Hadak Útján, 1988 (40. évfolyam, 396-401. szám)

1988-07-01 / 399. szám

semmi... Vajon mi lehet? Senki nem veszi le a szemét, távcsövét a túlsó part­ról, de csak nem leszünk okosabbak. Végre, a házak kertjéből pár alak, úgy látszik gyerekek, valamit cipelve odalo­pakodnak a várakozó motorcsónakhoz, belehaj­igálnak valamit, aztán usgyi, visz­­sza a kertbe a bokrok közé. Egy másik kertből ugyanez a jelenet. .. Vajon mi lehet? Még vagy három-négyszer, innen is, onnan is megismétlődik a dolog. Igen, most látjuk, gyerekek szaladnak a csó­nakhoz és pucolnak gyorsan vissza a ker­tek sűrűjébe. Távcsövön tisztán lehet lát­ni... De még mindig nem történik más, a parton nem mutatkozik senki, a part kihalt, fullasztóan hat a nyomasz­tó csend ... Most, végre, vagy egy óra hosszat tartó idegpattantó várakozás u­­tán, mozgás a parton, a faluból jön ki Szőke Bandi, az őt kísérő magyar tiszt és egy feketeruhás férfi, távcsövön lát­juk, beszállnak a motorcsónakba és jön­nek vissza, át a Dunán. De a falu még mindég néma és a part kihalt... A nemjóját neki, hát mi a fene van itt, bele kell őrülni ebbe a feszült bizony­talanságba! Odarohanok, ahol a csónak kiköt a parton, a csónak tele van vi­rággal, hát ezt hordták oda a gyerekek lopakodva a kertből, — mert ahogy ké­sőbb megtudtuk — a csehek agyonlövés fenyegetése mellett megtiltották, hogy kivonulásukig bárki is kimerészkedjen az utcára. A házakat előző este óta nem szabadott senkinek elhagyni... Hát ezért nem láttunk senkit a parton, ezért volt kihalt a falu. De a kis kölyköknek be­szélhettek, azok bizony telehordták a csónakot virággal, azonkívül két kis suty­­tyó legényke, mint potyautas, maga is ott lapult ragyogó pofával a csónak fe­nekén ... A csónakkal Szőke Bandival együtt át­jött a falu bírája is, szép szál öszbeboruló hajú magyar, mellén háborús kitünteté­seinek sora csillogott, átjött, hogy az Anyaország földjén szép beszéddel kö­szöntse a magyar katonatestvért. De nem tudott szólni egy szót sem, csak rá­borult a legközelebb álló magyar baka vállára és rázta a vállát a hangtalan férfizokogás ... Szőke Bandi is könnybe lábadt sze,­ * MEGJELENT! * TOLLAS TIBOR: VARÄZSKÖR című új verseskötete. Megrendelhető a Nemzetőr címén: Ferchenbachstr. 88, D-8000 München 50. Ara fűzve 15.— US $, vagy 25.— DM; vászonkötésben 20.— US $, v. 35.— DM. mekkel csak annyit tudott mondani, hogy minden rendben van, indulhat az első lépcső! Ebben a pillanatban meg­szólalt a doborgazi templom összes ha­rangja és a túlparton a Duna szegélye pillanatok alatt feketéllett az emberek­től... A csehek elhagyták a falut!!! Izmos utászok, vállukon a rohamcsó­nak, rohantak neki a Dunának, azokat rádobták a vízre, az első rohamlépcső bakái máris beugrottak, felbőgnek a mo­torok és 24 vízcsóva rohan át a Dunán, a visszatérő magyar partra. Felejthetet­len látvány volt utász katonaszívemnek. De a túlsó parton már nem stimmelt a dolog... A csónakok nem tudtak, ahogy kellett volna a partra felfutni, mert a falu népe hasig vízben állva várta már őket és a bakákat kiráncigálták a csó­nakokból, hogy percek alatt nem volt semmi a rohamlépcsőből, vitték őket dia­dallal be a faluba. Hát erre a figurára nem gondoltunk a hadműveletek terve­zésénél és ilyen eshetőségre nem voltak a megfelelő instrukciók kiadva. A ro­hamcsónakok visszafordultak és az utá­szok jelentették, amit magunk is lát­tunk a távcsővel, hogy a lakosság szét­szedte a rohamlépcsőt és szó sincs hídfő­­képzésről. Én átmehettem a második lép­csővel, de a helyzet ugyanaz volt. Aki­nek az első lépcsőből nem jutott balra, az már várta hasig vízben állva az újabb „szállítmányt“, hogy abból magának is szerezzen egyet, nehogy a falu előtt szé­gyenben maradjon. A megváltozott „harc­helyzetre“ való tekintettel a további lép­csőket kétoldalt a falu mellett hajóz­ták át, így sikerült a felmerült nehézsé­gek ellenére is a terv szerinti „első tá­madási célt“, a vasútvonalat elérni és nagyobb, zárt egységek áthajózását pon­tonokkal és hídtagokkal meg lehetett kezdeni, a falun pedig szép sorban és rendben meneteltek át a csapatok. Magában a faluban megszakítás nélkül szóltak a harangok, minden ház nemzeti színű zászlókkal feldíszítve, virág a ka­pukon, ablakokon. Az emberek mind ünneplőben. A házak előtt asztalok az utcán, megrakva minden jóval, amit szem-száj kíván. Száraz kolbász, sült csir­ke,­­kacsa, omlós kalács, illatos házi ke­nyér, mert a csehek azt terjesztették, hogy az éhenkórász magyar katonáknak nincs mit enniök és éheznek. A falu fő­utcáján diadalkapu, amit éjjel, nagy ti­tokban a tűzoltószertárban e­szkábáltak össze. Ezen is virágok, a magyar zászlók mellett egy-egy sonka, kolbász himbá­­lódzott. Az első tag­lépcsővel megérkezett a há­rom gulyáságyú is, amelyek kondérjá­­ban a szegény éhező lakosság részére készült finom marhagulyás rotyogott. Így aztán a falun átlépdelő honvédek 10

Next