Hídfő Könyvtár, 1972 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1972-02-01 / 1. szám
állapíthatná: a magyar parasztokat kolhozokba verték s felszámolták a nemzetfenntartó milliós réteget az esztelen orosz kommunista földreformmal, ugyanakkor merő hazugság az a kommunista tétel is, hogy a munkásságot, a hatalom állítólagos birtokosát egyszerűen közönséges éhbér-munkássá süllyesztették, sorsa kétségbeejtően szomorú és kilátástalan. Természetesen mindezekért és még ezernyi másért nincsen ösztöndíj Pesten az elszakított területeken élő magyar ifjak számára. Ezért nincsen „ösztöndíj“ az elnyomott magyarság ifjai számára! A könyvkiadás Beszéltek az elnöki gyűlésen a könyvkiadásról is. Természetesen olyan szerzőkről esett szó, akik pártépítők, de egy árva szó sem hangzott el például Szitnyai Zoltánról, Füry Lajosról, Wass Albertről, Vaszary Jánosról, Eszterhás Istvánról, Nehéz Ferencről, Tűz Tamásról, Halász Péterről, Fáy Ferencről, Flórián Tiborról, Székely Molnár Imréről, Sári Gál Imréről, Tollas Tiborról és még a többi emigrációban élő íróról és költőről. Az emigrációs politikai irodalomról ne is beszéljünk, aminek vezérművelője néhai Marschalkó Lajos volt. A politikai szakirodalomban közel félszázat lehetne sorba szedni, akik tudományos szinten boncolgatják a kommunizmus politikai, gazdasági, etikai, kulturális és történelmi értékét — természetesen mínusz előjellel. Ezekről nem emlékeznek meg, mert ők a legveszedelmesebb ellenfelek. De nemcsak ezekről hallgattak, hanem a tudományos szakkutatókról sem tettek említést. Így nem emlegették azokat sem, akik a magyarság származásával foglalkoznak és tudományos szinten művelik a történelemnek ezt a speciális ágát. A MVSz megfeledkezik azokról a közírókról és újságírókról is, akik állandóan a pesti diktatúra ütőerén tartják a kezüket és mérik a kommunista pártkormány és csatlósaik vérnyomását. „A nemzeti értékek megmentéséért“ E tárgysorozatban Bognár József bevezetője után a szót Cserháti József római katolikus püspöknek adták át és őt szólaltatták meg a MVSz nevében, aki örömmel nyugtázta azt a „bőséges kulturális programot“, ami alapja egy „új fejlődési folyamatnak“ és egyben azt is javasolta, hogy nagyobb helyekre küldjünk ki hitoktatókat és tanítókat. A püspök úr azonban mélyen hallgatott 44