Új hídfő, 1987 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

1987. március véges, szimpatikus embereket, a mieinket és a külföldieket egyaránt, ha megtudtam, hogy szükséget szenvednek... a cél érde­kében mindent megtettünk. ” Miért ne tudnánk mi ugyanezt megtenni sikerrel a magyarság érdekében? Ráadásul nekünk még hazudnunk sem kell, mert mi a színigazságot hirdetjük! Világgá kell kür­tölnünk a trianoni békeparancs igazság­talanságai miatt a határainkon túl élő öt és fél milliónyi magyarságnak immár 66 éve tartó haláltusáját és akkor a világ közvé­leménye majd kieszközli a szükséges segít­séget... De ehhez az kellene, hogy a tevé­kenységben minden magyar kivétel nélkül, egységesen vegye ki a részét! Fórum is van, alapítvány is van, s az igazi megoldás nem egy ellen­fórum meg­alapításában rejlik — ahol közreműködik a hazai rezsim — hanem abban, hogy sora­kozzunk fel a már sikeresen működő fóru­mok mögé! Az Egyesült Államokban ön­zetlen magyarok százai működnek évek óta, egyre növekvő sikerrel az Erdélyi Vi­lágszövetség keretein belül, amelynek az 1985-ös angol nyelven kiadott Genocide in Transylvania: nation on the death row c. dokumentációs könyve a legjobb bizonyí­ték arra, hogy már van működő fórum, amelyet mindannyiunknak kivétel nélkül támogatnunk kell! Vagy ott a másik ala­pítvány, a clevelandi Erdélyi Bizottság, amely 1956 óta egyetemek, politikusok, kormányok köreiben terjeszti az igazságot Erdélyről. Nem utolsó sorban az Amer­ican Hungarian Literary Guild, aminek alapítója Wass Albert immár 40 éve küzd fáradhatatlanul Erdélyért! Kérdezzük: hány montreáli magyar veszi azt a fáradsá­got, hogy a fent említett, sikeresen működő alapítványt legalább annyiban támogassa, hogy kiadványait megrendelje? Mi mást tehetünk még? Igenis építsük ki a személyes kapcsolatokat (de nem a ma­gyar kormánnyal!) úgy Magyarországon, mint az elszakított területeken, egyrészt, hogy az ott élők tudják, hogy nincsenek egyedül, másrészt, hogy tájékozódjunk az ott uralkodó állapotokról. Ajánlatos lenne felvenni a kapcsolatot a többi vasfüggöny mögötti népek emigrációban élő csoportjai­val, a litvánokkal és velük együtt dolgozni az összes szovjet elnyomás alatt sínylődő nép felszabadítása érdekében. Figyelem­mel kísérni és aktívan résztvenni az évente kétszer megtartott „Gyász­szalagos tünte­téseken”... amelyből remélhetőleg legköze­lebb Canadian—Hungarian Human Rights avagy Kanadai—Magyar Emberi Jogok alapítványának montreáli csoportja is kiveszi a részét!!! Tóth Judith, műsorvezető ÚJHÍDfO 9. oldal A Független Magyar Hírszolgálat híres „Európai olvasó” kérdi: láttuk-e a Nemzetőr legutolsó számában a Ferenczy József nevű németországi üzletember magyarországi sze­repléséről szóló elismerő hangú riportot? Igen, olvastuk, és értetlenül állunk a dologgal szem­ben! (Prof. (?) Ferenczy József már több hazai kitüntetés büszke birtokosa, s most legutóbb is nagyvonalú gesztust tett a budapesti rendszer felé. Erről szól a cikk. Meg még arról is, hogy Puja Frigyes és Köpeczi Béla konstruktív embe­rek. Ferenczy úr állítólag igen gazdag, de arról nem tudunk, hogy a magyar emigráció céljaira valaha fölajánlott volna egyetlen márkát is. Ha­zafelé annál bőkezűbb... — Ha érdekli a vé­leményem, biztos vagyok abban, hogy ennek a cikknek a megjelenéséről Tollas Tibor előre nem tudott. Ő épp úgy utólag látta, mint ön vagy én. Elképzelhetetlennek tartom ugyanis, hogy hozzájárult volna ilyen írás közléséhez a Nemzetőrben. Dehát ő is csak egy ember, aki egyszerre nem lehet mindenütt. * A Hazafias Népfront Pedagógiai Bizottsága legutóbb jelentést adott ki az általános iskolá­sok tanulmányi eredményeiről. A jelentés meg­állapítja, hogy a tankötelezettségi törvény vég­rehajtásában nem sikerült haladást elérni, sőt néhol visszaesés tapasztalható. Egy-egy kor­osztály 15—20 százaléka nem végzi el időben az általános iskolát, évfolyamonként pedig 25—30 százalékra tehető azoknak a száma, akik elfo­gadhatatlanul alacsony szinten jutnak túl alap­fokú tanulmányaikon. Nehezükre esik az írás, az olvasás, a számolás. (A jelentés — tapinta­tosan — hallgat arról, hogy az általános iskolát ismétlésekkel vagy épp soha be nem fejező fiatalok nagy százaléka a