Hídfő Könyvtár, 1972 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1972-11-01 / 3-4. szám

az Összetartás, a Nemzetőr munkatársa volt. Alkoholistává lett, belépett a Nyilas pártba és a szélsőjobboldali politika hirdetőjévé vált.. Szabó Lőrincet sem lehetett elhallgatniok a lexikon szerkesz­tőinek, ami ha elmarad, nem sokat ártott volna a XX.század ezen legnagyobb magyar költőjének. De ha már három oldalon keresztül írtak róla, ő sem kerülhette el a megrovást, mert „nacionalista“ mert lenni. A vonalas szerkesztők imigyen koppantanak a halott író körmére: „Felvidék és Erdély Mo.-hoz csatolásakor katona lesz: ekkori gondolatvilágát erősen átitatja a nacionalizmus. Ez a periódus költőileg is gyengébb. 1936 és 191­5 között nem feljlődik művészete, világnézeti válságát és kapitulációját részben a mű­vészi értékek feladása is kíséri. A Harc az ünnepért és a Régen és most című kötetei már ebben a krízisben születtek, s érződik az élményeken és sorokon, hogy már megérintették tollát az ,új rend’ gondolatai. Ez a sors azonban nem véletlen kaland: fegyve­reit — eszméit — lerakva, szinte észrevétlenül csúszott át erre az ingoványra...“ Nyírő Józsefet sem lehetett kitagadni, de a leckét ő is meg­kapta: „... 1911­-ben erdélyi képviselőként Budapestre jött, s ek­kor szerkeszti a Magyar erő című háborús uszító képes hetilapot. Emberi meghasonlásai irodalmi műveiben is visszatükröződnek és később beérte a népszerűséggel, a puszta közönségsikerrel, a jobb­oldali célok szolgálatával...“ Az Irodalmi Lexikon ki kommunista, ki nem elve alapján tör­ténő ítéletei különösen kirívóak a publicisztikai téren. Minden isme­retlen harmad-, sőt negyedosztályú kommunista újságíróról ha­sábokat olvashatunk a háromkötetes műben, de ugyanakkor szó sem esik például Hubay Kálmánról, Marschalkó Lajosról meg mind­azon többiekről akik a folyó túlsó oldalán állottak és legalább annyira művelői voltak a magyar újságírászat klasszikus hagyomá­nyainak, mint például Szamuely Tibor, Schönherz Zoltán, hogy a többi, főként zsidó származású kommunista újságírót ne is em­lítsük. A hazai irodalmi rosta még ma is a „minden magyarnak bé­két“ cégér alatt megtartott debreceni konferencia után is vígan rostálja a magyar írókat. Igaz, hogy amolyan megfordított rosta­szerűség, mert gyakran több ocsu marad a rostában, mint ameny­­nyit kihullattak a rosta kezelői. A három polgárit végzett zsidó vándorszínészből a magyar kultúra irányítójává előlépett Acél György számára senki sem létezik, aki a trianoni határon túl is .

Next