Hídfő, 1963 (16. évfolyam, 395-415. szám)

1963-02-25 / 395. szám

2. oldal HÍDFŐ A nagy záró­jelenetben Milotay István, aki egy jobbik ország lelkét száz és százezer példányszámos újságokkal formálta, valamennyiünkkel együtt, „vidéki újságíró" lett Szombathelyen, ahol még hősiesen írta a Horthy-korszak nagy revízióját. A vörös vihar kisodorta őt is a hazából és persze neki is meg kellett járnia az emigrációs újságíró keserves útját, ő volt a „nagy vad", akire lestek a Himler Mártonok és az OSS apró pesti sakáljai. Mindnyájunk szerencséje csak az volt, hogy Milotay István nem amerikai gangsterek, hanem angol gentlemanok auszriai zónájába került. És ha internálták is, nem szolgáltatták ki a magyarországi terror­bíróságnak. Tulajdonképpen most következett az igazi emberi és magyar tragédia. 1950 után az emigrációs „újságírás" kis patkányai és apró törpéi arra akarták kényszeríteni, hogy írjon álnevek alatt. Talán három vagy négy cikkről tu­dunk, amelyeket Kölcsey Pál álnéven írt meg, hogy szólhasson a magyar­sághoz. Aztán még oroszlánkörmei rákarmoltak az Út és Célra is egy-egy igazi Milotay-cikket. Milotay István elhallgatott. Bölcs fölényével talán úgy látta, hogy a rheinecki öregház csendes magánya jobban illik az ő történelmi szerepéhez és nagyságához, mint az emigrációs kuvaszok marakodása. Milyen mélyre süllyedtünk! — kérdezhetnénk — mikor Milotay István haláláról csak úgy értesülünk, hogy visszaérkezett egy címére küldött újság tiszteletpéldány. „Gestorben am 17. Februar"­­— írta rá a svájci levélhordó. Nem tudjuk, hogy sírjára jutott-e magyar föld, magyar virág. Annyi azonban bizonyos, hogy amíg élünk, emlékét őrizzük a tanítvány hálájával, az Apostol iránti mélységes szeretettel. Azonban a mi hódolatunknál, mely csak az igazi nagyok előtt hajt térdet és főt, többet jelent azoknak a nagy­­körösi szegényparasztoknak — kiknek képviselője volt — a vénkerti napszá­mosoknak és balmazújvárosi földteleneknek emlékezése, akik számára Milotay István tolla tört utat a jobb, emberibb, magyarabb, de a végzet jegyében meg nem valósulhatott új világ felé. Svájci sírja körül — ha egyáltalában megtudja a hírt — lélekben bizonyára ott fog állani az Ismeretlen Magyar­­ország kucsmás-csizmás népe, amelyért élt, harcolt, ébresztett s amelynek legtöbb szerelmese és egyik legnagyobb fia volt. Egy szenzációs könyvet A kommunizmust le lehet győzni háború nélkül. — A magyar szabad­ságharc tanulságai — Nyugati kezdeményezésre van szükség Csak lélekzet visszafojtva lehet ol­vasni — különösen a magyar szabad­ságharc évfordulója jöttén Stefan Yojew professzor könyvét a kommu­nizmus legyőzésének lehetőségeiről. A „megtért“ kommunista Milovan Djilas „új osztályán“ kívül — ideo­lógiailag senki sem forgatta ki igaz valójából a marxista-leninista ideoló­giát, mint Stefan Yojew. Szinte kísérteties, amint kimond olyan igazságokat, amelyeket minden­­benki ismer, de amelyeket senki sem tud ilyen világosan kifejezni. Főtéte­le az, hogy a kommunisták tulajdon­képpen egy szektát alkotnak, amely­nek dogmatikája tökéletesen megbu­kott az ipari forradalom következté­ben Amerikában, Európában, főként azonban a vasfüggöny mögötti ter­melési csődben. Szóval a gyakorlat­ban. A Nyugatnak egy bűne van, hogy nincs kezdeményező képessége kihasználni ezt a gyakorlati csődöt. Fél a háborútól, az atomháborútól, holott — épp a magyar szabadság­­harc mutatta volna meg , hogy a kommunizmus megsemmisítése elér­hető háború nélkül is. Ehhez csak ar­ra volna szükség, hogy — nem a mai free-európai módszerek szerint — a nyugati hatalmak elkezdjenek egy lé­lektani támadó háborút a vasfüggöny mögött. „Egyes szabotázs-cselekmények, és szórványos földalatti akciók nem ve­zetnek a célhoz. A kommunizmust csak a keleti blokkon belül támasz­tott általános felkeléssel lehet le­győzni!