Hídfő, 1969 (22. évfolyam, 536-559. szám)
1969-09-10 / 552. szám
1969 szeptember 10. HÍDFŐ 5. oldal Az 1919. évi magyar Tanácsköztársaság „hőseinek” igazi arca (Mottó: A budapesti városi tanács utcát nevezett el Kún Béláról, Korvin-Klein Ottóról és Szamuelly Tiborról...) (Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a magyar kormány és a magyar városok nagyszabású ünnepségeket rendeztek a kommunista magyar Tanácsköztársaság ötven éves évfordulójára. Mivel nem akarunk ünneprontók lenni, így nem a magunk kritikáját írjuk meg a magyar történelem ezen leggyászosabb periódusáról, hanem megszólaltatjuk a leghitelesebb krónikást — az akkori idők szem és koronatanúját. Elsőül az egyik legnagyobb magyar publicista, Dr. Pethő Sándor történész írását közöltük, míg most — egykorú feljegyzésekből véve dr. Szöllössy Oszkár igazságügyminisztériumi tanácsos írását adjuk az olvasónak, hogy lássa és tudja , milyenek voltak azok a kommunista „hősök“, akik annak idején, 50 év előtt a magyar nép nyakára ültek.) H. GONOSZTEVŐK A DIKTÁTORÁBAN Irta: Dr. Szöllössy Oszkár igazságügyminiszteri osztálytanácsos (1920) Lenin ismeretes axiómáját, hogy a forradalmak minden jóhiszemű emberére — sajnos — több száz gonosztevő esik, a magyarországi bolsevizmusra alkalmazni aligha lehet, mert annak notórius képviselői közt jóhiszemű embert Diogenes lámpásával is nehéz volna felfedeznünk. Régi kriminalisták, akik átéltük itt a vörösuralom borzalmait, tanúságot tehetnének róla bírói megállapítások nélkül is, hogy a „tanácsköztársaság“ berkeiben jóformán csak közveszélyes gonosztevőket láttunk, akiknek nagy részére teljesen ráillett Anatole France meghatározása: „encore bete et déja un homme“. Minden forradalomnak vannak eszmei harcosai és rajongói, akik lobogó indulattal tüzelik a tömegeket s hajlandók megjárni hitük véres szolgálatának összes kálváriáit. A magasabb célok fanatikusai még végzetes tévelygéseikben is lehetnek rokonszenvesek s bukásukban mindig van valami a tragikum fenségéből. Ki vonná kétségbe Desmoulins Kamil, Jourde vagy Michel Lujza önzetlen rajongását azokért az ideálokért, amelyeknek élet-halálharcában szenvedni is tudtak? A bolsevizmus, a Marx-féle kommunizmusnak ez a legvadabb formája, mely köztulajdonba vétel címén tönkreteszi a tőkét, megsemmisíti vagy saját hívei közt osztja szét a mások magántulajdonát, megszünteti a munkaválasztás jogát és felforgatja a termelés évezredes rendjét, és hogy mindezt megtehesse, szétrombolja a történelmi állam összes intézményeit, tanácsrendszerbe tömöríti a proletárokat, hogy diktátori hatalmat gyakoroljanak a burzsoázia felett, üldözi a vallást és a nemzeti érzést, fölébe helyezi a fizikai munkást a szelleminek, megteszi a matrózlegényt admirálisnak és az admirálissal utcát söpörtet, A szabadságjogoknak ez a minden cézári zsarnokságnál tirannikusabb legázolása ideig-óráig sem tarthatná fenn magát a legszélsőbb terrorisztikus eszközök alkalmazása nélkül. Idegenek gyülevész serege A proletárdiktatúra nálunk sem volt egyéb, mint szervezett csőcselékuralom, Békálnak, a zsidó mitológia romboló szellemének démoni irányítása alatt. De kikből állott ez a csőcselék ? Amíg az államhatalom erkölcsi tartalma a közakarat és ennek rendelkezésére áll a fegyelmezett fizikai erő, addig az állami auktoritás és a morális kényszer is elegendő a tömegekben lappangó bűnös hajlamok és titkos ösztönök fékentartásához. Ilyenkor a csőcselék fogalmát kimerítik a csavargók, a hivatásos bűnözők, a bűntanyák közveszélyes torzalakjai. De abban a pillanatban, hogy a törvény uralma megdől és a hatóság tekintélye semmivé lesz, felpattan Pandora szelencéjének fedele és özönével szabadulnak ki rejtekhelyükből a visszafojtott bűnös vagy beteges hajlamok; csőcselékké válnak olyanok is, akik eddig csöndes és dolgos napszámosok, gyári munkások, tanulók, kereskedők, hivatalnokok voltak. A bűnre hajlamos degeneráltak különben is készséggel csatlakoznak minden mozgalomhoz, melyben hajlamaik kiélhetik magukat. Már a bolsevizmus első heteiben lerakodó helye lett Budapest a világ négy tájáról ide özönlött nemzetközi kalandoroknak: német Spartacusok, orosz zsidók, osztrák, román, bolgár és olasz kommunisták siettek gazdag zsákmány reményében a tanácskormány védőszárnyai alá; egy külvárosi népgyűlésen 12 nyelven szólaltak fel a hivatásos demagógok. De idegenebbek voltak itt e gyülevész seregnél is maguk a népbiztosvezérek, bár mindahányan magyar földön születtek. Nemcsak a „burzsoáziát“ gyűlölték ezek, hanem az egész magyarságot, mellyel nem volt soha semmi közösségük; gyűlölték elsősorban a földműves parasztosztályt, tehát a nemzet zömét, amellyel szemben az ipari munkásság alig több a lakosság 5 százalékánál. Kun Béla és Szamuelly Tibor Oroszországban — Lenin szolgálatában — gépfegyverrel lövetett halomra hadifogoly magyar tiszteket és legénységet, mert vonakodtak belépni az oroszok vörös hadseregébe. Proletár-vezér a luxusszállóban Tehetségben és jártasságban a bolsevista ideológia terén kimagaslott mindannyiuk közül a „külügyi népbiztos“, a fürge eszű, ravasz és rendkívül agilis Kun Béla, aki mindvégig lelke és vezére maradt a vörös uralomnak. Ez a gyíkarcú, jól táplált agitátor már vidéki hírlapíró korában is mélyen megvetette a polgári erkölcsöket s ennélfogva tollát készséggel fizettette meg burzsoá-visszaélések takargatásáért. Utóbb a kolozsvári munkásbiztosító-pénztárnál viselt hivatali állását a proletárok kárára elkövetett apró csalások miatt kellett elhagynia. Fiatalabb korában híve volt az éjjeli tivornyázásnak is, aminthogy a szovjet uralom ínséges napjaiban sem tartózkodott a bő lakmározástól, mialatt a tömegekkel széltében énekeltette az Internacionálét: „Föl, föl, te éhes proletár!“ Mint népbiztos egy előkelő dunaparti szállóban ütötte fel táborát kézigránátos testőrség őrizete alatt. Gyújtó beszédei, melyekben felhasználta a demagógia összes ismert fogásait, eleinte szuggesztiv hatással voltak a munkásság józanabb részére is. Hirdette a diktatúra kíméletlen alkalmazásának szükségét s maga is rendelt el — saját forradalmi törvényszékeinek megkerülésével — földalatti, titkos gyilkosságokat; így öletett meg terrorfiúkkal két ukrán katonatisztet, akik orosz hadifoglyok hazaszállítása végett jöttek hazánkba. És erről neveztek el utcát Budapesten Társai közül vérengző kegyetlenségében egyedül Szamuelly Tibor egy általánosan, a munkásság köré-