Hídfő, 1966 (19. évfolyam, 464-487. szám)

1966-09-10 / 480. szám

4. oldal ház „szocialista magántulajdon“-át képezi. Az életszínvonal a szabadságharc előttihez képest számottevően javult, de azért pl. a szomszédos Ausztria életszínvonalánál is lényegesen ala­csonyabb, különösen az újabb áreme­lések figyelembevételével. Szerény véleményem szerint azonban nem va­lószínű, hogy a bolsevista államok alacsony színvonala, különösen az óriási nyersanyagforrásokkal rendel­kező Szovjetúnióé egyedül az ú. n. „szocialista termelés csődjének“ kö­vetkezménye. Ennek oly hosszú időn át tartásában valami céltudatos terv­szerűségnek is kell lennie. Kényszer­rel párosult jobb bérezéssel, a szük­ségletek jobb kielégítésével, maga­sabb mennyiségi és minőségi terme­lést lehetne elérni diktatórikus ala­pon is, ha a vezetők akarnák. Más­részről pedig látható és megállapít­ható, hogy nagyobb, pusztán mate­riális jólét nem teszi az embereket okosabbakká és gondolkodóbbakká, sőt, mint a nyugati példa mutatja, egyszerűen az orruknál fogva hagy­ják magukat vezetni. tékelő elő- és utószókban...........mert ahol zsarnokság van, ott minden Má­ban, a dal is, az ilyen hű akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.“ Akivel ezt nem tehetik, agyonhallgatják, mint pl. az Ady utáni költőnemzedék legnagyobbját, Végvári-Reményik Sándort. A gyen­gébb kritikai érzékkel bírókra ez nem téveszti el hatását. Sok esetben a múltnak a szülök által való türel­metlen magasztalása, a jelennel szembeállítása kelti fel dacból a fia­talokban a rokonszenvet a jelen iránt s van, amikor a rendszert dicsérő szülök gyermekei sokkal kritikusab­­bak a rendszerrel szemben, újabban nyugati filmeket is láthatnak olykor. A hollywoodi világdestruáló korlát­lan felelősségű társaság és kapcsolt részei által gyártott filmek azonban nem jelentenek számukra sem szel­lemi, sem erkölcsi színvonalat, de a nyugatiak számára sem. Általános­ságban Ady után szabadon: batyu­juk a legsúlyosabb Nincsen; útjuk a nagy Nihil: a semmi; a sorsuk: men­ni, menni, menni... de a költő álma, az Isten egyre homályosul tudatuk­ban a mindent mindenütt elöntő ma­terialista posványban. Ezt a materialista szemléletet és beállítottságot mondhatom talán leg­­kiábrándítóbb otthoni tapasztalatom­nak. A legtöbben, mind az időseb­bek, mind a fiatalabbak csupán a nyugati anyagi életszínvonal iránt érdeklődtek. Különben az az érzés, hogy a helyzet belátható időn belül már nem fog lényegesen megváltoz­ni, reménytelenséggel töltötte el az emberek legtöbbjét és a mostani eny­hültebb politikai légkör csak előse­gíti a lassú beletörődést. A nyuga­tiaktól nem várnak már semmit, az enyhülést nem értékelik túl, jól is­mervén a „két lépést előre, egyet hátra“ lenini taktikai utasítást. Min­dent egybevetve az otthoni helyzet alakulása is összefüggésben van a világpolitikai háló szövevényeivel, amelyben nem igen történik lénye­ges önállóan, vagy önkénytelenül. 11 .....———m • ——■ ■ 11 -----­ KULTÚR-FORRADALOM, VAGY LELKI BOLSEVIZÁLÁS A vallástalanság terjedését a mos­tani türelmesebb és enyhültebb po­litikai légkör jobban elősegíti, mint a régebbi kíméletlen erőszak. „Kín volt itt mindig a dacnak legízesebb tápláléka.“ (Ady.) A lényeget ille­tően azonban nincsen engedmény. Ha akár az otthon kiadott újságok szűk­szavú híreiben, akár emigráns sajtó­termékekben papok elítéléséről érte­sülünk, nem nehéz következtetni, hogy az elítéltek legtöbbje lelkiisme­rete szavára hallgatva az apostolok útját akarta követni: „Elmenvén, ta­nítsatok ...