cigány lakosság gyere­keiből kerül ki. A cigányok — számszerűen legalábbis — ,,nemzetfenntartó" erővé léptek elő, mert ha a cigány családokban nem szület­nék 8—10 gyerek, Magyarország születési sta­tisztikája még siralmasabban festene. De a mennyiség nem minden: a minőség is számít. És a kötelező osztályokat csak tessék-lássék elvégzett cigánygyerekek aligha javítják hosz­­szú távon az általános műveltség színvonalát. Olvasói levél a Magyarország c. hetilapból: Egy magyartanár kesereg a magyarországi „funkcionális analfabétizmus” terjedésén. „A magam tapasztalataiból és sokfelé élő kollégá­im egybehangzó véleményéből tudom — írja — hogy ma Magyarországon minden negyedik ember funkcionális analfabéta. Azaz: nem tud­ja elolvasni és megérteni a napilapok híreit, nem tud kitölteni egy kérdőívet, megírni egy önéletrajzot. Arról sem tud, hogy kik voltak nemzetünk nagyjai, hogyan őrizze egészségét, felnőttként hogyan nevelje és gondozza gyerme­keit, stb. És a nagy többség nem azért nem tudja, mert buta, hanem mert a magyar iskola évtizedek óta nem képes betölteni a hivatását. A túlterhelt pedagógus általában akkor kap elmarasztalást, ha buktatni mer. De ha megad­ja a „proletárötöst’, mindenki elégedett, főkép­pen a hivatal. A gyerek pedig kevéske tudással lépked egyre előbbre az osztályokban s végül már írni-olvasni is elfelejt. Funkcionális anal­fabéta lesz belőle.” — Hosszú és reménytelen tanulmányt lehetne írni erről. A kommunista közoktatás csődje a legkevésbé sem lep meg, de ha az ember elgondolkozik a perspektívákon, bizony sírásra fordul a kedve. Mert ez a helyzet egyre rosszabbodni fog: milyen gyerekek kerül­hetnek majd ki egy olyan családból, ahol esetleg mindkét szülő analfabéta, és milyen ne­velést, milyen útravalót adhatnak az ilyen szü­lők leányaiknak, fiaiknak? Hogyan lehet ezt majd helyrehozni?... A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, valamint a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza a szovjet—magyar barátság fejlesztéséért, a Szovjtunió eredményeinek nép­szerűsítésében kifejtett kiemelkedő tevékenysé­gük elismeréseként a Magyar Sajtó Napja alkal­mából­ magyar újságírónak kitüntető okleve­let adományozott. Az okleveleket Nyikolaj Kosztyucsenko, a Szovjet Kultúra Háza igaz­gatója adta át a Semmelweis utcai kulturális intézményben.­­ Eddig a Magyar Távirati Iro­da közleménye, s az ember szinte fizikai undort érez a hír olvastán. Az a 21 újságíró vajon magyarnak tartja magát, amikor arra adta a fejét, hogy a szovjet propaganda szolgálatában ügyködjék? 1981. december 13-án, öt évvel ezelőtt vezet­ték be Lengyelországban a szükségállapotot és helyezték törvényen kívül a Szolidaritást. Eb­ből az alkalomból nyilatkozott a varsói televí­zióban Miczyslaw Rakowski, a parlament alel­­nöke és hangsúlyozta: az elmúlt öt év alatt jelentős eredményeket sikerült elérni és sikerült továbbfejleszteni a szocialista demokráciát.­­ Ha a szocialista demokrácia ismérve, hogy rendőrosztagokkal törnek le minden ellenzéki megmozdulást, tüntetést, és sztrájkot, a felosz­latott Szolidaritás vezetőit pedig börtönbe csuk­ják, akkor nem kérünk az ilyesmiből. De ha Rakowski nevén nevezné a mostani állapoto­kat, és bejelentené: az öt év alatt a diktatúra vaskézzel „teremtett rendet” az országban, lega­lább az őszinteségéért becsülhetnénk. De így?... * Olvasói levél az egyik pesti egyetem előadó­jától: Trabantjával megállt az egyetem parko­lóhelyén, utolsónak a sorban, ahol már a szeme­teskocsi rakodóterülete kezdődik, és tilos a parkolás. Rövid időre bement az épületbe, aztán sietett vissza, hogy ismét kocsijába üljön és tovább hajtson. Amikor a Trabanthoz ért, a kocsi szélvédőjén papírt talált s rajta a követ­kező szöveget: ,,Te tetves állat, szétverem a pofád, ha még egyszer ideállsz! " Ráadásul a szél­védőt bekenték sárral, amit alig lehetett letisz­títani, hogy átláthasson rajta. — Életkép 1987- ből Budapestről, egyik egyetem parkolóhe­lyén... Amerikában gyakran hallani, hogy nem elég udvariasak az emberek. De azért ilyesmi még egy amerikai nagyváros legsötétebb néger­negyedében sem történhet meg egy autóssal . Megjelent a TELE-KÖNYV! Orbán Ferenc szerkesztésében, a Los Angeles-i Kurír Pado-

Next