Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

„Hol volt, hol nem volt... MMttttttmtt Egy írónőről és legújabb könyvéről Mmtti Mint minden igazi nő, általában nem rajongok a női társaságért. Már gyerekkoromban megfigyeltem azt, hogy — bármilyen témáról is volt szó — a férfiak érdekesebben, szórakoztatóbban és logikusabban fejezték ki gondolataikat, mint a nők. A férfiak kevésbé irigyek, másképpen gonoszok és még rossznyelvűségük is (ki tudja, miért) kibírhatóbb... És miután mindezeket a szörnyű igazságokat leírtam, be kell ismernem, hogy az a nagyon kevés nő, akikről ismeretségünk folyamán kiderült, hogy nem kicsinyesek, nem irigyek és szellemi színvonaluk is megüti a megfelelő mértéket, azokhoz egy életre szóló barátság fűz. Ezen nagyon kevesek egyike Saáry Éva. " Rövid idővel azután, hogy Rómából a dél-svájci Locarnóba költöztem, Tollas Tibor hívott fel telefonon: — Ha Saáry Évával összebarátkoznak, nem fogja magát egyedül érezni az új környezetben, — mon­dotta. — De Tibor, — csodálkoztam el a telefonba — miért érezném magam egyedül, az urammal együtt költöztünk Svájcba. — Azt hiszem mégis helyes, ha megismerkednek, — válaszolta Tibor szerényen, de határozottan. Néhány nappal később Saáry Éva telefonált: — Olvastam cikkeidet a Nemzetőrben, és másutt is, szeretnélek megismerni. Jövő héten egy irodalmi est lesz Luganóban, akkor ugyan nem beszél­gethetünk hosszasan, de néhány nappal később, amikor megfelel neked, gyere ki a luganói strandra. Ha szeretsz úszni és szereted a napot, gondolom, sok közös témánk akad. Éva — ahogy később annyiszor tapasztaltam — azonnal fején találta a szöget. Olyan dolgokat említett, amelyek kivétel nélkül érdekelnek: irodalom, vita, úszás, napsütés... ■ Már azon az első irodalmi esten megkedveltem Saáry Évát, mert egyfajta "férfi logikával" elnökölt és irányította a vitát. Röviddel utána pedig elcsodálkoztatott végtelen türelmével. Türelmes mindenkivel, még azokkal is, akiknek véleménye homlokegyenest ellenkezik az övével. — Hogyan lehetsz ennyire toleráns? — kérdeztem az intranzigensek csodállattal kevert dühével. — Három éves voltam, amikor szüleim elváltak. Azután évekig különböző családtagoknál laktam, akik kölcsönösen lenézték vagy utálták egymást. Én mindenkinek meghallgattam a véleményét, és rájöttem, hogy mindenkinek kicsit igaza volt. Ezért hallgatok meg ma is mindenkit, hátha van valami igazság abban, amit mond. Ezért is nem veszek össze soha senkivel... Ezenkívül választott foglalkozásom a geológia volt. A geológia azonban nem csak szakma, de világnézet is. Aki ismeri a természet végtelenségét, aki évmilliókban gon­dolkodik, az tudja, hogy az ember, (bármilyen okos, gazdag, tehetséges, szép), akkora csupán, mint egy hangya a világmindenséghez képest. Alapvető politikai és irodalmi kérdésekben szinte megismerkedésünk napjától kezdve egyetértettünk. A képzőművészetben nem. Saáry Éva ugyanis nem csak újságíró, író és költő, de festő is. Méghozzá absztrakt festő. Én viszont a figuratív művészetnek vagyok a híve. Erről vitatkozva egyszer, Picasso definíciójával hallgattatott el: ,,A fényképezés megszabadította a festészetet a reális ábrázolás nyűgétől"... Szóval az évek folyamán őszintén megkedveltük egymást Évával, olyannyira, hogy könyvet is írtunk együtt, az „Érdekes Emberek” című riportkötetet. Régen bevallottam azt is önmagamnak, hogy Éva az a kivétel, aki erősíti a szabályt. Asszony, akit barátnak lehet tekinteni. Természetesen azt gon­doltam, hogy jól ismerem. De csak amikor elolvastam legújabb könyvét, értettem meg, hogy mennyivel érdekesebb, színesebb sokoldalúbb ember, mint amilyennek gondoltam.­­ „Hol volt, hol nem volt”... a kötet címe, alcíme pedig: „Pillanatképek magamról és a korról, amelyben él nem rendeltetett”. A könyvből értesültem végre Éva őseiről, akikről sohasem beszél, mert — sokkal gőgösebb vagyok annál, — írja — semhogy mások — lettek légyen azok tulajdon őseim — érdemeivel dicsekedjek. Azt akarom, hogy a magam munkája után ismerjenek és — ismerjenek el...” A fejezetből mégis megtudja az olvasó, hogy a Saáryak vad kurucok és vastagnyakú kálomisták voltak, házasság révén egy időben tulajdonosai Csobánc várának és hatalmas birtokoknak. De garázdák is voltak, szerették a nőket, az italt és a zenét, s így lassan csupán a cím maradt meg, a bir­tokokból semmi... Anyai ősei, a Kubinyiak, Vadnay Zsuzsa: 1­ 18 KRÓNIKA

Next