“ A felnövő fiatalság na­­gyobb része közömbös, vagy éppen vallástalan. Nem is lehet más, mert a vallásosság főként a nevelés és ta­nítás eredménye, erre pedig alig van mód és lehetőség már. A valláselle­nes hadjárat pedig — bár a hívők a templomra és istentiszteletekre kor­látozott vallásosságukat gyakorol­hatják — minden eszközzel működik. Ez azonban nincsen másként itt, a „szabad világban“ sem, csak a meg­felelő eszközöket ugyanazok az erők ott nyíltan, itt pedig alattomosan és fondorlatosan használják. A vallás különben mindenütt az egész világon veszít erejéből és hatásából, mert fe­lelős képviselőik és vezetőik forma­ságokhoz, dogmákhoz, liturgiákhoz ragaszkodva, opportunizmusból in­kább az egyetemes emberi jogokból és igazságosságból, a társadalmi er­kölcs alapvető normáiból engednek. A fiatal nemzedék igyekszik tájé­kozódást keresni abban a szellemi űrben, amelyet a múlt és jelen szel­lemi termékei között élénken érez. A rendszer ugyancsak kisajátítási ala­pon akarja ezt az űrt áthidalni. Min­den régi szellemi nagyságot lehető­leg elődjének és szellemi ősének igyekszik feltüntetni mind a tan­könyvmagyarázatokban, mind pedig a klasszikusok műveinek újabb kia­dásaihoz fűzött hosszadalmas átér­ Két jól megérdemelt kizárás MIÉRT ZÁRTA KI SZÉCHÉNYI GYÖRGY GRÓFOT ÉS BENKŐ ZOLTÁN VOLT MADISZ FŐTITKÁRT AZ EURÓPAI SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG TAGJAI SORÁBÓL A Szabadságharcos Szövetség eu­rópai részlege, augusztus elején ülé­sezett Brüsszelben, dálnoki Veres La­jos elnöksége alatt. Az ülés során a bizottság részletesen foglalkozott Széchényi György gróf azon írásá­val, amely pont az 1956-os szabad­ságharc tizedik évében, az októberi forradalom céljául a nemzeti kom­munizmust jelölte meg. Igaz, hogy a gróf lapjának későbbi számában megpróbálta enyhíteni, illetve korri­gálni állításait, de a Szabadsághar­cos Szövetség ezt nem találta kielé­gítőnek és ezért a grófot kizárta tagjai sorából. A másik kizárási határozat Benkő Zoltánt érintette, aki Széchényi lap­jában sorozatosan támadta és rágal­mazta a németországi magyar egye­sületek csúcsszervezetének vezetősé­gét és olyan minősíthetetlen hangot használt, ami még az emigrációs ve­szekedések és egyesületesdi játékok közepette is általános megbotránko­zást keltett. Az ügy érdekességéhez tartozik még, hogy Benkő az egyik ülésen felolvasta Tollas Tibor nép­bírósági ítéletét — eredeti másolat­ban. Köztudomású hogy ilyen nép­bírósági ítéleteket csak a magyaror­szági kommunista hatóságok teljes jóváhagyásával lehet megszerezni — nyilván csakis olyan egyének számá­ra, akik bizonyos üzleti vagy politi­kai kapcsolatban állanak velük. Benkő Zoltánról közben kiderült az is, hogy annak idején a hírhedt kom­csi diákszervezetben, a MADISZ-ban előkelő állást töltött be, amennyiben ő vezette az egyetemi részlegek tit­kárságát, mint a Parasztpárt meg­bízottja. A Parasztpárt a Rákosi időkben a Kommunista Párt csatló­sa volt, de hogy Benkő, városi em­ber léttére mit keresett a Paraszt­pártban — szintén a magyar emig­rációs politikai élet egyik rejtélye. Kétségtelen, hogy Benkő és a gróf kizárása széles hullámokat von ma­ga után és a kizárásokat a többi egyesület is követheti, hogy ennek a két rendbontónak az eltávolítása után végre megindulhasson a komoly építő munka a sok vihart látott ma­gyar emigrációs egyesületekben. HÍDFŐ 1966 szeptember 10. ÁLLAMI ÉS „MASZEKOSZTOTT“ KÖTÉLTÁNCOSNOK Szeptemberben Budapesten negy­ven könnyű lányt, úgynevezett „call girlt“ állítanak bíróság elé, mert te­lefonhívásra a házhoz mentek. Az eredeti hiba nem ez volt, hanem az a tény, hogy a pajzánkodás „maszek alapon“ történt. Ezzel szemben köz­tudomású, hogy az idegen turisták számára „szocialista alapon“ beszer­veztek egy sokkal nagyobb call girl társaságot, hogy tüzes vérű, paprika kedélyű magyar nők szórakoztassák dollár, márka, vagy más nemes va­luta ellenében a külföldi utast. A jö­vedelem bizonyos részét be kell szol­gáltatni a Nemzeti Banknak, vagy az IBUSZ-nak. Paulini Béla véresen kegyetlen parsziflázs darabjának főhősnője, az állami kötéltáncosnő volt. A rend­szer jóvoltából a nem is mindig fia­tal hölgy — íme — megjelent, mint élő valóság. Jaj annak a hasonló fog­lalkozásúnak, aki konkurrenciát csi­nál az állami kötéltáncosnőnek. A „maszek“-est becsukják, a szocialista örömlányt államilag feltálalják az idegennek. Mindezt pedig úgy nevezik, hogy a szocializmus.

Next