még igen hosszú időn keresztül.