Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1982 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1982-05-01 / 3. szám

bia? — nem tudjuk. De fogékony volt a költészet iránt és nagyjából értenie kellett Zrínyi klasszikus vonatkozásokkal túlzsúfolt idilljeit, hiszen ezeket éppen neki írták. Már Erdődy is verssel, zenével udvarolgatott neki és nem hiába.­ Zrínyi verseiről megérzi, hogy azokban mennyivel nagyobb erő lobog és ezek a versek úgy vonzzák, mint a háló a halat, mint lép a madarat. Ha Eusebia nem szerette volna a verseket, ki tudja, megírta volna-e verseit Zrínyi, a költő? Eusebiának volt egy unokahuga, Drasko­­vich Borbála, Draskovich János és Thurzó Borbála leánya, ki ebben az időben 13-14 éves lehetett, tehát a kor fogalmai szerint eladó­lány. A leányok, Erdődy és Zrínyi való­színűleg Klenovnik várában találkoztak, ahol Eusebia apja vendégül látta az I. Rákóczi György által elűzött Drugeth országbirót, kit Zrínyi is támogatott.­ Mikor ebben a kis kör­ben megjelent és nyilván szívesen időzött Zrínyi Miklós gróf, az ország egyik első hőse és leggazdagabb legénye, Borbála azt hihette, hogy neki szól a hódolat — hiszen Eusebiá­nak van már párja!­ Úgy látszik, biztatni is próbálta a felénknek vélt Zrínyit­ — nem vette észre, hogy az Eusebia után ered. Bi­zonyára Eusebiának is volt ebben némi része: a jóbarátnő és unokatestvér is össze akarta boronálni a két összeillő fiatalt — magának megtartva Erdődy Farkast. Csakhogy Zrínyivel nem szálmoltak. Zrínyi Miklós nem az az ember volt, aki eltér szán­dékától. Megkezdte az ostromot Eusebiu szíve ellen, megírva az első Viola-idillt. E versben benne van ez egész szerelmi regény expozí­ciója. A vadász kikelet idején járja a Dráva erdejét, hogy bánatát ölje, de hiába. A sze­relem, az égő és viszonzatlan szerelem sarká­ban van. Keserű versekben fordul kegyetlen violájához, ki nem akar rajta könyörülni és annyira kínozza, hogy szinte saját halálát kell kívánnia. „Ne fuss­on előttem a te gyönge virág, Ne röpülj el tülem a ragyogó csillag” — könyörög a lánynak és elmondja az örök férfiostrom nagy argumentumait. Szeress, mert arany hajad ezüst lesz és meg fogod bánni, hogy nem szerettél. Az egész világ tele van szerelemmel — ne légy szívtelenebb, ke­ményebb minden élőlénynél! Az általános motívumok után ott a valódi, életből vett feljajdulás. — szerelemre akarom tanítani Violát, mikor ő már szeret! Szereti Lycaont, „azt a hamis ehet, az ki meg nem győzhet semmivel engemet”. Zrínyi érzi és kimondja, hogy különb Er­­dődynél. Mondjon vele versenyt verseket Lycaon — úgy fog járni, mint Marsyas, ő az erősebb, termetre­telibb, gyorsabb és ügyesebb. Szeretik is őt már leányok — például Borbála, akinek nevét nem nagy diszkrécióval csak Berlebára változtatja a költő. Berleba ég érte, mint szalma a lángon, — de neki csak Viola kell. Szánja meg Viola, ne gyűlölje, ne fusson előle, szálljon kezére mint a felhők közül leszálló madár. Nála jó dolga lesz, kedvét fogja keresni, elhalmozza ajándékokkal. A végakkordok a remény és kétség közt vergődő szerelmes sóhajai. Az első idill, úgy látszik, csak annyit hasz­nált, hogy Eusebiu még jobban menekült Zrínyi elől. Fiatal szíve féltve és hűségesen őrizte az első szerelem teljességét. Eusebia hű akar maradni. De látnia kell, hogy Erdődy csak egy derék vitéz. Zrínyi pedig olyan lélek, amilyen nem minden szá­zadban születik. A nők megérzik ezt. Zrínyi a második idillben félti, hogy amerre fut, tüske megsebezi, hangya megcsípi, sze­derinda megtépi szép aranyos haját. De a lány nem fél mindettől, bátran jár az erdőn, pusztán, vadállatok nem riasztják, csak Zrí­nyitől retteg, előre fut „mint hideg hóharmat nap melege elől”. Zrínyi könyörög, esdekel, végül elveszti hitét és azzal fenyegetőzik, hogy visszatér régi szerelméhez, Hajnalká­hoz. A Fantasia poetica tanúsága szerint még­sem ezt tette. Erdődy Farkas közben féltékeny lett. Zrí­nyi nagyobb rangja, vagyona ,tehetsége jog­gal aggasztották. Haragja, keserűsége még­sem Zrínyi irányában tört ki, hanem a leányra támadt és ezzel végzetes lélektani tévedést követett el Eusebiu egy szép reggelen egyedül, elgondolkodva járt a hegyen és epret szedett, a száras epret csokorba kötötte és Erdődynek szánta. A heves és goromba Erdődy meglátta a lány kezében a kis csokrot, kitépte onnan, összetörte és szemére vetette, hogy másnak, szeretőjének kötötte.­ Erdődy ezzel csakugyan bebizonyítja a leány előtt, amit Zrínyi régen hangoztat, hogy hitványabb mint vetélytársa. A megsértett Eusebia az őt tárt karokkal váró Zrínyi felé fordul és neki ígéri szerelmét. Itt kezdődik Eusebia tragikus vergődése, mely korai sírjába fogja vinni. Zrínyi ujjong és teljesnek érzi győzelmét, a költő és a férfi diadalát, ki „szép versével” magához hajlította a szeretett leányt. Nem látja és nem akarja látni a verőfényben az árnyat — azt, hogy diadalát elsősorban Er­dődy ostoba gorombaságának és a leány Er­dődy iránti megsértett szerelmének köszön­heti. Zrínyi nem tudja ,hogy micsoda erővel kötött ki. Mert Erdődy Farkas lehet egy a sok fiatal gróf közül, aki hozzá nem is ér fel, hanem az igazi leány első szerelme láthatat­lan korona és királyi palást, melyet mind­végig visel az, akinek egyszer odaajándékoz­ták. Zrínyi, a különb férfi el fogja venni Er­­dődytől a leányt, de ennek a koronának lát­hatatlan sugárzását nem fogja elvehetni tőle. Hanem a kocka el van vetve és Zrínyi sietteti az eljegyzést, annál inkább, mert 76

Next