Hadak Útján, 1973 (25. évfolyam, 293-304. szám)

1973-01-01 / 293-294. szám

feszítésekről. Az ilyen cikksorozatok fontosságát csak­­­kkor értékeljük igazán, ha az otthon vagy akár külföldön megjelenő, a magyar katona helytállását és teljesít­ményeit a valóságnak meg nem felelő, hamis színben­­beállító katonai művekre gon­­­dolunk. A Hadak Útján független újság. Támogatást senkiitől sem kap, a bajtársak ál­dozatkészsége tartja fent. A hála és köszönet tehát elsősorban­­a bajtársakat illeti, akik egy új él­et megalapozásával járó súlyos anyagi terhek viselése mellett sem felejtkeztek meg a közösségi szellem fenntartásáért küzdő lapjukról és immár egy negyed­ évszázad óta biztosítják a lap rendszeres, folyamatos megjelenését. Az ál­dozat sok idősebb baj­társnak elég nagy, azonban az érem másik oldala az, hogy a Hada­k Útján — megőrizve függetlenségét — korlátozás nélkül állhat­­azon eszmék szolgálatában, amelyeket közösségünk­­képvisel. És most gondoljunk — személytelenül — azokra, akik a lap tartalmáról, a ki­a­dásról,­­szétküldésről gondoskodnak: az írói és szerkesztői­­gárdáról. Röviden így le­het ők­et jellemezni: önzetlen, áldozatkész munkásai a közösségi életnek. Önzetlen é­len, mert a munkájuk után járó térítés még csak említésre­­sem méltó, áldozatkész, mert munkájukat a mindennapi kenyér megszerzéséért folytatott verejtékes munka után,­­a pihenés óráiban végzik el. A magas szellemi szinten tartott cikkek a tárgy­kör előzetes és­­alapos szan­ulmányo­zását követelik meg. Mindez kiadós idő és ener­gia felhasználást jelent a már nem fiatal korba­n lévő baj­társaknak. Közösségünk bajtársi­­szelleme töretlen, azt egy negyedévszázad sem tudta kikez­deni. Mi lenne azonban ma a helyzet, ha Zákó András nem hívja életre­­a Hadak Útjánt és nem jelöli meg az utat, amelyen­­a lapnak haladna, kell, hogy hivatását betöltse? A választ mindnyájan tudjuk ... A békeélet fegyvere a toll. Ez lehet­­éles és kemény, a múló évek folyamán egyre edzettebb. Értéket azonban csak akkor jelenít, ha jó kezekben van, ha öntudato­san és becsülettel használják. Mi tudjuk, hogy közösségünk tollát így használják. A hontalanság évei gyorsan múlnak,­­számuk egyre növekszik. Sokan azok közül, akik 25 évvel ezelőtt egy új szervezet megalakításán fáradoztak, imár az örök had­ak útját járják, mások pedig —­­az élet lehaj­ló ágán — csökkenő energiával dolgoznak, küzdenek és reménykednek. Közben azonban egy új nemzedék serdült felnőtt kor­ba. Egy nemzedék,­­amely a hazá­t­­nem is látta, emlékei nincsenek, elképzeléseit fajtája életéről, múltjáról,­­szenvedésekkel teli jelenéről csak mozaikszerű, nehezen összerakható kis­­képek alkotják. Az idő pedig közeledik,­­amikor­­az új nemzedék­nek kell­­az öregek helyére lépni és vállalná mindiama feladatok ellátását, amelyet a szólásra­­és cselekvésre képtelen magyar nép helyett -az idegenbe szakadt -nyolcadik törzse végez. Ehhez a munkához­­azonban­­alapos felkészültség szükséges. Nem ele­gendő­­az idegen­­egyetemeken szerzett tudás, legyen az bármilyen mélyen szántó és alapos. Az ezer éves magyar múlt, a D­unamedence népi, földrajzi ás egyéb prob­lémáinak részletes ismerete szükséges ahhoz, hogy­­az új nemzedék tisztán látó szemekkel, biztos­­tudással képviselje h­azáj­a érdekeit­­és fölényesen tudj­a visszauta­sítani a sokszor szándékos rosszindulaton, máskor pedig tájékozatlanságon alapuló hamis állításokat. Gondolva az előbb-utóbb bekövetkező „őrségváltásra“, a Hadak Útján szerkesz­tősége már­­évekkel­­ezelőtt megkezdette olyan cikkek, cikksorozatok közlését, a­­melyek elsősorban­­a fiatalokhoz szóltak és­­alkalmasak voltak­­arra,­ ho­gy jelentős magyar problémákról valóságnak megfelelő, és tényekkel alátámasztott objektív is­mertetést nyújtsanak fiataljainknak. Ezzel a megoldással lapunk egyszersmind tá­mogatni kívánta az­­apákat utódaik magyar­­szellemiségének megtartásában. Tizenhat oldal bizony na­gyon kevés, ha arra gondolunk, hogy mennyi mindenről kellene írni. A magyar emigráció sem mentes­­az idők­­múltával egyre erősebben je­lentkező veszéllyel, a közönnyel, fásultsággal, elidegenedéssel szemben. A feladat tehát,­­amely­­az emigrációs sa­jtóra hárul, egyre nehezebb le­sz. Egyre erősebben kell küzdeni a magyar szellemiség megőrzéséért, a magyar érdekekért való­­bátor kiál­lásáért, áldozatok vállalásáért. Visszagondolva­­a Hadak Útján negyedévszázados megszakítás nélkül való műkö­désére, úgy érezzük, hogy­­ a szűk terjedelem, és a szegényes anyagi lehetőségek ellenére —­­a mi lapunk hivatásának megfelelt. Sem az évek múlása, sem a re­ményekben való csalódások, sem­­a világ és a hatalmasok közönye a magyar sors­­problémákk­al szemben, nem­ tudták megváltoztatni a szellemet, amelynek jegyében elindult. Nem változott a külső forma és nem változott a magya­r célok megvaló­sításáért kifejtett munka lendülete sem. Lapunk ma is — nevéhez híven — menetel a hadak útján. — Baj­társam! A Hadak Útján a Te lapod! Mészöly Elemér 2.

Next