Hídfő Könyvtár, 1970 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1970-02-01 / 1. szám

az otthonélő, mint az idegenbeszakadt költőinket. Nincsen kiala­kult irány. Ha kezünkbe veszünk egy nemrég megjelent verses könyvet, három költemény elolvasása után azonnal látjuk, hogy költőnknek melyik nagy magyar klasszikus volt a kedvence: Babits, Petőfi, Ady vagy éppen József Attila. Az otthon élő Erdélyi József a legkomolyabb Petőfi-epigonok közé tartozik, amit maga sem tagad. Sinka István — a magyar irodalom fekete bojtársa —­­a Petőfi-Arany-Ady taposta utat járja költeményeiben anélkül, hogy feladta volna azt a sinka istváni eredetiséget, ami a­ nagyok közé emelte őt. Külön egyéni stílus villódzik Sértő Kálmán versein. Talán mert fiatal korában kevés könyvet olvashatott az egykori baranyamegyei kisbéres és életkörülményei nem engedték meg, hogy­­ epigonná váljék. Versei szinte népdalszerűen hatnak, menten minden irodalmi hatástól, azaz a századok mélyén nyugvó hajszálcsövesség révén talán csak Villonhoz hasonlítható, aminek azonban nem irodalmi, hanem életkörülményi okai vannak. Emigrációnk irodalma, vers- és regény­termése már régen túl­nőtt egy zárt világot élő emigráns kör jelentőségén. Bizonyos vonatkozásban jelesebb írókkal rendelkezik a magyar emigráció, mint az otthoniak. Nincs ugyan egy Illyés Gyulánk , de Illyés Gyula otthon magában álló állócsillag és csak végtelen messze­ségben tudunk mellette felfedezni egy új csillagot. A hetvenedik éve felé ballagó Illyés is észrevette ezt a jelenséget és legutóbbi párizsi útja után megírt cikkeiben megállapította, hogy az egész magyar horizontot átfogó irodalom csonka, ha nem vesszük bele a határon kívül élő magyar írók és költők munkáját is. De Illyés Gyula minden tekintélye ellenére is csak költő, márpedig otthon Magyarországon a Párt és a pártfejesek intéznek mindent — így az irodalom és művészet ügyeit is. Emigrációban élő magyar költő még mindig tabu az otthoniak számára, különösen, ha egy költő — mint például Tollas Tibor — húsz év óta szöges ellentétben áll a mai Magyarország társadalmi és politikai rendszerével. Az otthoni zsarnokság szerint: aki nem híve a rendszernek mint politikus, az nem jöhet számításba mint író, mint költő sem. Pedig Tollas Tibor az, aki írásaival és ver­seivel Makkai András mellett talán legjobban kiemelkedett emig­ráns íróink és költőink óriási táborából és sok-sok megírt verse után egyszerre kiugrott a váci börtönpokolban írt Bebádogoztak minden ablakot című versével, melynek sikolyát nemcsak magyar, de angol, francia, német nyelven is meghallotta a világ. Első két

Next