Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)

1982-07-01 / 5. szám

2. oldal ggen repülőjeggyel, teljes ellátással csalogatták a nyugaton élő — fő­leg — intellektuelleket és nagy dobra verték, ha pityipalkó vagy névtelenjános megjelent azon és úgy beszélt, mintha az egész magyar emigráció szócsöve lenne. Később — a hatvanas évek ele­jén — népi tánccsoportokat küldtek nyugatra, majd egész színházi együttesek szerepeltetése révén ipar­kodtak eltüntetni a nyugati és a hazai magyarság felfogásbeli kü­lönbségét. Így kezdődött a magyar emigráció megdolgozása, ami ha csupán eny­­nyiből állott volna, akkor rendben is lenne a dolog. Hazai marxistáink azonban nem szeretik a félmunkát, tehát egy lépéssel tovább mentek. Célba vették a magyar emigráció szellemi várait és szimpatizánsaik révén megkezdték azok bomlasztá­­sát. Finoman, ügyesen kezdtek munkához. Rég bevált magyar egye­sületekben megjelent az új tag. Eleinte szerényen meghúzódott az összejöveteleken, majd később mó­dosítási tervekkel állott elő. Azután addig módosított és javulta az új szabályokat, míg az egyesület két­­három pártra szakadt, s az új tiszti­karban már ott ültek a láthatatlan mozgatók emberei. Fő céljuk az emigrációban felnőtt magyar fiatalság megszerzése. Az új terv tehát a külföldi magyar ifjúság egyetlen és nagy végvárának, Burg Kastl-nak, az ő elveiknek megfelelő átállítása volt. Először nagylelkűen egy milliós Márkás segélyt ajánlot­tak fel, bizonyos kikötésekkel. Ott­hon kiképzett tanerők alkalmazása, hazai tankönyvek bevezetése, stb. Az iskola régi vezetősége visszauta­sította a “nagylelkű” ajánlatot, mire csavartak a srófon és embereik révén megkezdték a minden közin­tézménynél megtalálható apró hibá­kat elefánt nagyságúvá növelni. Körlevelek, apróbb tüntetések révén figyelmeztették a szülőket és a ma­gyar nyilvánosságot az iskolában uralkodó “fasiszta” pedagógiára. Reakciósnak minősítették az ottan tanító papokat. Előszedték a rég bevált öreg lemezt és Horthy fasiz­mustól kezdve a hazai politikai szótár minden elavult frázisával rá­galmazták az iskolát. A nagy zene­bonának meg is lett az eredménye. Leváltották a régi vezetőséget, úti­sarut kötöttek azok lábára, akik év­tizedeken át munkálkodtak azon, hogy az iskola valóban a magyar nemzeti gondolat fellegvára legyen. És ekkor megálltak. Sikerült egy lépéssel tovább menniük, de nem feszítették annyira a húrt, hogy az elpattanjon. Szomorú azonban, hogy az egyetlen Hídfő kivételével, az egész magyar emigráns sajtó hall­gatott erről a támadásról, s csak most, évekkel az ügy lezárta után írja Tollas Tibor, a Nemzetőrben: “Köztudott, hogy Budapest éve­ken át minden módon, pénzzel, rá­galmazással, bomlasztással próbál­ta a Burg Kastl-i Magyar Gimná­zium működését lehetetlenné tenni — sikertelenül...” Kissé késő a dolgok ilyszerű meg­ítélése, ami ha annak idején történik talán másként alakultak volna az iskola körüli ügyek. De akkor, az is­koláért folytatott harcokban egye­dül maradtunk... Hasonló dolgokat tapasztalunk akár az ausztráliai vagy amerikai magyar egyesületek vagy szerveze­tek körül. Minden belviszály, civó­­dás szálai az ottani magyar követség szubverzív osztályához vezetnek. Canberrában a magyar követség egyik embere javaslatot terjesztett elő az ottani magyar egyesületben a magyar követséggel való együttmű­ködés céljából. A vezetőség vissza­utasította a javaslatot, mire pár nap múlva ismeretlen kezek felgyújtot­ták a szépen berendezett Magyar Házat és az porrá égett. A nagy magyar színésznő, Szöré­nyi Éva lakásába betörtek és min­den magyar vonatkozású írást, zász­lót és egyéb hasonló dolgokat elvit­tek. Ékszerekhez, ezüsthöz hozzá sem nyúltak. A Los Angeles-i ma­gyar újság szerkesztőjének lakásá­ban ugyanez történt... * A kommunista országok vezetősé­ge legjobban retteg a könyvtől, az írástól. Ő maga ezrével adja ki a “felvilágosító” könyvek és újságok tömegét, de hét géppisztollyal őrzi a határokat, nehogy nyugaton kiadott könyv vagy egyéb írás haza kerül­jön. A határőrök sasszemei nem esőkabátot, Lewy nadrágot, hanem írást, könyveket keresnek a haza­utazók bőröndjében, amit ha meg­találnak irgalmatlanul elkobozzák. A nagy garral megrendezett Anya­nyelvi Konferenciák nyugati meg­hívottjai eddig fel sem merték vetni a kérdést, hogy a nagy megbékélés ellenére miért csak az otthon nyo­mott könyvek jöhetnek nyugatra és miért nem fordítva is? Élénk figyelemmel kísérik a sza­bad földön megjelenő sajtóterméke­ket. Rajta tartják szemüket és társ­utasaik segítségével próbálják meg azok elhallgattatását. Itt van pél­dául a Hídfő esete. Az újság nyom­dásza bizonyos régi adósságok cí­mén magának követelte a kiadói jogot és a főszerkesztői címet, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtized alatt egyetlen sort nem írt a lapba. Megindultak a tár­gyalások és egy szép napon megje­lent Londonban egy Kunézy István nevű ember, aki mellesleg a Poli­tikai Foglyok Szövetségének európai elnöke is. Felkereste a jogban tájé­kozatlan laptulajdonos asszonyt, akit megfenyegetett: vagy átadja a lapot, vagy elárverezte a londoni há­zát. A tárgyalások azóta sem értek véget, írásbeli szerződés nincs, de ennek ellenére a legutóbbi szám már Kunézy István nevét viseli — mint szerkesztőét. Különös véletlen, hogy pont ebben az időben jelent meg a müncheni nyomdairodában Kéry Ferenc “elvtárs”, a kölni ma­gyar követség beosztottja, aki az öreg nyomdásszal és Kunézy István­nal beható eszmecserét folytatott. — Talán, ugyancsak véletlenül, az általuk nyomott első számban olda­las cikk jelent meg a Magyar Nép­hadsereg ny. ezredesének, Ölvedi Ignác tollából, amit újabb otthon élő vonalas újságírók cikkei követ­tek. Az emigráció bekerítése teljes erőből folyik. Ezért kell a maguk számára megszerezniük az idegen­ben született magyar fiatalságot, melynek tagjai már nem voltak aktív részesei azon időknek, amikor Rákosi Mátyásék akasztófái virág­zottak a Duna—Tisza-közén. Ezért kell szétbomlasztaniuk a magyar egyesületeket és minden le­hető eszközzel elnémítani azon író­kat és újságírókat, akik tudják, hogy az otthoni kommunista rend­szer csak módszereiben változott, de lényegében maradt az, ami a Rákosi időkben volt. A HÍDFŐ NEM PÁRTLAP A MI EGYETLEN PÁRTUNK MAGYARORSZÁG! 1982. július

Next