“ Az író nem titkolja el, hogy a ma­gyar szabadságharc magára hagyása mély levertséget, kiábrándulást kel­tett a magyar népben és a keleti­ tömb többi nemzeteiben is. Az ENSZ és a főtitkár szégyenletes magatartásánál csak egy méltatlanabb: a célirányos nyugati jajjongás, hogy a magyarság „értelmetlen“ áldozatot hozott. Még szégyenteljesebb az a felfogás, hogy a magyar szabadságharc, amely a kommunizmus elkerülhetetlen buká­sának előhírnöke volt, szánandó és szégyelnivaló esemény volt. ” Ezután szóról-szóra írja a szerző: „Budapest jelentette a kommunizmus eddigi legnagyobb vereségét. A felke­lés felmérhetetlen értékű történelmi előjáték volt a szabadság ügyének az egész világ számára. 1956-ban Magyarország a történe­lem előtt bebizonyította, hogy minden nép, amely a kommunista uralom alatt szenved és amely teljes egészé­ben a szabadság után sóhajtozik, ha egyszer felkel a kommunista hatalmi apparátus impozánsnak látszó­ külső falai ellen, azok úgy omlanak össze, mint a kártyavár. A magyar forradalom csak azért maradt elszigetelve és azért nem tu­dott átterjedni a többi államokra és nem tudta kikényszeríteni a szovjet kivonulását Európából, mert a népek — a vasfüggöny mindkét oldalán — nem voltak előkészítve erre a lehető­ségre. E drámai napokban valameny­­nyien a nyugati hatalmak katonai közbelépésére vártak."­ ­ A rabszolgaságba taszított embe­rek óriási tévedése abban leledzik — írja Yojev — hogy felszabadításukat csupán a harmadik világháborútól re­mélik. Nincs olyan eshetőség, hogy akár keletről, akár nyugatról világ­háborút kezdjenek miattuk. Azonban a magyar szabadságharc világraszóló bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a kommunista rezsimeket belső for­radalmak segítségével bármikor le le­het győzni, még­pedig a rabszolgané­pek saját erejével. A magyar szabadságharc csak azért bukott el — állapítja meg a ki­váló szerző — mert elszigetelve ma­radt. Azonban ha mégegyszer égni kezd a steppe-tűz, ha minden úgyne­vezett csatlós országban egyszerre in­dul el a szabadságharc, ha többé nem a magyar Alföld síkján , hanem a Kárpátok hegyei között kell majd küzdeni, akkor talán a Szovjetnek 50.000 páncélos és 150—200 hadosz­tályt kellene bevetni —­ anélkül , hogy ennek a népfelkelésnek ura és elnyomója lehessen. Ez esetben a Szovjet nem kockáztatná a végső le­hetőséget, hanem valami ürügyet ta­lálva, megpróbálna „emelt fejjel“ ki­vonulni Európából. S ha meg­sem tenné, vájjon mit kez­deményezhetne az USA ? 1961-ben a híres Alsop testvérek írták: „Mégegyszer nem engedhetjük ma­gunkat az erkölcsileg megbecstelení­tő, politikailag végzetes helyzetbe manővrírozni, mint 1956-ban. Előbb a felszabadítást prédikáltuk, utóbb pe­dig félretoltunk mindent és butaságo­kat beszéltünk, miközben a magyar szabadságharcosokat lemészárolták“. A szerző végül arra a következte­tésre jut, hogy a jelenlegi világhely­zet állandóan nem állhat fent. A két világrendszer közül az egyiknek — előbb vagy utóbb — pusztulnia kell a föld színéről. Semmi sem lehet veszé­lyesebb, mint ilyen döntő korszakban minden politikai és stratégiai koncep­ció nélkül élni. A nyugati hatalmak azonban jelenleg ebben a végzetes helyzetben vannak. Az ő koncepció­juk nem lehet más, mint­ a kommu­nizmus megbuktatása háború nélkül. A kommunizmus megbuktatásához a reális lehetőségek meg­vannak. Hogy a kommunizmust legyőzzük az egye­dül csak rajtunk áll. A HÍDFŐ terjesztését egész Euró­pában V. Baky András vette át. Fran­ciaországból, Belgiumból, Hollandiá­ból, Olaszországból, Norvégiából, és Svédországból ugyanúgy, mint koráb­ban Nyugat-Németországból, Svájc­ból és Ausztriából minden elő­fizetést kérünk az ő címére irányítani. A HÍDFŐ egy évi előfizetése Euró­pában DM 16.0, vagy ennek megfe­lelő valuta, amely nemzetközi posta utalványon, vagy ajánlott levélben küldhető az alábbi címre:: V. BAKY ANDRAS 8 München 45 Pragerstr. 8/1. Kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy az őket terhelő összegeket csak Európából, szintén Baky András cí­mére fizessék be. + 1963 február 25.

Next