Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)
1974-11-01 / 315-316. szám
át, külön parcellában csoportosítva őket, kidomborítva ezáltal a temető ezen részének hősi temető jellegét. Mindegyik síron bronztábla mutatja az ott nyugvó nevét és halálának idejét, a parcella végében pedig impozáns sírkövön hirdeti a felirat a II. világháború itt nyugvó áldozatainak számát és nemzetiségét. A hősi temető példás elrendezése és gondozása elsősorban a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkáját dicséri. Dr. Szeőke Kálmán lekes, fáradhatatlan és példás szervező munkája nyomán mintegy 80 müncheni és környéki magyar zarándokolt szeptember 22-én délelőtt az emlékezés és a tisztelgés koszorújával és virágaival a neuburgi hősi temetőbe. Azt hiszem, nyugodtan írhatom, hogy a résztvevők a várakozást felülmúló szépségű és maradandó élményt nyújtó emlékünnepségnek lehettek tanúi. A közös sírkő megkoszorúzása jelentette az emlékezés első aktusát. A MHBK-nek, a Szabadságharcos Szövetségnek és a Nemzetőrnek a közös koszorúját Dr. Szeőke Kálmán, Dr. Csernohorszky Vilmos és Tollas Tibor helyezte el. Ezután Dr. Deme Károly és Dr. Vareska György nevében Tollas Tibor, a Politikai Foglyok Szövetsége nevében Csaszkóczy Emil, a Diákszövetség nevében Szeőke Csongor, a Cserkészszövetség nevében Kecskési Tamás, a Hadirokkantak Szövetsége nevében Bohus János, a Német Hadirokkantak Szövetsége (VdK) nevében Szeberényi László helyezte az emlékezés virágait a sírkő elé. A koszorúzás után Dr. Szeőke Kálmán mondott megnyitót magyar és német nyelven.Ennek során — mint már említettem — megrázó szavakkal emlékezett meg a burgheimi drámáról. Majd ezeket mondotta: „Ez a hősi temető számomra kis magyar sziget. Köszönjük ezt a helyet a Német Szövetségi Köztársaságnak, Neuburg városának és a Német Hadisírgondozó Népi Szövetségnek. Elesetteink ezen tisztelete mély benyomást kelt bennünk. Szilárdan hiszem, hogy e sírok tisztelete még közelebb fogja hozni népeinket egy eljövendő szabad világban a már oly sokszor kipróbált történelmi sorsközösségben és barátságban.“ A burgheimi tragédiára való emlékezés nyomán támadt döbbent csendben ezután Rőczey János szavalta el mély átérzéssel Sík Sándor: Rudolf Czinege című versét, melyben a költő az idegen földben, az első világháborús Doberdo-i csatatér egyik temetőjében nyugvó magyar hősi halottak tragikuma felett támadt sorsterhes gondolatait fejezi ki drámai erővel. A szavalat után az én sírbeszédem következett, melynek főbb gondolatait az alábbiakban szeretném idézni: „Egyszáznégy, a II. világháborúban életét áldozott magyar hősi halott sírjai közül gyűltünk egybe, hogy az emlékezés koszorújával tisztelegjünk előttük, egyszersmind jelképesen valamennyi, német földben eltemetett, az orosz pusztákon, hazai rögben vagy bárhol máshol a világon nyugvó magyar hősi halott előtt is. A tisztelgést és az emlékezést nemcsak a magunk és rajtunk keresztül az egész magyar nemzeti emigráció nevében kell megtennünk, hanem a hazában élő magyar nép helyett is.“ „A jelenkori, talán az örök magyar sorsot is jelképezi, hogy a családtagok, a barátok, az egykori harcostársak helyett — mi, hazájukat vesztett bujdosó magyarok nyújtjuk a tisztesség koszorúját és e sírhantokra boruló emlékezés szavait az itt, az ősi földtől messze, attól vasfüggöny által elválasztva és immár örökreelszakadva, idegen föld fölén nyugvó hősi halottak számára.“ „Az odahaza három évtizede folyó dialekti-kus történelemhamisítás miatt az emigrációnak az a feladata, hogy a II. világháború magyar hősi halottainak emlékét kiemelje a hallgatás, a feledés, a hazugság történelmi süllyesztőjéből és beleillessze nemzeti történelmünkben az őt megillető helyre. A háborút, melynek küzdelmei során az itt nyugvó hősi halottak is elestek, elvesztettük. Mindszenty bíboros azonban azt mondotta, hogy a jóügyért hozott áldozat és szenvedés sosem hiábavaló. Ezért az itt nyugvó hősöké sem volt az, mert nem a fasizmusért, hanem a kommunizmus ellen, Magyarország szabadságáért — tehát jó ügyért — harcoltak és haltak hősi halált. Szenvedésük és haláluk megváltó áldozat volt egy nemzedék, egy egész nemzet számára, mely földrajzi helyzete és a történelem kényszere következtében nem talált kiutat egy olyan helyzetből, melyből kiút nem volt, ezért vezetői csak a rossz és a még rosszabb között választhattak. Fogadjuk meg, hogy míg magyar él a földön, nem fog a felejtés úrja végigfolyni a magyar hős halottak sírjain és nevein.“ A sírbeszéd után v. Kölley György r. k. és Szalay Sándor ref. lelkész mondott imát az elesettek lekiüdvéért. Az emlékünnepség, melyről a helyi német sajtó is meleghangú és részletes képes riportban számolt be, a Himnusz hangjaival fejeződött be. Ennyiben lehet röviden összefoglalni a neuburgi hősi temetőben lezajlott felemelő és megható koszorúzási ünnepség főbb eseményeit. Nem kis merészség kellett ezen ünnepséget megrendezni és rajta résztvenni. Hiszen csaknem három évtizede folyik már a pacifista, defetista, kozmopolita moralizálás és a célzatos ellenséges propagandakampány, mely elveti a hősi gondolatot, a hősiesség ideálját, a hazáért hozott hősi áldozat jelentőségét, irtja a lelkekből a hősi eszményt, és fokozatosan, egyre gyorsuló ütemben bontja le a hősiesség örökölt jelképeit és jelmondatait. Az eszmenélküliség, a hősi ideál ilyen mérvű „globális“ feladása a nyugati jóléti társadalmak, a demokratikusnak nevezett, de egyre inkább deformálódó, anarchisztikussá váló rendszerek vonása.