Krónika, 1979 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? Ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglál; dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik, velődig, eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál; s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk ham­arában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az milyen ha akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál. Tollas Tibor: ÜZENET A DUNAKANYARBÓL A falakon túl lassan fölénk nőnek Homlokukkal a pilisi hegyek. Nagy sírkövei a halott időnek, A holnapon már nem töprengenek. A szürke fegyház keskeny kőszemével A tág Dunába füröszti magát. Mely századoknak tisztult közönyével Az árnyakon is békén folyik át. A hátán súlyos harcok, szenvedések Emlékét hordja láthatatlanul, Míg mellén táplált késő gyermekének Mostoha sorsa éjszakába fúl. Folyónak szépe, kis népeknek anyja, Te drága völgy, mely ezer éven át Hazám vagy itt és Európa partja, Légy ölelő kar, ne tépő határ. Hol mesterséges darabokra osztja Az egészet, mint rács az ablakot A gyűlölet. — Mi egymást tartjuk fogva Két óriás közt őrlődő rabok. Nézem a folyót. . . Nyugatról Keletre Hordja a fényt, túl látszik a kanyar. Hirtelen fordul arcát délnek vetve. Tovább Keletre lépni nem akar. Partján pusztuló ,,félnemzetecskék"-nek így ad példát az öreg bölcs folyó. Rajtunk fordul meg átkos ezerévnek Útja, é­s a közös sors feloldozó. A Teremtőnek terveit betöltve Önmagát nyújtsa minden nemzet itt Csak így vihetsz a vajúdó időbe Megváltó igét, újat, emberit. Mert nincs más út, a futó folyóinkat Ha nem a Duna vize fogja fel. Kelet, vagy Nyugat tengere csábítgat? Vigyázz, e völgyön kívül elveszel! Ezt üzenjük a Nagy Kanyarból néktek. Fogadjátok a baráti kezet. A közös sorsnak, közös szenvedésnek Ma győzni kell a gyűlölet felett! Jörtek felénk! A magános Dunának Folyói mind e völgybe tartanak. Hívó szavunk nem gyöngeség, alázat. Csak együtt leszünk egyenkint szabad! «W« $ 4 «.* *:• V 4***** »» « ** . - - —! k*- ■ ‘ 1h '■ 1 V II 1 01 i & j : ,-ü i ■ i * i 1! i- * ,/§• I' I * ' \t &*■'' * . Magyar-osztrák országhatár 1956 novemberében 1979. NOVEMBERKRÓNIKA 9 T

Next