Hadak Útján, 1956 (8. évfolyam, 81-90. szám)
1956-01-01 / 81. szám
sorakoznak fel mellettünk a keresztény egyházak lelkészei, a magyarságukban megrendíthetetlen öreg-amerikások és a más országokban élő régi magyar kivándorlók. Az elmúlt esztendő sok tekintetben nem kedvezett a harcos szellemű, antibolsevista mozgalmaknak. A mindenáron való béke utáni vágy, a világpolitikai helyzet általános ingadozása bizonyos fokú reménytelenséget, vagy — ami rosszabb — közönyt váltott ki az emigrációkban. Ez az állapot nemcsak azoknak látszott kedvezni, akik most bűvölő ál-hazafisággal a vörös pokol tornácába akarják hazacsalni a külföldön élő magyarokat, hanem kedvezni látszott azoknak a vörösbehajtó, vagy tevékenységükkel azok kezére játszó politikai irányzatoknak is, amelyek ügynökeikkel, kecsegtetéseikkel és anyagi előny ígérgetéssel a maguk szekere elé óhajtották fogni a megingott lelkeket és a gyenge jellemeket. Mozgalmunk ebben a légkörben is szilárd egységben megmaradt annak, aminek indulása percétől kezdve szántuk: a magyar emigráció politikai pártok, érdekcsoportok fölött álló egységes és független, harcos alakulatának, az ősi vitézi erények őrzőjének, hirdetőjének, a hontalan magyar kultúra önzetlen támogatójának és az emigráció legcselekvőképesebb átfogó szervezetének. Hála érte azoknak, akik megmaradtak tisztes hontalan szegénységükben, ahelyett, hogy kétes értékű, nemzeti érdekeinket áruba bocsájtó politikai irányzatok húsos fazekait és látszatsikereit választották volna! Hála azoknak, akik becsülettel dolgoztak, akik nem romboltak, hanem építettek, nem vezérkedni akartak, hanem szolgáltak egyetlen, egyetemes célt: a raba haza felszabadítását! Azoknak, akik csupán belefáradtak a tizenkét éves emigrációs küzdelembe, akik csupán pillanatnyi reménytelenségbe hulltak, de nem adták el lelküket a napi politika kufárjainak Zrínyi szavaival üzenjük újév kezdetén: „... miért kelljen elvesznünk, avagy kétségbe esnünk, míg csontjainkban verő, ereinkben vér, míg Isten menyországában az mi bizodalmunk lehet?“ Addig is, amíg ütni fog a szabadság bizonyos elkövetkező órája: van magyar hivatás, van emigráns küldetés! Szellemi fegyverekkel baráti öszeköttetésekkel, példaadó magatartással és bárhol végzett becsületes munkával fenttartani a magyarság jóhírnevét, megvédeni a nemzet megtámadott igazát, az antibolsevista háborúban résztvett magyar hadsereg katonai becsületét. S e téren nekünk kell jó példával előljárni, akik reménytelennek látszó harcokban, közben a fegyverrel is helytálltunk az utolsó lehetőségig. Amiként Hunyady vitézei is az egész nemzet katonái voltak, úgy nekünk is meg kell maradnunk ebben az ősi, pártokon fölötti egyetemességben, a nagy és örök eszmények, katonai erények és magyar erkölcsök követésében, bátor megváltásában és csüggedés nélküli harcos magatartásunkban. Ha valakinek, úgy nekünk tudnunk kell, hogy mindinkább erősdni fogunk, minél jobban állunk az örök nemzeti célok, a haza felszabadítása, az ifjúság megőrzése, a nemzeti művelődés szolgálatában. Legyetek hát egyek az örök magyar eszmény fáradhatatlan munkálásában, mozgalmunk egységének, féltékeny őrzésében s az elnyomott magyarság iránti lankadatlan hűségeteket épp úgy dicsőséggel fogja megkoronázni az Isten, mint Hunyady János keresztes intézetét. Ehhez a harchoz, munkához adjon erőt nektek a nagy elődök dicsőséges példája és az a tudat, hogy a ma keresztény emberiségének még sokkal nagyobb mértékben szüksége van ébresztő úttörőkre, megfélemlíthetetlen elvhűségű harcosokra, mint Hunyady és az ozmán veszedelem korában volt. S adjon erőt a hit, hogy miként harcotok eddig sem volt hiábavaló, a magyar harcos helytállásáról épp úgy meg fog emlékezni a keresztény világ, mint most, midőn elődeink nándorfehérvári dicsőségének emlékezetére kondulnak meg az egész földkerekség harangjai. De, ami számunkra legfontosabb: nem fog elfeledni az otthoni rab nemzet, amelynek Ti vagytok utolsó reménye, végső hadosztálya, de egyben jövendőjének biztos záloga is. A börtönfalak, szöges drótok között Tirátok várnak az egykori bajtársak, az elnyomott nemzet fiai, a belső néma ellenállás hősi harcosai s ha az óra itt nekünk úgy kell visszatérnünk: politika rozsdájától mentes páncélban, Hunyady magyarságával, Kapisztrán hitével, hogy ne legyünk méltatlanok a déli harangok Istent és magyar vitézséget dicsérő szavára. Ebben a hitben kívánok mindnyájatoknak reményteljes magyar új esztendőt. ZAKÓ ANDRÁS