Hídfő Könyvtár, 1970 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1970-02-01 / 1. szám
az otthonélő, mint az idegenbeszakadt költőinket. Nincsen kialakult irány. Ha kezünkbe veszünk egy nemrég megjelent verses könyvet, három költemény elolvasása után azonnal látjuk, hogy költőnknek melyik nagy magyar klasszikus volt a kedvence: Babits, Petőfi, Ady vagy éppen József Attila. Az otthon élő Erdélyi József a legkomolyabb Petőfi-epigonok közé tartozik, amit maga sem tagad. Sinka István — a magyar irodalom fekete bojtársa —a Petőfi-Arany-Ady taposta utat járja költeményeiben anélkül, hogy feladta volna azt a sinka istváni eredetiséget, ami a nagyok közé emelte őt. Külön egyéni stílus villódzik Sértő Kálmán versein. Talán mert fiatal korában kevés könyvet olvashatott az egykori baranyamegyei kisbéres és életkörülményei nem engedték meg, hogy epigonná váljék. Versei szinte népdalszerűen hatnak, menten minden irodalmi hatástól, azaz a századok mélyén nyugvó hajszálcsövesség révén talán csak Villonhoz hasonlítható, aminek azonban nem irodalmi, hanem életkörülményi okai vannak. Emigrációnk irodalma, vers- és regénytermése már régen túlnőtt egy zárt világot élő emigráns kör jelentőségén. Bizonyos vonatkozásban jelesebb írókkal rendelkezik a magyar emigráció, mint az otthoniak. Nincs ugyan egy Illyés Gyulánk , de Illyés Gyula otthon magában álló állócsillag és csak végtelen messzeségben tudunk mellette felfedezni egy új csillagot. A hetvenedik éve felé ballagó Illyés is észrevette ezt a jelenséget és legutóbbi párizsi útja után megírt cikkeiben megállapította, hogy az egész magyar horizontot átfogó irodalom csonka, ha nem vesszük bele a határon kívül élő magyar írók és költők munkáját is. De Illyés Gyula minden tekintélye ellenére is csak költő, márpedig otthon Magyarországon a Párt és a pártfejesek intéznek mindent — így az irodalom és művészet ügyeit is. Emigrációban élő magyar költő még mindig tabu az otthoniak számára, különösen, ha egy költő — mint például Tollas Tibor — húsz év óta szöges ellentétben áll a mai Magyarország társadalmi és politikai rendszerével. Az otthoni zsarnokság szerint: aki nem híve a rendszernek mint politikus, az nem jöhet számításba mint író, mint költő sem. Pedig Tollas Tibor az, aki írásaival és verseivel Makkai András mellett talán legjobban kiemelkedett emigráns íróink és költőink óriási táborából és sok-sok megírt verse után egyszerre kiugrott a váci börtönpokolban írt Bebádogoztak minden ablakot című versével, melynek sikolyát nemcsak magyar, de angol, francia, német nyelven is meghallotta a világ. Első két