Krónika, 1980 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
várta. Kenyérkereső helye is a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium lett. Egy középiskola keretei közé szorult a nép nagy tanítója. Oda is nehezen. Soha nem szerzett tanári oklevelet, hisz foglalkozására nézve orvos volt, de ellenségein és a bürokrácián át sikerült kiverekedni, hogy taníthasson. Közben otthon zajlott az ájultságából magához tért nép élete. Megpróbált berendezkedni a saját földjén. A jelenlevő hatalom azonban nem értette és nem akceptálta a törekvéseit, sőt tudatosan ellene tört. Rákosi megkezdte híres szalámi taktikáját. Először a Kisgazdapárt egy részét vágta le, börtönbe juttatta a népi írókon felnőtt fiatal értelmiségi képviselőket. Természetesen másokat is, például a Teleki Pál köréből és szellemi vonzásából kikerült csoportot. Hamis vádak özönét zúdította rájuk, kapcsolatba hozva őket tőlük idegen mozgolódásokkal. Azért írok erről, mert most tárgyalt könyvében Németh László is sokat beszél róla. Én magam is az Andrássy út 60-ba jutottam. Ez ebben a pillanatban azért fontos, mert 1945—46-ban is elég szoros kapcsolatot tartottunk. Ő is minden pillanatban várta a letartóztatását. Meg is írja: velem s a Parasztszövetséggel való kapcsolata miatt s természetesen a múltjáért. Valóban hangzottak el támadások ellene is: részese volt az ,,összeesküvésnek”. Persze nem volt összeesküvés, s ő minden gondolatát nyíltan, könyvekben írta meg. Csak szalámi taktika volt, ami végül a teljes magyar politikai és szellemi életet szétdarabolta, míg 1956-ban a magyar nép pontot nem tett rá. De addig, börtönön kívül ugyan, neki is végig kellett szenvedni a hajszát. Egy beszélgetésünkről nem tudtak az Andrássy út 60-ban. Egyszer Budán a Duna-parton sétálva mondta: könyveiért és magyarságáért szívesen vállalná a vértanúságot, de borzalmas volna, ha szó nélkül, simán eltüntetnék. Akkor már inkább külföldön folytatná irodalmi munkásságát. De hogy élne meg ott! Megkérdeztem, vállalná-e Amerikában valamelyik magyar református gyülekezet lelkipásztorolását. Nagyon szívesen, csillant fel a szeme. Csak egy levelet sikerült ezzel kapcsolatban külföldre kijuttatnom, azután már nem voltam szabad ember. Németh László pedig otthon járta végig rendeltetésszerű sorsát. Hódmezővásárhelyi tanárkodásából, minden egyéb tevékenységéhez hasonlóan, kísérletek sorozata lett, majd jöttek az esszék. Történeti alapon tanított mindent, tudománytörténetet adott elő, a rokon szakokat egymásba olvasztotta, így hatalmas látókört biztosított diákjainak. Minden pedagógiai kísérletre engedélyt kapott mind a Nemzeti Parasztpárt kezén levő minisztériumból, mind a Bethlen Gábor Gimnázium vezetőségétől. Biztosan eljön az ideje, mikor pedagógiai kísérletei, vagy egy részük, a mindennapi tanítás alapjává válnak. A hódmezővásárhelyi néhány esztendő aránylag nyugodt időt jelentett az életében, de 1949-re annak is vége szakadt. Közben sokan támadták. Mások védték, így mégis lehetővé vált számára a munka. Egy fegyvere maradt: az alkotás. Újabb művekkel kellett felelnie a támadásokra. Nem polemizált, alkotásai magukért beszéltek. Megjelenik az Eklézsia megkövetés és Petőfi Mezőberényben című drámája, befejezi rég kezdett regényét, az Iszonyt. Most írta hatalmas alkotását, az Égető Esztert. A Húsz János drámát is közreadja a ,,Válaszában. Még bírja a munkát, az agyonhajszolt idegrendszer inkább segíti az alkotásban, mint hátráltatja. Ebből azonban nem lehet megélni. Műfordításokra szorítják. Főleg szláv nyelvekből fordított, nagyrészt oroszból, pedig a nyugati nyelvek sokkal Az öregedő író i KRÓNIKA