Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1978 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1978-11-01 / 6. szám
Yves de Daru vár könyve megjelent portugál nyelven “O DESTINO DRAMÁTICO DA HUNGRIA” címen, ízléses kiadásban, Sao Paoloban és — Istennek Hála — nem közöltek benne semmi olyant, mint a német kiadás “SATMARESCU” cikke. A fordítás is kitűnő és egyezik a szerző eredeti francia szövegével. (Tehát nem olyan, mint az angol kiadás, amiből a fordító — Dr. Sztankovic — kihagyott mindent, ami a Magyar Igazságot szolgálja.) A kiadásért gratulálunk az “Erdélyi Világszövetségnek” és Zolcsák Istvánnak, aki a költségeket viselte. Összehasonlítva ezt a kiadványt a Tollas féle “NEMZETŐR” német nyelvű változatával — közöljük a “SATMARESCU TOLDALÉKOT”, amit Tollas Tibor jogtalanul belecsempészett a német fordításba és ennek ismerete után megérti jól az olvasó, hogy miért mondjuk így: “Hála Istennek a portugál fordításban nincs benne Satmarescu írása”. Yves de Daruvár: Le destin dramatique de la Hongria c. művének a NEMZETŐR által “Das Dramatische Schicksal Ungarns, — Trianon oder die Teilung Ungarns” című — német nyelvű — kiadvány 217-218 oldalainak szószerinti magyar fordítása és ehhez fűzött rövid észrevétel. ERDÉLY LAKOSSÁGA NÉPRAJZI KULTÚRÁJÁBAN BEÁLLOTT VÁLTOZÁSOK irta: G. D. Satmarescu A jelen tanulmány célja szempontjából Románia azon része értendő Erdélynek, (Transylvánia) mely Északról és Keletről az erdélyi Alpok és a Kárpátok hegyláncolata közötti területen fekszik. Ez Nyugaton Magyarországgal és Jugoszláviával, Északon pedig a Szovjetunióval képez közös határt. Szigorúan véve, az ilyen értelemben meghatározott terület magában foglalja a hajdani Bánát és Máramaros (Crisana-Maramures) történelmi tartományait, valamint a tulajdonképeni Erdélyt. Ezek együttesen egy sajátos egység képét mutatják, mivel Magyarországgal 1918-ig fennálott szoros kapcsolataik népi és kulturális azonossági jelleget kölcsönöztek nekik, melyek a balkáni Romániától élesen megkülönböztették. Bár ez időtől fogva több mint egy fél évszázad telt el, Magyarországon a népek önrendelkezési joga értekében utódállamai, Ausztriát és ironikusan Magyarországot kivéve, néprajzi tekintetben heterogén maradtak. Ezzel kapcsolatban, amit a román műveknek mindenkor mint ellenkezőt szabad legyen állítaniok (!) ugyanaz áll Romániára is, mivelhogy az 1966 évi népszámlálás a lakosság több mint öthatodát román nemzetiségűnek tünteti fel, s a fennmaradó egyhatodot kitevő kisebbség Erdélyben foglal helyet, ahol a hivatalos források tanúsága szerint a lakosság egyharmada még ezen túl is a kisebbségi csoportok egyikét képezi, mégpedig a magyarét, a németét és a délszlávét. Ez a népi sokrétű tagozottság annak a módnak eredménye, ahogyan ez a terület benépesült, az a mód, ami a mai napig is vita tárgyát képezi (2). E terület román lakossága a dákó-román telepesek egyenes leszármazottjának vallja magát. E leszármazás tisztaságához és közvetlenségéhez való ilyentérképeni jogosságukat. — Erdélybe később beözönlő néptörzsekkel szemben, kétséget kizáróan kell tekinteni (3). A magyarok ezzel szemben a pannoniai medencében időszámításunk 800.-ik éve után jelentek meg és valamikor a XI.-ik évszázad körül vették birtokukba először a történelmi Erdélyt. Mégha egyes magyar történetírók állítják is, mely szerint Erdély abban az időben teljesen lakatlan lett volna, az teljesen valószínűtlen, ezzel szemben azonban igaznak látszik az a tény, hogy a rómaiak után való első valóságos betelepülések a magyarok és szászok részéről történtek (4) melyek során az utóbbiakat, a XII.-ik században, a magyar Monarchia kérte fel, hogy telepedjenek le ezen a területen. A Bánát szláv és sváb telepesei első ízben jóval később, a XVII.-ik század végén kerültek csak oda. Bárhogy is álljon azonban az etnik-politikai bevándorlás elsőrendűségi kérdésének vitája, Erdély néprajzi fejlődése az évszázadok folyamán oly módon alakult, hogy a románok még 1910 táján 2.8 milliójukkal a legnépesebb népcsoporttá növekedtek, ezzel szemben a magyarok Erdélyben éppen csak, hogy 1.7 millió lelket számláltak. A többi 3/4 milliót kitevő lakosság főként németekből és szlávokból állt. (hazugság!!! — a Szerk.) Trianon óta a román lakosság viszonylagos számbeli túlsúlyának a kisebbségek terhére való előnyét még tovább növelte, Így tehát a román statisztikában a magyarság arányszáma az összlakosságéhoz viszonyítva Erdélyben 30%-on felüli csökkenő tendenciával mutatkozik 1910-ben és egy negyeddel 1966- ban miközben a németnyelvű és zsidó lakosságé még drámaibb képet ad. Minden esetre Erdély újabbkori népességtörténelme arra mutat, hogy népcsoportjai jelentős demográfiai különbségekről tanúskodnak. Jelen tanulmány célja eme különbözőségekre fényt vetni és a jelen erdélyi néprajzi helyzetet is nagyjában-egészében kiértékelni. Ezután következnek a népességi számadatok Romániában ... stb. * * íj: ÉSZREVÉTELEK A TANULMÁNYHOZ A fentieket követő 38 oldalt kitevő önbizonyítások, önstatisztikák, konkrét bizonyi-