Cél, 1958 (1. évfolyam, 6-10. szám)

1958-06-01 / 6. szám

S­z­á­l­a­s­i A gyermek államhatalmunk különös védelmét fogja élvezni. A gyermek akkor igazi gyermek, ha legalább három van belőle egy családban. Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság. Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait. Jóízű magyar kenyeret fogunk biztosítani az igazi magyar családok boldog gyermekei számára. A fegyveres nemzet leghatalmasabb fegyvere a gyermek: az egészséges, tiszta, bátor magyar gyermek. Ami fegyvert ellenségeink nekünk sze­geznek, az mind ki fog hullani kezükből a megsokasodott, nevető, boldog és egész­séges gyermekhadsereg támadásától. Út és Cél 1933 TRIANON 1920 június 4 Június 4-én, a trianoni gyalázat évfordulóján, közel négy évtized távolából, olyan lelket korbácsolóan ég bennünk az országrablás feletti fájdalom, mintha teg­nap tépték volna szét ezer éves hazánkat, újabb nem­zettragédiáink vérző sebei nem tompíthatják Trianon gyászát, nem béníthatják meg Magyarországunkért minden áldozatra kész elszántságunkat. A trianoni Dános ostobaság Az Istentől páratlan földrajzi és gazdasági egységgel megáldott Kárpát- Duna medencében államszervező nemzetünket meg­fosztotta történelmi hivatásától, az Európára halálos veszélyt jelentő pánszlávizmus nyugat felé törésének elhárításától és a germán és szláv tömbök között ezen a területen annyira fontos egyensúlyképző erejétől. A „népek önrendelkezési joga” és hasonló farizeus jel­szavak hangoztatása mellett a népek megkérdezése nélkül milliókat kényszerítettek mondvacsinált álla­mok természetellenes határai közé, hogy a magyar bi­rodalom szétdarabolásával rést üssenek a bolsevista pánszláv terjeszkedés számára. A Kárpátokat 1944-ben nem védhette meg az erős, egységes történelmi Ma­gyarország, mert az előrelátó romboló erők befolyása alatt a rövidlátó nyugati „államférfiak” szétzúzták a Kárpátok bástyáját megvédeni képes hazát. Az emberiség az első világháborút követő békedik­tátumok szerzőinek és szellemi utódaiknak köszönheti a második világháború szerencsétlenségét és a bolse­­vizmus világot fen­yegető irtózatos hatalmát. A tria­noni szellem halálával kezdődik majd a jobb jövő haj­nala, ha konok akarattal, fáradást nem ismerő szívós­sággal a szürke hétköznapok minden gondja között küzdünk, kitartunk és áldozunk a Kárpát-Duna me­dence népeinek biztonságot, szabadságot, igazságot és jólétet adó Nagymagyarországért! Népfrontos sóvárgás reálpolitikai mezben Ahogy Kovács Imre Magyarország jövőjét elképzeli. Aki a marxizmus-leninizmus üdvtan jellegét, elméle­tét és gyakorlatát csak felületesen is ismeri, aligha kételkedhet a kommunizmus hajthatatlanságában, en­gesztelhetetlenségében, megalkuvást nem ismerő, csu­pán vallásihoz hasonlítható türelmetlenségében. A rendszernek oly mértékben létalapja, elvi lényege az ellentmondást nem tűrő kizárólagosság, hogy önmagát adná fel, kommunista természetéből vetkőznék ki, ha egyezkedésre, valódi kompromisszumra kapható volna. Lenin taktikai útmutatását hűen követve, csak ideig­lenes látszat-kompromisszumokat hajlandó kötni, hogy abban a pillanatban, amelyben a taktikai erőviszo­nyok javára billennek, minden egyességet, megállapo­dást, szerződést lelkiismeretfurdalás és érzelgősség nélkül felrúgjon és tegnapi szövetségesét ekként ke­zelje, aminek a valóságban mindig is tartotta: megsem­misítendő, halálos ellenségnek. A kommunizmus egész története az elárult, kihasznált, orvul hátbatámadott, méltánytalanul és kíméletlenül földre terített ideigle­nes szövetségesek „likvidálásának” láncolata. A kom­munista pártok velük cimboráló, nekik kengyeltartó, póruljárt Benesek tetemeire taposva szoktak egyre feljebb kapaszkodni a teljes, korlátlan és kompromisz­­szum nélküli egyeduralom felé. A csodálatos csak az, hogy mindig akadtak és akadnak olyan eszeveszett, rövidlátó, vágóhídra szánt, elődjeik sorsából mit sem okuló „szövetségeseik”, „koalíciós” társaik, akik kompromisszumos alapon próbáltak és még ma is pró­bálnak velük együttműködni. Kovács Imre volt „falukutató” író, a „Néma forra­dalom” szélsőbaloldali, muszkaváró szerzőjének poli­tikai éleslátásáról és nemzeti felelősségérzetéről sose volt valami magas véleményünk. Azt azonban még­sem tételezhetjük fel róla, hogy a kommunizmus elmé­letével és gyakorlatával ne volna tisztában. 1945-öt követően mint a Nemzeti Parasztpárt tagja és a re­zsim magasállású tisztségviselője évekig segédkezett Rákosiéknak a kommunista egyed- és önkényuralom megszervezésében és megszilárdításában; végül maga is a kommunista lakájok sorsára jutott és a köteles­ségüket megtett mórok módjára, de „demokratikus” mártírkoszorúval a fején érkezett nyugati száműze­tésbe. Kovács Imrének tehát bőséges alkalma nyílt a kommunista elvek és módszerek tanulmányozására, elég személyes tapasztalatot gyűjthetett a kommunis­ták szavahihetőségéről és szerződéshűségéről. Tanúja volt az 1945-ben alakult koalíciós kormány éppolyan szisztematikus, amilyen erőszakos aláaknázásának, Nagy Ferenc úgynevezett „miniszterelnök” államcsíny­­szerű eltávolításának. Kovács Béla kisgazdapárti fő­

Next