Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)

1974-11-01 / 315-316. szám

át, külön parcellában csoportosítva őket, ki­domborítva ezáltal a temető ezen részének hő­si temető jellegét. Mindegyik síron bronztábla mutatja az ott nyugvó nevét és halálának ide­jét, a parcella végében pedig impozáns sírkö­­vön hirdeti a felirat a II. világháború itt nyugvó áldozatainak számát és nemzetiségét. A hősi temető példás elrendezése és gondozá­sa elsősorban a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkáját dicséri. Dr. Szeőke Kálmán lekes, fáradhatatlan és példás szervező munkája nyomán mintegy 80 müncheni és környéki magyar zarándokolt szeptember 22-én délelőtt az emlékezés és a tisztelgés koszorújával és virágaival a neu­­burgi hősi temetőbe. Azt hiszem, nyugodtan írhatom, hogy a résztvevők a várakozást fe­lülmúló szépségű és maradandó élményt nyúj­tó emlékünnepségnek lehettek tanúi. A közös sírkő megkoszorúzása jelentette az emlékezés első aktusát. A MHBK-nek, a Sza­badságharcos Szövetségnek és a Nemzetőrnek a közös koszorúját Dr. Szeőke Kálmán, Dr. Csernohorszky Vilmos és Tollas Tibor he­lyezte el. Ezután Dr. Deme Károly és Dr. Vareska György nevében Tollas Tibor, a Po­litikai Foglyok Szövetsége nevében Csasz­­kóczy Emil, a Diákszövetség nevében Szeőke Csongor, a Cserkészszövetség nevében Kecské­si Tamás, a Hadirokkantak Szövetsége nevé­ben Bohus János, a Német Hadirokkantak Szövetsége (VdK) nevében Szeberényi László helyezte az emlékezés virágait a sírkő elé. A koszorúzás után Dr. Szeőke Kálmán mondott megnyitót magyar és német nyelven.­­Ennek során — mint már említettem — meg­rázó szavakkal emlékezett meg a burgheimi drámáról. Majd ezeket mondotta: „Ez a hősi temető számomra kis magyar sziget. Köszön­jük ezt a helyet a Német Szövetségi Köztár­saságnak, Neuburg városának és a Német Ha­disírgondozó Népi Szövetségnek. Elesetteink ezen tisztelete mély benyomást kelt bennünk. Szilárdan hiszem, hogy e sírok tisztelete még közelebb fogja hozni népeinket egy eljövendő szabad világban a már oly sokszor kipróbált történelmi sorsközösségben és barátságban.“ A burgheimi tragédiára való emlékezés nyo­mán támadt döbbent csendben ezután Rőczey János szavalta el mély átérzéssel Sík Sándor: Rudolf Czinege című versét, melyben a költő az idegen földben, az első világháborús Do­­berdo-i csatatér egyik temetőjében nyugvó magyar hősi halottak tragikuma felett támadt sorsterhes gondolatait fejezi ki drámai erővel. A szavalat után az én sírbeszédem követke­zett, melynek főbb gondolatait az alábbiakban szeretném idézni: „Egyszáznégy, a II. világháborúban életét áldozott magyar hősi halott sírjai közül gyűl­tünk egybe, hogy az emlékezés koszorújával tisztelegjünk előttük, egyszersmind jelképesen valamennyi, német földben eltemetett, az orosz pusztákon, hazai rögben vagy bárhol máshol a világon nyugvó magyar hősi halott előtt is. A tisztelgést és az emlékezést nemcsak a ma­gunk és rajtunk keresztül az egész magyar nemzeti emigráció nevében kell megtennünk, hanem a hazában élő magyar nép helyett is.“ „A jelenkori, talán az örök magyar sorsot is jelképezi, hogy a családtagok, a barátok, az egykori harcostársak helyett — mi, hazájukat vesztett bujdosó magyarok nyújtjuk a tisztes­ség koszorúját és e sírhantokra boruló emlé­kezés szavait az itt, az ősi földtől messze, at­tól vasfüggöny által elválasztva és immár örökre­­elszakadva, idegen föld fölén nyugvó hősi halottak számára.“ „Az odahaza három évtizede folyó dialekti-­­­kus történelemhamisítás miatt az emigráció­nak az a feladata, hogy a II. világháború ma­gyar hősi halottainak emlékét kiemelje a hall­gatás, a feledés, a hazugság történelmi süllyesz­tőjéből és beleillessze nemzeti történelmünk­ben az őt megillető helyre. A háborút, mely­nek küzdelmei során az itt nyugvó hősi halot­tak is elestek, elvesztettük. Mindszenty bíbo­ros azonban azt mondotta, hogy a jó­­ügyért hozott áldozat és szenvedés sosem hiábavaló. Ezért az itt nyugvó hősöké sem volt az, mert nem a fasizmusért, hanem a kommunizmus el­len, Magyarország szabadságáért — tehát jó ügyért — harcoltak és haltak hősi halált. Szen­vedésük és haláluk megváltó áldozat volt egy nemzedék, egy egész nemzet számára, mely földrajzi helyzete és a történelem kényszere következtében nem talált kiutat egy olyan helyzetből, melyből kiút nem volt, ezért ve­zetői csak a rossz és a még rosszabb között választhattak. Fogadjuk meg, hogy míg ma­gyar él a földön, nem fog a felejtés úrja vé­gigfolyni a magyar hős halottak sírjain és nevein.“ A sírbeszéd után v. Kölley György r. k. és Szalay Sándor ref. lelkész mondott imát az elesettek lekiüdvéért. Az emlékünnepség, mely­ről a helyi német sajtó is meleghangú és rész­letes képes riportban számolt be, a Himnusz hangjaival fejeződött be. Ennyiben lehet röviden összefoglalni a neuburgi hősi temetőben lezajlott felemelő és megható koszorúzási ünnepség főbb esemé­nyeit. Nem kis merészség kellett ezen ünnepséget megrendezni és rajta résztvenni. Hiszen csak­nem három évtizede folyik már a pacifista, defetista, kozmopolita moralizálás és a célza­­tos ellenséges propagandakampány, mely elve­ti a hősi gondolatot, a hősiesség ideálját, a hazáért hozott hősi áldozat jelentőségét, irt­ja a lelkekből a hősi eszményt, és fokozatosan, egyre gyorsuló ütemben bontja le a hősiesség örökölt jelképeit és jelmondatait. Az eszme­­nélküliség,­ a hősi ideál ilyen mérvű „globális“ feladása a nyugati jóléti­ társadalmak, a de­mokratikusnak nevezett, de egyre inkább de­formálódó, anarchisztikussá váló rendszerek vonása.

Next