Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám

jutottam, hogy a legnehezebb kultúr­pszichológiai problémák a másodgenerációsok körében fordulhatnak elő. Ha a szülők nem ismerik fel gyermekeik kulturális és nyelvi problémáit és nem segítenek ezeknek a problé­máknak a megoldásában, akkor ezek a gyermekek akar­­va-akaratlanul két értékelmélet (value system) között őrlődnek. Súlyos meghasonlást idézhet elő az is, ha a gyermek nem tudja a szülei kultúrörökségét (nyelv, erkölcsi és etikai értékek) megérteni, mert a szülők tudatosan vagy hanyagságból kirekesztették gyer­mekeiket a „szeretet nyelvéből”, ebben az esetben a szülők anyanyelvéből és a nyelvvel kapcsolatos kultúrá­ból. Lélektani és társadalomtudományi szempontból az a legegészségesebb folyamat, amikor az egyik vagy a másik kultúra kizárólagos uralma helyett a kétkultúrás vagy többkultúrás szempontokat veszi figyelembe a család és azokat egymással párhuzamosan gyakorolja. Ez a többkultúrás fejlődési lehetőség különösen Torontó és környéke magyarjainak nagymértékben ren­delkezésükre áll. Vannak elemi iskoláik, vannak közép­iskoláik, vannak ifjúsági intézményeik, sportklubjaik, cserkészcsapataik, magyar nyelvű egyházaik. Magyar középiskolás nyelvtanfolyamaikat a kormány támogatja. A diák iskolai jegye belekerül a bizonyítványába. Egyetemi felvételnél is beszámít a magyar „credit” jegy. Minden emigráns megtanulta azt, hogy semmit sem adnak ingyen. Súlyos áldozatokat követel magyar­ságtudatunk megőrzése, intézményeink fenntartása, gyermekeink egészséges kétkultúrás nevelése. Időt, fáradságot és pénzt kell ezekre a célokra áldoznunk. Mindenekelőtt felvilágosító munkára van szükségünk. Felvilágosodott, reális gondolkozású szülőkre van szükség, akik tudatában vannak annak, hogy gyer­meküket pótolhatatlan szellemi és lélektani élményektől és hatásoktól fosztják meg, ha elhanyagolják anya­nyelvük és nemzeti hagyományaik átadását. Nem elég a gyermek egészségének ápolása, a gyermekek „tejben­­vajban fürösztése”. Tessék a gyermek szellemi fejlődését és lelki gyarapodását is — a gyermek és a szülő közös érdekében —, ha kell, akkor szigorral, paranccsal elő­mozdítani. Szeressük és szerettessük meg a „szeretet nyelvét”. (Milyen szerencsések a torontóiak. Párját ritkító Kultúrköz­­pontunk alkalmat ad arra, hogy első-, másod- és harmadgenerációs honfitársaink iskolai, anyanyelvi, kulturális, sport igényeit és szó­rakozásait kielégítse. Irigykedve de nem kis mértékben büszkélkedve szemlélik a „vidékiek” a torontói magyarok áldozatvállalásának és áldozatkészségének eredményeit.) Dr. Ormay József Szabó Zoltán: Hazánk — Magyarország Abból, hogy bármennyire is tetszett egy idegen táj, sohase fordult meg még halványan se elmémben, hogy Magyarországot idáig kellene terjeszteni, azt gondolom, hogy ez a körülkerített haza meglehetősen kigyomlált elménkből minden hódító szándékot. De folyvást eszünkben jár, hogy jobban be kellene rendeznünk hazánkat. E berendezési mánia igen érthető oly ország fiainál, mely főként azért lesz egyszer nagy, mert jobb fiai foly­ton kicsinek s elmaradottnak érezték, s melynek kerí­­tését-határát nem állampolgárai állították, hanem a természet. Ráadásul masszív hegyvon­ulatokban, melyeket odébbtolni lehetetlen, túlmenni rajta pedig ostobaság. Meg vagyok győződve róla, hogy ha a Kárpá­tok külső lejtőin nem más nép otthona lenne, hanem afféle néptelen gyepű, akkor se igen jutna eszünk­be, hogy érdemes lenne megvetni a lábunkat odaát. A nemzeti nagyságnak az a fajtája, amelyet egy nép terjeszkedés által érhet el, a magyar előtt eleve zárva van. Az egyik út, a szárazföldi, el van zárva a hegyek karéjával, a másik út, a tengeri terjeszkedésé, el­záratott azáltal, hogy nincs tengerünk. A nagyságnak ez az útja berekesztetett előlünk, nemcsak azért, mert erő­ink végesek, hanem azért, mert becsvágyaink is végesek. Azt, amit Roupnel mond szép könyvének (Histoire de la campagne française) befejezésében — „Ez a mi kicsi gall földünk semmiképpen nem nagy, csak a múltja szerint, de jövőjét múltjának roppant terjedelme méri ki. Igazi értékeinek forrása nem a Tér, hanem az Idő és a Tartósság” — mi is elmondhatjuk magunkról. Az, hogy hegyek és természetes határok öveznek egy népet, semmiképp sem jelenti, hogy az a nép kicsi. Azok, akik egy ország nagyságát négyzetkilométerekben s egy népet csupán milliókban mérnek, körülbelül olyanok, mint az az ember, akinek valamelyik fontos érzékszerve nem működik. Egy sír nagyságát nem a kerülete adja, hanem az, hogy ki nyugszik alatta s egy szántóföld értékét sokkal célszerűbb terméshozamával, mint katasztrális holdjainak számával mérni, így van az országokkal is. Önmagát csapja be, aki egy országot négyzetkilométerekkel mér, mert azzal végzi, hogy komolyan elhiszi: Ausztrália nagyobb, mint Német­ország, a Délafrikai Unió nagyobb, mint Franciaország. Pontosan fordítva igaz. 4 KRÓNIKA

Next