Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
jutottam, hogy a legnehezebb kultúrpszichológiai problémák a másodgenerációsok körében fordulhatnak elő. Ha a szülők nem ismerik fel gyermekeik kulturális és nyelvi problémáit és nem segítenek ezeknek a problémáknak a megoldásában, akkor ezek a gyermekek akarva-akaratlanul két értékelmélet (value system) között őrlődnek. Súlyos meghasonlást idézhet elő az is, ha a gyermek nem tudja a szülei kultúrörökségét (nyelv, erkölcsi és etikai értékek) megérteni, mert a szülők tudatosan vagy hanyagságból kirekesztették gyermekeiket a „szeretet nyelvéből”, ebben az esetben a szülők anyanyelvéből és a nyelvvel kapcsolatos kultúrából. Lélektani és társadalomtudományi szempontból az a legegészségesebb folyamat, amikor az egyik vagy a másik kultúra kizárólagos uralma helyett a kétkultúrás vagy többkultúrás szempontokat veszi figyelembe a család és azokat egymással párhuzamosan gyakorolja. Ez a többkultúrás fejlődési lehetőség különösen Torontó és környéke magyarjainak nagymértékben rendelkezésükre áll. Vannak elemi iskoláik, vannak középiskoláik, vannak ifjúsági intézményeik, sportklubjaik, cserkészcsapataik, magyar nyelvű egyházaik. Magyar középiskolás nyelvtanfolyamaikat a kormány támogatja. A diák iskolai jegye belekerül a bizonyítványába. Egyetemi felvételnél is beszámít a magyar „credit” jegy. Minden emigráns megtanulta azt, hogy semmit sem adnak ingyen. Súlyos áldozatokat követel magyarságtudatunk megőrzése, intézményeink fenntartása, gyermekeink egészséges kétkultúrás nevelése. Időt, fáradságot és pénzt kell ezekre a célokra áldoznunk. Mindenekelőtt felvilágosító munkára van szükségünk. Felvilágosodott, reális gondolkozású szülőkre van szükség, akik tudatában vannak annak, hogy gyermeküket pótolhatatlan szellemi és lélektani élményektől és hatásoktól fosztják meg, ha elhanyagolják anyanyelvük és nemzeti hagyományaik átadását. Nem elég a gyermek egészségének ápolása, a gyermekek „tejbenvajban fürösztése”. Tessék a gyermek szellemi fejlődését és lelki gyarapodását is — a gyermek és a szülő közös érdekében —, ha kell, akkor szigorral, paranccsal előmozdítani. Szeressük és szerettessük meg a „szeretet nyelvét”. (Milyen szerencsések a torontóiak. Párját ritkító Kultúrközpontunk alkalmat ad arra, hogy első-, másod- és harmadgenerációs honfitársaink iskolai, anyanyelvi, kulturális, sport igényeit és szórakozásait kielégítse. Irigykedve de nem kis mértékben büszkélkedve szemlélik a „vidékiek” a torontói magyarok áldozatvállalásának és áldozatkészségének eredményeit.) Dr. Ormay József Szabó Zoltán: Hazánk — Magyarország Abból, hogy bármennyire is tetszett egy idegen táj, sohase fordult meg még halványan se elmémben, hogy Magyarországot idáig kellene terjeszteni, azt gondolom, hogy ez a körülkerített haza meglehetősen kigyomlált elménkből minden hódító szándékot. De folyvást eszünkben jár, hogy jobban be kellene rendeznünk hazánkat. E berendezési mánia igen érthető oly ország fiainál, mely főként azért lesz egyszer nagy, mert jobb fiai folyton kicsinek s elmaradottnak érezték, s melynek kerítését-határát nem állampolgárai állították, hanem a természet. Ráadásul masszív hegyvonulatokban, melyeket odébbtolni lehetetlen, túlmenni rajta pedig ostobaság. Meg vagyok győződve róla, hogy ha a Kárpátok külső lejtőin nem más nép otthona lenne, hanem afféle néptelen gyepű, akkor se igen jutna eszünkbe, hogy érdemes lenne megvetni a lábunkat odaát. A nemzeti nagyságnak az a fajtája, amelyet egy nép terjeszkedés által érhet el, a magyar előtt eleve zárva van. Az egyik út, a szárazföldi, el van zárva a hegyek karéjával, a másik út, a tengeri terjeszkedésé, elzáratott azáltal, hogy nincs tengerünk. A nagyságnak ez az útja berekesztetett előlünk, nemcsak azért, mert erőink végesek, hanem azért, mert becsvágyaink is végesek. Azt, amit Roupnel mond szép könyvének (Histoire de la campagne française) befejezésében — „Ez a mi kicsi gall földünk semmiképpen nem nagy, csak a múltja szerint, de jövőjét múltjának roppant terjedelme méri ki. Igazi értékeinek forrása nem a Tér, hanem az Idő és a Tartósság” — mi is elmondhatjuk magunkról. Az, hogy hegyek és természetes határok öveznek egy népet, semmiképp sem jelenti, hogy az a nép kicsi. Azok, akik egy ország nagyságát négyzetkilométerekben s egy népet csupán milliókban mérnek, körülbelül olyanok, mint az az ember, akinek valamelyik fontos érzékszerve nem működik. Egy sír nagyságát nem a kerülete adja, hanem az, hogy ki nyugszik alatta s egy szántóföld értékét sokkal célszerűbb terméshozamával, mint katasztrális holdjainak számával mérni, így van az országokkal is. Önmagát csapja be, aki egy országot négyzetkilométerekkel mér, mert azzal végzi, hogy komolyan elhiszi: Ausztrália nagyobb, mint Németország, a Délafrikai Unió nagyobb, mint Franciaország. Pontosan fordítva igaz. 4 KRÓNIKA