Új hídfő, 1989 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
2. oldal DR. MISKOLCZY KÁLMÁN: Az ellenség a falakon belül Hostes intra muros, az ellenség a falakon belül. Vergilius eposzának, az Aeneisnek sokszor idézett felkiáltása érvényes az Egyesült Államok belpolitikai életére is. Jelen vannak minden fontosabb pozícióban, behálózzák az államigazgatást, de legfőképpen a sajtót és a televíziót. Bomlasztják az erkölcsöket — különösen az ifjúság körében —, rombolják a vallás, a papok, a lelkipásztorok tekintélyét. Cinizmusuk mindent megmar, ami szent: kigúnyolják a hazafias érzést, megvédik, sőt: fölmagasztalják a kémeket (lásd: Elsberg-eset), ugyanakkor a vádlottak padjára ültetik az Megdöbbentő, hogy egyes emigráns honfitársaink milyen vakon élnek. Nem veszik észre a szubverziós félreinformálás veszélyét! A hazai rendszer célja az emigráció szétverése, a különböző emigrációs szervezetek egymás ellen uszítása. A „divide et impera” elvét már többször alkalmazták a történelem folyamán. Ezért kell nekünk küzdenünk a bomlasztó elemek, a bomlasztó cikkek, a bomlasztó „elvek” ellen. Már addig jutottunk, hogy — amint Töttösy Ernő írja — „immár Mindszenty prímásról is el lehet mondani emigráns kiadványban, hogy ostoba feudális kretén és idióta.” Mi ez, ha nem történelemhamisítás? Azt a Mindszentyt gyalázni, aki egész életét a magyarságért áldozta, akinek alapelve volt: „Állok Istenért, Egyházért, hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.” Sajnos nekem is át kellett élnem, hogy egy emigráns összejövetel utáni vacsora közben az egyik magyar kijelentette a hitvalló prímásról: „Az is egy szemét volt, aki csak a saját zsebére dolgozott.” Máig égeti a szégyen az arcomat, hogy nem vágtam szájon az illetőt. Valószínűleg csak erősen illuminált állapota tartott vissza ettől a „helyreigazítástól.” igazi hazafiakat (lásd: az Oliver North-eset). Szabadon engedik a közveszélyes gyilkosokat, de börtönbe zárják az abortusz ellen tüntetőket. Védelmezik a pornográfiát, de az iskolákban megtiltják az imát. Profanizálják a karácsonyt és a húsvétot, „season’s greetingsről” beszélnek, s elszántan törekednek lerombolni a keresztény eszményeket, mindazt, amit a kereszténység kétezer év alatt felépített. Legfőbb céljuk, hogy abban a történelmi helyzetben, amely lehetővé teszi a Szovjetuniónak amerikai hatalomátvételét, az első sorokban álljanak, s minden tekintetben elősegítsék annak minél simább lebonyolítását. A hazai rendszer bomlasztó tevékenységének eredményét lemérhetjük, ha azt olvashatjuk egy-egy emigráns lapban, hogy a másik emigráns újságot vagy cikkíróját, sőt, szerkesztőjét támadják. Aki ragaszkodik elveihez, azt „konzervatívnak” titulálják, és ez az újabb értelmezés szerint pejoratív jelző! Szerintem az elvhűség — és remélem, sok olvasóm szemében is — dicséretes tulajdonság, melyért nem lekicsinylő elítélés, hanem csakis elismerés jár! A még keményebb megbélyegzés a magukat „haladóknak” tartók részéről: „Begyepesedett agyú reakciós.” Mi akar ez lenni? Mi az, hogy „reakciós” a kommunista hatalomátvétel után negyven évvel? Vajon otthon élő honfitársaink, akik nem értenek egyet a rendszerrel, „reakciósok”? Hiszen már hivatalosan is csak „másként gondolkodóknak” nevezik őket. Sőt, legújabban állami engedéllyel megalakulhatott a Magyar Demokrata Fórum. Az otthoni rendszernek a személyi szabadság biztosítása felé tett lépéseit elismerem, és reménykedve várom a fejlődést. De az otthoni változások különböző megítélése nem vezethet az emigráció sorainak megbontásához! Őrizzük egymást, hiszen egyre kevesebben vagyunk! TOTTH ELEMÉR Ez persze nem következhet be máról holnapra, s addig ez a belső ellenség élvezi a szabad polgári jólét minden előnyét. Azért, hogy készen tartott „fegyvereik” be ne rozsdásodjanak, szinte minden héten produkálnak egy-egy látványosabb szabotázsakciót, egyegy kémiai anyagot szállító vonat kisiklasztását, egy-egy katonailag is fontos üzem felgyújtását, néhány tragikus kimenetelű katonai manővert, helikopter- vagy repülőgép-„felrobbanást”. Embereiket olyan jól beépítették mindenütt, hogy feltűnés nélkül tehetik, amit akarnak, vagy ha a körülmények netán gyanússá teszik a „balesetet”, szabotálják a vizsgálatot. A sajtó kezes bárányként, szolgaian követi intéseiket. Valóban bámulatra méltó, hogy milyen jól egybehangolják akcióikat, mint a jó karmester a zenekart. Szétágazó tevékenységeik ügynökei csak ritkán hibáznak. S ha itt-ott mégis hiba csúszik a számításaikba, azokat hamar kijavítják. Ha néhány „túl becsületes” egyén rájön a mesterkedéseikre, és naivul fellép ellenük, azt hamar elhallgattatják vagy lehetetlenné teszik. Legegyszerűbb módszer az elhallgatás. Amiről a sajtó nem ír, az „nem létezik”. Kis példányszámú „zuglapok” (ahogy ők nevezik a bátor, de sajnos megfelelő számú olvasóval nem rendelkező hazafias sajtót) leleplezései különösebben nem izgatják őket, de azért nem hanyagolják el ezeket a kellemetlenkedő kis „szúnyogokat” sem, és módszeresen iparkodnak bomlasztani, egyenetlenséget szítani, s anyagilag is lehetetlenné tenni őket. A legriasztóbb az, hogy bár mindenütt jelen vannak, képviselőiket mégis nehéz leleplezni, mert álruhában járnak, s valódi céljaikat jól csengő frázisok mögé rejtik. A becsületes és hívő emberek minél erőteljesebb összefogására van szükség, főleg éberségre. „Virrasszatok és imádkozzatok” — figyelmezteti már Szent Péter apostol a keresztényeket. Nekünk, keresztényeknek nagy hivatásunk ennek a belső ellenségnek a felismerése, s a velük való bármiféle együttműködés megtagadása. A BOMLASZTÁS VESZÉLYE Új HÍDFŐ 1989. január