Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
„Hol volt, hol nem volt... MMttttttmtt Egy írónőről és legújabb könyvéről Mmtti Mint minden igazi nő, általában nem rajongok a női társaságért. Már gyerekkoromban megfigyeltem azt, hogy — bármilyen témáról is volt szó — a férfiak érdekesebben, szórakoztatóbban és logikusabban fejezték ki gondolataikat, mint a nők. A férfiak kevésbé irigyek, másképpen gonoszok és még rossznyelvűségük is (ki tudja, miért) kibírhatóbb... És miután mindezeket a szörnyű igazságokat leírtam, be kell ismernem, hogy az a nagyon kevés nő, akikről ismeretségünk folyamán kiderült, hogy nem kicsinyesek, nem irigyek és szellemi színvonaluk is megüti a megfelelő mértéket, azokhoz egy életre szóló barátság fűz. Ezen nagyon kevesek egyike Saáry Éva. " Rövid idővel azután, hogy Rómából a dél-svájci Locarnóba költöztem, Tollas Tibor hívott fel telefonon: — Ha Saáry Évával összebarátkoznak, nem fogja magát egyedül érezni az új környezetben, — mondotta. — De Tibor, — csodálkoztam el a telefonba — miért érezném magam egyedül, az urammal együtt költöztünk Svájcba. — Azt hiszem mégis helyes, ha megismerkednek, — válaszolta Tibor szerényen, de határozottan. Néhány nappal később Saáry Éva telefonált: — Olvastam cikkeidet a Nemzetőrben, és másutt is, szeretnélek megismerni. Jövő héten egy irodalmi est lesz Luganóban, akkor ugyan nem beszélgethetünk hosszasan, de néhány nappal később, amikor megfelel neked, gyere ki a luganói strandra. Ha szeretsz úszni és szereted a napot, gondolom, sok közös témánk akad. Éva — ahogy később annyiszor tapasztaltam — azonnal fején találta a szöget. Olyan dolgokat említett, amelyek kivétel nélkül érdekelnek: irodalom, vita, úszás, napsütés... ■ Már azon az első irodalmi esten megkedveltem Saáry Évát, mert egyfajta "férfi logikával" elnökölt és irányította a vitát. Röviddel utána pedig elcsodálkoztatott végtelen türelmével. Türelmes mindenkivel, még azokkal is, akiknek véleménye homlokegyenest ellenkezik az övével. — Hogyan lehetsz ennyire toleráns? — kérdeztem az intranzigensek csodállattal kevert dühével. — Három éves voltam, amikor szüleim elváltak. Azután évekig különböző családtagoknál laktam, akik kölcsönösen lenézték vagy utálták egymást. Én mindenkinek meghallgattam a véleményét, és rájöttem, hogy mindenkinek kicsit igaza volt. Ezért hallgatok meg ma is mindenkit, hátha van valami igazság abban, amit mond. Ezért is nem veszek össze soha senkivel... Ezenkívül választott foglalkozásom a geológia volt. A geológia azonban nem csak szakma, de világnézet is. Aki ismeri a természet végtelenségét, aki évmilliókban gondolkodik, az tudja, hogy az ember, (bármilyen okos, gazdag, tehetséges, szép), akkora csupán, mint egy hangya a világmindenséghez képest. Alapvető politikai és irodalmi kérdésekben szinte megismerkedésünk napjától kezdve egyetértettünk. A képzőművészetben nem. Saáry Éva ugyanis nem csak újságíró, író és költő, de festő is. Méghozzá absztrakt festő. Én viszont a figuratív művészetnek vagyok a híve. Erről vitatkozva egyszer, Picasso definíciójával hallgattatott el: ,,A fényképezés megszabadította a festészetet a reális ábrázolás nyűgétől"... Szóval az évek folyamán őszintén megkedveltük egymást Évával, olyannyira, hogy könyvet is írtunk együtt, az „Érdekes Emberek” című riportkötetet. Régen bevallottam azt is önmagamnak, hogy Éva az a kivétel, aki erősíti a szabályt. Asszony, akit barátnak lehet tekinteni. Természetesen azt gondoltam, hogy jól ismerem. De csak amikor elolvastam legújabb könyvét, értettem meg, hogy mennyivel érdekesebb, színesebb sokoldalúbb ember, mint amilyennek gondoltam. „Hol volt, hol nem volt”... a kötet címe, alcíme pedig: „Pillanatképek magamról és a korról, amelyben él nem rendeltetett”. A könyvből értesültem végre Éva őseiről, akikről sohasem beszél, mert — sokkal gőgösebb vagyok annál, — írja — semhogy mások — lettek légyen azok tulajdon őseim — érdemeivel dicsekedjek. Azt akarom, hogy a magam munkája után ismerjenek és — ismerjenek el...” A fejezetből mégis megtudja az olvasó, hogy a Saáryak vad kurucok és vastagnyakú kálomisták voltak, házasság révén egy időben tulajdonosai Csobánc várának és hatalmas birtokoknak. De garázdák is voltak, szerették a nőket, az italt és a zenét, s így lassan csupán a cím maradt meg, a birtokokból semmi... Anyai ősei, a Kubinyiak, Vadnay Zsuzsa: 1 18 KRÓNIKA