Hadak Útján, 1971 (23. évfolyam, 258-280. szám)
1971-10-01 / 279. szám
Tamási Áron: MAGYAR FOHÁSZ Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén át lobog az emberi Géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elöl. Tizenegy éve élünk őrhelyünkön, ezen a földön, szomjazva az emberi és nemzeti lét igaz voltára. Éltünk vágyakozásban az enyhült után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig vegyes főzetekkel kábított minket. Ebben a zavaros veszélyben, a hosszú sóvárgás után, emberi és nemzeti létünkben tehettünk-e mást, mint amit tettünk! Magunk főztünk enyhítő és éltető italt magunknak. A kor, melyben éltünk s amelynek ablakán a jövőbe nézünk, vért csordított ebbe az italba, örök intelem ez, mely egyformán szól nekünk magunknak és a világnak. Minket arra int, hogy a kor forradalmát magunknak kellett volna végbe vinnünk. Mivel ezt nem tettük, hanem ajándékba fogadtuk el, olyan esztendők rakodtak történelmünkre, amelyek hagyományainkat elferdíteni törekedtek, természetünket gúzsba kötötték és jövendőnk felől kétségekkel kínozták. Ebben a hamis és igaztalan állapotban a nép nem találhatta meg nyugodalmát, és alkotó erejét a bénaság fenyegette. Ezért kellett megtörténnie annak, ami megtörtént. A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, melyek a maguk rendszerében jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni; a művelődés szellemével pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek. Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek, s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nemkülönben jövőt álmodó költők, akik mind 10 és mindig rendületlenül hívei vagyunk hazánknak. Budapest, 1956. október 26. Sinka István ÜDV NÉKED IFJÚSÁG Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! Ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszél így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja! Bús igának fájára írja hát, S mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát. (Buda, 1956. okt. 26) Tollas Tibor OKTÓBER 23 Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég. S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hűll a nap. Szédülten szinte tántorogva Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki szivünk. Bíbor virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk, Fegyver nélkül is győztesek. Jules Superville MAGYAR BARÁTAINKHOZ Amíg e vak planéta Száz tartománnyal, És vérző hegysorok Sebével vert hazátok körül vadul forog, Öt földrész háborog, Mert szörnyű sorsotokban Bűnünk szemünkre lobban. S mintha bíró idézne Igaz itélőszéke elé, ha ablakot nyitunk a sajgó fényre. Mi már látó vakok . . . De tennünk nem szabad, hisz tenni nem lehet, s mert tennünk nem szabad, mi — bár hitetlenek vagyunk — térdünkre hallva könyörgünk értetek. (Ford. Kocsis Gábor) ötvenhat örökségéből