Nemzeti Újság, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. január NEMZETI ÚJSÁG A kormány megbukott Az új év azzal kezdődött, hogy az Antallkormány megbukott - csak ez még nem tudatosult a magyar közvéleményben. A Kisgazdapárt parlamenti frakciója kettéoszlása folytán ugyanis a kormány elvesztette parlamenti többségét. Már a költségvetési vita során a miniszterelnök és Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, azért voltak kénytelenek Torgyán Józsefnél és a “történelmi”, de ma már javarészt párt nélküli kisgazda frakciónál külön-külön kilincselni, mert sem a tizenkettek, sem a harminchármak nem voltak hajlandóak feltétel nélkül biztosítani a kormányt a benyújtott költségvetés elfogadásáról. Mi több, a feltételek sem voltak azonosak. Ez pedig a jövőben mindig így lesz, mert a két kisgazda frakció között olyan súlyosak a személyi ellentétek, hogy azokat még a Petőfi “Helység kalapácsából” ismert “Bagara uram, a béke barátja” sem volna képes áthidalni. Azonkívül az MDF-frakció soraiból is újabb dezertálások történtek, és a parlamentben egyre több képviselő ül a függetlenek soraiban. Ezentúl tehát Antall József és kormánya egyetlenegy törvényjavaslatnál sem számíthat biztosan arra - egészen formai javaslatoktól eltekintve -, hogy azt az Országgyűlés el fogja fogadni, és minden fontosabb törvényjavaslat hosszas alkudozás tárgyát fogja képezni, így pedig egy országot kormányozni nem lehet. A kormány ma az Országgyűlésben kisebbségben van. Aki pedig ismeri a parlamentáris demokráciák történetét - és mi ma ez vagyunk -, az tudja, hogy egy kisebbségben lévő kormány (minority government) csak ideig-óráig képes fennmaradni. Az Antall-kormány napjai tehát meg vannak számlálva, és akár tetszik a magyar népnek, akár nem, akár undorodnak az emberek a politikától, akár nem, az Országgyűlést rövid időn belül fel fogják oszlatni és új választásokat fognak kiírni. Ugyanis az ellenzéki pártok sem lesznek képesek egy életképes kormányt alakítani, és ez az állapot és a várható fejlemények, melyeket leírtunk, a jelenlegi Országgyűlésbe be vannak építve. Ez a felállás, és ezen csak új országgyűlési választások útján lehet változtatni. Azt, hogy ez pontosan mikor fog bekövetkezni, természetesen nem lehet előre megjósolni, kristálygömb híján (nem mintha abban hinnénk), de szinte biztosra vehetjük, hogy már csak hónapokról van szó. Közben országunk rohamosan sodródik a weimari Németország sorsa felé. Most kell hát összefognia a keresztény erőknek, mert ha nem térünk vissza a szentistváni alapokhoz, menthetetlenül elveszünk. Baj van a hitoktatással Országunk és társadalmunk mai állapotában a mindennapi kenyérgondok megoldásánál is fontosabb, nemzeti exisztenciális kérdés az új magyar nemzedék egészséges szellemben való nevelése. Ez pedig szervezett hit és erkölcsoktatás nélkül egyszerűen nem lehetséges. Ezen a ponton nem is hibáztathatjuk a kormányt, mert az iskolai hitoktatás nemhogy nem ütközik semmilyen törvényszabta akadályba, mint a bukott rendszer idején, hanem annak feltételei a legtöbb iskolában ma már biztosítva is vannak. Ennek ellenére, az iskolai hitoktatás rendkívül gyér létszámban működik. A Szív ezévi januári számában a következő szomorú statisztikát olvashatjuk: “Iskolai katolikus hitoktatásban az 1991- 92-es tanévben papírforma szerint összesen 22.019 tanuló részesül. (Ebben már benne van all egyházmegye felügyeletével történő hitoktatáson túl 10 szerzetesrend szervezésében történő hitoktatás is.) A legtöbb iskolai hitoktatásban részesülő gyerek az egri főegyházmegyében (3.690), a váci egyházmegyében (3.280) és a veszprémi egyházmegyében (2.669) van.” Ezeknek a számoknak a kiértékelésénél vegyük figyelembe, hogy a szóbanforgó tanintézetek országunk összes 6 és 14 év közötti gyermekeit és a 14 és 18 év közöttiek nagy részét magukban foglalják, tehát nyolc teljes és négy részleges magyar évfolyamról van szó, ami az igen csekély születési arány mellett is minimum 1,2 millió magyar fiatalt jelent. Társadalmunk 1945 előtti vallási megoszlását tekintve, ezek kétharmada, azaz mintegy 800 ezer fiatal csaknem ezer évi katolikus múltú családokból származik. És ezekből csak 22.019 (2,75%) részesül papírforma szerint iskolai hitoktatásban, vagyis a gyakorlatban még ennyi sem jár a hittanórákra. A legnagyobb katolikus egyházmegyékből közölt statisztikák pedig azt jelentik, hogy egy hatalmas egyházmegye egész területén még annyi katolikus fiatal sem részesül iskolai hitoktatásban, mint negyven évvel ezelőtt egy közepes nagyságú nagyközségben. Nincs pontos információnk a protestáns egyházak hitoktatási helyzetéről, de többfelé érdeklődve, nem valószínű, hogy ott lényegesen jobb eredményeket tudtak elérni. És ez nem az iskolák hibája, amint dt. Dányi József hódmezővásárhelyi református elnöklelkész mondta nekünk a napokban. Ebben a református többségű alföldi “paraszt Párizsban” (ahogy Ady nevezte) ugyanis még mindig van két nagyobb iskola, ahol egyáltalán nincs hitoktatás. Éspedig azért, mert a szülők nem íratják be a gyerekeket, így van ez az egész országban. Ideje, hogy felébredjünk. 3. oldal