Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1982 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1982-05-01 / 3. szám
bia? — nem tudjuk. De fogékony volt a költészet iránt és nagyjából értenie kellett Zrínyi klasszikus vonatkozásokkal túlzsúfolt idilljeit, hiszen ezeket éppen neki írták. Már Erdődy is verssel, zenével udvarolgatott neki és nem hiába. Zrínyi verseiről megérzi, hogy azokban mennyivel nagyobb erő lobog és ezek a versek úgy vonzzák, mint a háló a halat, mint lép a madarat. Ha Eusebia nem szerette volna a verseket, ki tudja, megírta volna-e verseit Zrínyi, a költő? Eusebiának volt egy unokahuga, Draskovich Borbála, Draskovich János és Thurzó Borbála leánya, ki ebben az időben 13-14 éves lehetett, tehát a kor fogalmai szerint eladólány. A leányok, Erdődy és Zrínyi valószínűleg Klenovnik várában találkoztak, ahol Eusebia apja vendégül látta az I. Rákóczi György által elűzött Drugeth országbirót, kit Zrínyi is támogatott. Mikor ebben a kis körben megjelent és nyilván szívesen időzött Zrínyi Miklós gróf, az ország egyik első hőse és leggazdagabb legénye, Borbála azt hihette, hogy neki szól a hódolat — hiszen Eusebiának van már párja! Úgy látszik, biztatni is próbálta a felénknek vélt Zrínyit — nem vette észre, hogy az Eusebia után ered. Bizonyára Eusebiának is volt ebben némi része: a jóbarátnő és unokatestvér is össze akarta boronálni a két összeillő fiatalt — magának megtartva Erdődy Farkast. Csakhogy Zrínyivel nem szálmoltak. Zrínyi Miklós nem az az ember volt, aki eltér szándékától. Megkezdte az ostromot Eusebiu szíve ellen, megírva az első Viola-idillt. E versben benne van ez egész szerelmi regény expozíciója. A vadász kikelet idején járja a Dráva erdejét, hogy bánatát ölje, de hiába. A szerelem, az égő és viszonzatlan szerelem sarkában van. Keserű versekben fordul kegyetlen violájához, ki nem akar rajta könyörülni és annyira kínozza, hogy szinte saját halálát kell kívánnia. „Ne fusson előttem a te gyönge virág, Ne röpülj el tülem a ragyogó csillag” — könyörög a lánynak és elmondja az örök férfiostrom nagy argumentumait. Szeress, mert arany hajad ezüst lesz és meg fogod bánni, hogy nem szerettél. Az egész világ tele van szerelemmel — ne légy szívtelenebb, keményebb minden élőlénynél! Az általános motívumok után ott a valódi, életből vett feljajdulás. — szerelemre akarom tanítani Violát, mikor ő már szeret! Szereti Lycaont, „azt a hamis ehet, az ki meg nem győzhet semmivel engemet”. Zrínyi érzi és kimondja, hogy különb Erdődynél. Mondjon vele versenyt verseket Lycaon — úgy fog járni, mint Marsyas, ő az erősebb, termetretelibb, gyorsabb és ügyesebb. Szeretik is őt már leányok — például Borbála, akinek nevét nem nagy diszkrécióval csak Berlebára változtatja a költő. Berleba ég érte, mint szalma a lángon, — de neki csak Viola kell. Szánja meg Viola, ne gyűlölje, ne fusson előle, szálljon kezére mint a felhők közül leszálló madár. Nála jó dolga lesz, kedvét fogja keresni, elhalmozza ajándékokkal. A végakkordok a remény és kétség közt vergődő szerelmes sóhajai. Az első idill, úgy látszik, csak annyit használt, hogy Eusebiu még jobban menekült Zrínyi elől. Fiatal szíve féltve és hűségesen őrizte az első szerelem teljességét. Eusebia hű akar maradni. De látnia kell, hogy Erdődy csak egy derék vitéz. Zrínyi pedig olyan lélek, amilyen nem minden században születik. A nők megérzik ezt. Zrínyi a második idillben félti, hogy amerre fut, tüske megsebezi, hangya megcsípi, szederinda megtépi szép aranyos haját. De a lány nem fél mindettől, bátran jár az erdőn, pusztán, vadállatok nem riasztják, csak Zrínyitől retteg, előre fut „mint hideg hóharmat nap melege elől”. Zrínyi könyörög, esdekel, végül elveszti hitét és azzal fenyegetőzik, hogy visszatér régi szerelméhez, Hajnalkához. A Fantasia poetica tanúsága szerint mégsem ezt tette. Erdődy Farkas közben féltékeny lett. Zrínyi nagyobb rangja, vagyona ,tehetsége joggal aggasztották. Haragja, keserűsége mégsem Zrínyi irányában tört ki, hanem a leányra támadt és ezzel végzetes lélektani tévedést követett el Eusebiu egy szép reggelen egyedül, elgondolkodva járt a hegyen és epret szedett, a száras epret csokorba kötötte és Erdődynek szánta. A heves és goromba Erdődy meglátta a lány kezében a kis csokrot, kitépte onnan, összetörte és szemére vetette, hogy másnak, szeretőjének kötötte. Erdődy ezzel csakugyan bebizonyítja a leány előtt, amit Zrínyi régen hangoztat, hogy hitványabb mint vetélytársa. A megsértett Eusebia az őt tárt karokkal váró Zrínyi felé fordul és neki ígéri szerelmét. Itt kezdődik Eusebia tragikus vergődése, mely korai sírjába fogja vinni. Zrínyi ujjong és teljesnek érzi győzelmét, a költő és a férfi diadalát, ki „szép versével” magához hajlította a szeretett leányt. Nem látja és nem akarja látni a verőfényben az árnyat — azt, hogy diadalát elsősorban Erdődy ostoba gorombaságának és a leány Erdődy iránti megsértett szerelmének köszönheti. Zrínyi nem tudja ,hogy micsoda erővel kötött ki. Mert Erdődy Farkas lehet egy a sok fiatal gróf közül, aki hozzá nem is ér fel, hanem az igazi leány első szerelme láthatatlan korona és királyi palást, melyet mindvégig visel az, akinek egyszer odaajándékozták. Zrínyi, a különb férfi el fogja venni Erdődytől a leányt, de ennek a koronának láthatatlan sugárzását nem fogja elvehetni tőle. Hanem a kocka el van vetve és Zrínyi sietteti az eljegyzést, annál inkább, mert 76