Tárogató, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1980-05-01 / 5. szám

Ötezer ember háza ég, kék foszforoz emészti és száz másik falu­kkul a példából megérti, hogy nincs kegyelem, nincs paraszt, csak szovjet kolhozszolga, hogy mindent végrehajtani a népek néma dolga! Foszforra nincs víz, a halál boron, a csonton áthat. A cseppfolyós tűz nem kimél, elpusztít embert, házat. A tetőn kezdi, perc se kell, hogy folytassa a házban. Csecsemő ég anyja ölén, s a nagy beteg az ágyban. Most újabb hullám érkezik, nehézbombázók jönnek, mert kő kövön itt nem marad, helyén a tűzözönnek. Az ötezer lakos közül kilenc maradt meg bújva. Sebekkel fetreng, de az éj kegyes, s bár földet túrva magyar határon átjutott. Ők mesélték el végük, az ötezerből, — jaj nekem — hogy imádkozzunk értük. Több, mint egy éve béke volt, a háborúnak vége. Negyvenhat június hava, egy új rendszer jegyében. Történelemmé sose lett és nem szól róla fáma, hogy milyen példát statuált a „szabadság" hazája! Lidicét szobor hirdeti és Guernicát Picasso. Nagydobronyban embert sütött a törvényt végrehajtó! Magyarok voltak, ötezer, csak páran tudnak róla és a térképen ne keresd, mert rizsföld lett azóta. És ajnározzák gyilkosát ma is, a nép meg hallgat. Munkás kezén, mikor ütik a vér lassan megalvad. S. KOÓSA ANTAL SINFALVA Sinfalva, fatornyok szép hazája, égbe nyúló havasokon innen, gondolok a régi-régi nyárra s eltévedek fenyőerdeidben. Körülötted nagy hegyek karéja, ahol maroknyi székely élt csupán, pásztorok és hunok ivadéka, kik megmaradtak nagy csaták után. A falu népe szűkszavú, kemény, a nagy hegyekben megbújt kicsi folt, úgy éltek ott az Isten tenyerén, a fényes ég egy karnyújtásra volt. Torda felé sok szekér haladt, kapaszkodva föl a meredekre, két templomában kondult a harang s Róma. Kálvin összebékült benne. Székely­ kapuin sok, sok furcsa jel, az útszéli fák árnya is nagyobb, az őrtüzekre tíz hegyhát felett s kifényesedtek fent a csillagok. NÉMETH ERNŐ HA ELMEGYEK . . . Ha majd egyszer el kell mennem. Elmegyek, ne féljetek. Vár engem a messzi tenger És távol, furcsa énekek. Ne féljetek, hogy csapongó Úri álmokban hiszek. Nagyon kevés lesz, amit majd Tőletek én elviszek. Nagyon kevés, — talán — Egy batyu sem telik meg vele. De nem tudtok tenni semmit ellene . . Benne lesz egy rejtett kézszorítás. Elejtett meleg baráti szó. Töretlen hit az örök Hazáról És hogy magyarnak lenni jó — Benne lesz a hortobágyi róna. Egy őz nyoma a fenyvesek alatt. Egy megkopott rongyos diáklöveg. S mellé akasztom még a kardomat. Egy szivárvány a Fertő-tó felől. Soproni erdőkből egy levél. Egy naplemente és egy erdélyi tél. Nagyon keveset viszek idegenbe. De velem lesz Petőfi, és velem Ady Endre, Liszt Rapszódiái, s nagy Rákóczi hangja. Talán egy kis falu elhaló harangja. Páll László erdeje, s a Szinnyey rétje Ragyog majd szememből az idegen égre. És elviszem a patkók dobogását. A Dunáról a ragyogó napot És olyan lesz tőle apró csomagom. Amilyet utás még soha nem kapott. És jönnek velem az ismerős hegyek. Fák zúgása, tücsök ciripelése, Jönnek, nehogy egyedül legyek. És elviszem a legszebb magyar nótát. Vérző lélek örök menedékét És elviszem egy szőke asszony képét. Ha majd egyszer el kell mennem. Elmegyek, ne féljetek — Vár engem a messzi tenger. Várnak furcsa énekek. Ne féljetek, batyum kicsiny. Siető, űzött vad vagyok. De nagyon kevés lesz, amit majd Tinéktek akkor itthagyok. VAJK PÉTER TAMÁS (VÁLOGATÁS A KANADAI MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE 1980 ÉVI ANTOLÓGIÁJÁBÓL, AMELYNEK CÍME: ÉLEDŐ ŐRTŰZ. Megrendelhető Simon Zoltánnál a Társaskörben. Ára: $ 8.50­­ 5

Next