Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1985-11-01 / 11. szám

Tollas Tibor: Hazai ellenzék­­­kinti társutasok Különös és elképzeléseinkkel szöges ellentétben álló változásoknak vagyunk tanúi az utóbbi években odahaza és az emigrációban. Míg otthon 56 után egy félelem nélküli és előítéletektől mentes nemze­dék nőtt fel, mely elődeik hallgatólagos kiegyezését a rendszerrel felmondta és csodálni való bátorsággal küzd az egyetemes magyarság megmaradásáért, ad­dig idekint, főleg Amerikában, a nyugati ösztöndíjakkal végzett diákok egy szervezett csoportja még az „emigráció” fogalmát sem vállaja és magukat csak ,,szórványmagyarság”-nak nevezik. E fiataloknak idekint természetes szövetsé­gesük lehetne az egyre erősbödő otthoni ellenzék, a belső emigráció. Ehelyett a kinti fiatal értelmiség egy része érthetetlenül nem a hazai ellenzékkel, hanem a hatalom képviselőivel keresi a kapcsolatot. Világosan fejezte ki az Itt-Ott-ban Éltető Lajos, a lap főszerkesztője: „Számomra a szórvány­magyarság jövője magasabb szempont, mint az emigráció célkitűzései. Ebből a szempontból pedig fontos, hogy legyen dialógus a szocialista Magyar­­országgal, mert Sinor Dénessel egyetemben tudom, hogy más Magyarország nincsen”. — Éltető meg­feledkezik arról a virtuális Magyarországról, melyet Illyés Gyula: Haza a magasban c. versében oly szépen megfogalmazott, ugyanúgy Csoóri Sándor, aki New Yorkba látogatva a ,,Szellemi haza megalapozásáról­’ beszélt, vagy legutóbb amerikai körútján Köteles Pál: „Háromágú életfa” című előadásában. Köteles az anyaországi, a kisebbségi és a nyugati magyarság megmaradását éppen abban látja, hogy a hivatalos állami érdekekkel szemben ,,a nemzeti érdekeknek biztosítsunk prioritást”. Mindezeket az igazságokat az említettek úgy látszik semmibe veszik. Ezzel nemcsak nekünk okoznak csalódást, hanem főleg az otthoni fiatalok­nak, akik tőlünk várják a visszhangot és üzeneteik továbbítását. De magunkat is csak akkor őrizhetjük meg magyarnak az idegenben, ha nem a rendszer­rel, hanem a néppel, a ,, tiszta forrás” -sal tartjuk az élő kapcsolatot. Az otthoniak nem politikai célkitűzésünk feladását, hanem annak valóraváltását várják tőlünk! Amióta a hazai ellenzék földalatti irodalmát kijuttatja hozzánk, feladatunk fontosabbá és hitelesebbé vált. Emellett nem nekünk kell kintről megfogalmazni a követeléseket, hanem csak továbbítani kell az ő mondanivalójukat a szabad világ felé. A rendszerrel minden áron kapcsolatot kereső csoportok kulturális problémáik megoldását is elsősorban az állami szervektől remélik. Nagy Károly pl. a külföldi anyanyelvi oktatást csak a Magyarok Világszövetségével kart karba öltve tudja elképzelni, jóllehet a cserkészet és a magyar egyhá­zak évtizedek óta a magyar nyelv és kultúra ápolását nemzeti szellemben példamutatóan mindig is elvé­gezték és végzik. Ellenben az Anyanyelvi Konferen­ciák mindinkább látványos, korántsem kulturális, inkább politikai rendezvényekké alakultak át. A külföldi résztvevőktől a kormányzat anyagi és egyéb segítségük viszonzásaként megköveteli a lojalitást. Ők maguk is hangsúlyozzák, hogy munkájuk nemcsak kulturális, hanem politikai irányzatú, így a kultúrcsere keletről-nyugatra — mindenki láthatja — egyoldalúvá vált. Miután a mozgalmat nem tudták másfél évtized óta elképzeléseik szerint kiszélesíteni, az otthon „nacionalistának” bélyegzett néptáncot kínálják csaléteknek és a nyugati magyarság táncegyütteseit idén a szovjet megszállás 40. évében meghívták az Anyanyelvi Konferen­ciára. Gombos Gyula már 1979-ben felhívta lapunkban a figyelmet az ilyen egyoldalú együttműködés fonákságaira: „Az egyik fél a magyar kormányzat a hatalom dolgában teljesen birtokon belül van, a másik fél, a nyugati magyar, teljesen birtokon kívül. S mivel az ügy politikától semmiképpen sem mentesíthető, mindig csak az történhet, amit a bir­tokon belüli jónak lát”. — E józan megvilágításban hamissá válik Nagy Károly könyvének minden érve, aki arra figyelmeztet: ,,ne akadályozza együttműködésünket ellenséges hang, tiltó szankció, ideológiát a magyarság fölé helyező akció”. Nagy Károly legutóbbi előadásai során a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium ellen agitál, azt a valótlanságot állítva, hogy az nem is magyar gimnázium, mivel nem ad magyar érettségit.!!?) Ő a kőszegi Jurisics Gimnáziumot ajánlja, ahol mindössze 9-en tanulnak, ezzel szemben Burg Kastlban közel 300 diák. Amíg a kastli érettségit elfogadják Nyugat-Európában, a kemény valutában fizetett drágább tandíjú kőszegi érettségit nem. Igaz, hogy Burg Kastlban nemzeti szellemű és vallásos nevelés folyik, ami a kőszegi Jurisics Gimnáziumról nem mondható el. A Népszabadság 1984. novem­ber 15-i számában olvashatjuk, hogy a gimnáziumot KRÓNIKA 3

Next