Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1987 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1987-01-01 / 1. szám

BOLDOG ÚJÉVET A régi Bizáncban, a bizánci, keleti keresz­ténységben nem január 1.-én kezdődött az Újesztendő. Nem a júdai gyökerű vallási ideológiához igazodott a „naptár”, mely szerint a Jézus­követők és Jézus-hitűek éltek, hanem a ha­talmas Világrend törvényéhez. ÚJ ÉVET — ÚJ FÉNY hozott. Vagyis az ismét erőre keső Nap újraéledésével, a BAK CSILLAGKÉPÉ­BE való fordulásunk napjával kezdődött a földi UJ ÉV is, mintegy — a földi embernek szóló — intelemként, hogy az újraéledő Nappal éledjen újra az ember is. Csodálatosan szép lelki élmény annak a tudata, hogy „részemre is befejeződött a sötétség ideje”. De talán még ennél is felemelőbb érzést ad az a gondolat, hogy „az újraéledő Nap erejével én is nap­­mint­ nap tisztább, lelkesebb, műveltebb és gondosabb leszek”, mint az elmúlt esztendő sötétségében voltam. Aztán — azért, hogy tetőpontját érje el ennek az „újraéledésnek” ideológiája — a bizánci, keleti kereszténység a názáreti Jézus születésének napjául is az ÚJ FÉNY meg­jelenésének ünnepét jelölte meg. Azóta is így van és ezt a napot nevezzük mi — magyarul — KARÁCSONY-nak. Ősi nyelvünkön (amit semita nyelven ma ,,sumer”-nek neveznek) ezt GURU-SUNY-nak mondták már előttünk 5000 évvel is. Itt GURU... az „átváltozást”, (guru­lást) jelenti és SUNY. . . (a mai „suny­i”, „szuny­ád”) .. . valóban a szunnyadást, vagyis az ébrenlét nélküli, „sötétségbe” való létet értel­mezi. Paraszti nyelven (és ez az igazi, mert minden erőltetett magyarázattól mentes)... a felébredést, vagyis az aléltságból a „világos­ságra” való érkezést jelenti. . . és ez valóban így van a természetben, így kell lenni akkor — (a Természetnek a törvénye szerint) — az emberben is. Minden teremtmény (állat, nö­vény és minden élőlény) érzi ezt. Az ember is, csakhogy az ember már csaknem elpusz­tította magában ezt a tudatalatti érzést, mely­­— tulajdonképpen — boldogságának az indíté­ka. Vallásaink mást tanítanak s az emberek mennek a megszokottság alagútjában. Talán egy gyufaszálnyi fényecske fel-feltör még a Lélekből, de így legtöbbször fény nélkül ke­ressük, kutatjuk mindazt, amiről azt hisszük, hogy boldoggá tesz minket. Ezért — csaknem állandóan — tévedünk cselekedeteinkben és gondolatainkban. Csak néha-néha — talán amikor csendben vagyunk — vagy valamilyen szokatlan és rajtunk kí­vül álló esemény okozta állapotban, hirtelen tudatára ébredünk annak, hogy talán más­képpen is lehetne élni. Hogy létezik egy — lelkünk mélyéből irányítható — „másik élet” is. Ha az emberiség nem lenne ezernyi vallás­ban, ideológiában, a „politikának” nevezett, de a másikat leigázni akaró szándékok útvesztői nem ingerelnék egymás ellen a Föld lakosait, talán ez az Istennel való élet, az évenkénti megtisztulás — örök Békét hozna a földre. De — így mondjuk — „az Isten nemzeteket teremtett”. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy egyik nemzet a másikon akar uralkodni. Csak saját maga akar élni egy darab földön és az ott a nálánál régebben élő más nemzetségek

Next