Nemzeti Újság, 1993 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1993-01-08 / 1. szám

Magyarország nem volt, hanem lesz Ára 30 Ft IV. évf. 1. sz. Magyar keresztény lap 1993. január 8. NEMZETI ÚJSÁG OSTROM ALATT Az óév utolsó estéjén nem nagyon inga­­dozott a magyar nép. A mulatóhelyek nem teltek meg vendégekkel. A pezsgősp­alackok sem nagyon durrogtak, legfeljebb a gyerekek petárdái. Még a televízió Szilveszter-esti műsora is kényszeredett volt, és többnyire az volt a mosoly is, mellyel azt az otthonukba zárkózott magyar családok nézték. A magyar nép nagy többsége otthonában várta ki az új esztendő megérkezését. Minden magyar családi kör egy parányi ostromlott várhoz volt hasonló, melyben a falak közé húzódott kis sereg fogát összeszorítva, magát még meg nem adva, de már horgadt reménnyel kívánt egymásnak bort, búzát és békességet. A gond komor felhői ülnek ma a magyar puszták és a magyar lelkek fölött. Itt is, ott is összehajol még négy-öt magyar, mint egykor Ady idejében, a nagy magyar télben még égnek picike tüzek, mint Reményik Sándor, a feledésbe taszított nagy erdélyi költő elsírta, de olyan egyedül égnek! De ha összefognának! Ha az az ezernyi négy-öt magyar megfogná egymás kezét és egy végeláthatatlan, hatalmas szeretet-láncot alkotna, mely körülvenné és legyőzhetetlen erővel védené ezt a kis magyar hazát és minden lelki kincsünket, ami még benne megmaradt! Ha az az ezernyi picike tűz egyetlen hatalmas máglyában egyesülne! Mennyire más volna ez a nemzet, ez a haza! Ostrom alatt állunk. Nem csupán a magyar családok, kis otthonaikban, hanem ez az egész nemzet, ez az egész ország. A keleti hódítók elmentek, mint egykor a tatárok. De még ki sem hűlt nyomuk, nyugatról már beözönlött a kufárok­­piszkos hada, s ezek már nem csupán három vármegyét és a király aranyát és ezüstjét akarják megkaparintani, mint Frigyes osztrák herceg IV. Béla idejében - lám, akkor is így “segített” nekünk a “keresztény Nyugat”! -, hanem összes földi javainkat, testünkkel és lelkünkkel együtt. Hazánk kifosztása már végzetes méreteket öltött, és a meghunyászkodó, gyáva “magyar” kormány - és még ez a legjobb, amit róla mond­hatunk, hogy meghunyászkodó és gyáva - csak úgy szólja az országrablók zsákjaiba mindenünket, s ezek egyre mohóbbak, egyre arcátlanabbá köve­telőznek, és parancsolgatnak nekünk. Sas körme közé jutott szegény magyar nép, mi lesz veled? De még égnek a picike lángok a nagy magyar éjszakában, még virrasztanak az őrtüzek. A nemzet lelke még nem aludt ki. A súlyos sebektől vérző nemzeti testben is dobog még a szív. Az ellenség csak a külső várfalakat törte át, itt bent a hazában sok apró magyar végvár még kitart. Most ezekhez szólunk, akik a­ tüzeket őrzik, akik még virrasztanak, akik a végvárak falai közé húzódva, még nem dobták el fegyvereiket. A haza végveszélyben van, és a hazát csak mi menthetjük meg, mi, becsü­letes magyarok. Mohács óta túl sokat bíztunk idegen “szabadítókban” - Habsburg császá­rokban, francia királyokban, orosz cárokban, nyu­gati diktátorokban, amerikai elnökökben -, csak abban nem , ami egyedül vezethet győzelem­re és nemzeti függetlenségünk vissza­nyerésére: Istenben és önmagunkban. Ti álmodozó, befelé horgadó, csüggedett, oldott kéveként széthulló, vérző szívű magyarok! Ragadjátok meg végre Istenetek kezét! Nem látjátok, hogy ti vagytok Isten választott népe, kiknek lelkéből feltörő hatalmas máglyatűz - ha összefogtok - életre lobbanthatja ezt a meg­feketedett világot? Nem látjátok, hogy ezért vett benneteket ostrom alá a Sátán, ezért rohantak oly vad dühhel országotokra az ő szolgái? Tiétek, egyedül a ti kincsetek az ezer évi keserves kínszenvedésen keresztül kiérlelt tiszta szabadságeszme, mely egyedül képes az emberiséget a tisztességes és békés együttéléshez elvezetni. Ne a Nyugat aranyá­ban, a pénzeszsákokban keressétek boldogulástok, nem is a szennyáradatban, mely onnan hazátokba beözönlik, hanem a ti múltatok, ősi hagyomá­nyaitok legtisztább forrásaiban. Ezeket a szent magyar hagyományokat vetítsétek a jövő­be, és akkor felszabadul lelketek és fel­szabadul a ti hazátok is. Most nem csupán Kossuth apánk üzen nektek, hanem Álmos vezértől az ötvenhatos pesti srácokig az egész magyar múlt: elveszett a regiment, és mindnyájatoknak, mindnyá­junknak el kell menni, akik még megma­radtunk magyarnak. Legyen ez az ostrom alatt álló ország fáklya, mely világosságot mutat az egész emberiségnek! Ez legyen a mi szent esküvésünk ebben az új esztendőben! ENDREY ANTAL

Next