Tárogató, 1993 (20. évfolyam, 7. szám)

1993-07-01 / 7. szám

Nyugati magyar írók és művészek Veszprémben és Ajkán A két város művelődési központja kezdemé­nyezésére március 6-án a veszprémi zeneiskola nagytermében, március 7-én pedig Ajkán a r. k. templomban a Magyar Demokrata Klub rendezé­sében, többszázfőnyi közönség előtt Nagy Alajos, Tollas Tibor és Zambella Bianca nagysikerű ze­nés irodalmi estet tartottak. Nagy Alajos, egykori veszprémi diák, 1956-ban az ajkai forradalmi ta­nács tagja, a kortárs költők, Csiki Ágnes Mária, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Saári Éva és Tollas Tibor verseiből adott elő. Zambelli Bianca Észak- Németországban élő operaénekesnő, aki holland, osztrák, olasz és japán színpadokon is nagy si­kerrel lépett fel, Bartók Béla, Kovács András, Les­­kó Vilmos és Nagy István szerzeményeiből adott elő. Tollas Tibor Hazafelé c. kötetéből szavalt. Veszprém város 80 főnyi impozáns vegyeskara Er­délyi Ágnes vezényletével Kodály, Bartók és Or­bán György műveit tolmácsolta. Végül az est fénypontjaként Tollas Tibor Mózes imája c., a ha­zai egyházi zene nagy nesztora, Halmos László által megzenésített költeményét adta elő az ének­kar, mely egyúttal ősbemutató is volt. Mindkét alkalommal a veszprémi zeneiskolát és az ajkai templomot zsúfolásig töltötte meg a lelkes kö­zönség. A két nagysikerű estről beszámolt a veszprémi Naplóban Balogh Elemér és Üveges Sándor. Írásukból helyszűke miatt csak részle­teket tudunk közölni. Magyar emigránsok a világ minden táján éltek és élnek, Németországtól Dél-Amerikáig, vagy az Egyesült Államoktól Ausztráliáig a földkerekség sok-sok országában. Azokat, akik nem örökre hagyták el a hazát, számos emig­ránsszervezet fogta össze, közöttük nem utolsó helyen a Magyar Szabadságharcosok Világszö­vetsége, amelynek Nagy Alajos is, Tollas Ti­bor is vezetői közé tartozik. — Hazán kívül éltünk, de nemzeten belül maradtunk —mondja most Nagy Alajos, fel­idézve az ő kinti hősi időszakukat. — Min­denütt voltak kapcsolataink, minden nyelven beszéltünk, s ahol csak lehetett, napirenden tartottuk a magyar ügyet. Tollas Tibor a szellem ébrentartását vál­lalta. Verseivel, amelyek a vasfüggönyön is át­hatolva eljutottak hozzánk is, híres antológiá­jával, a Gloria victisszel együtt közismertté tették nevét, s lapja, a Nemzetőr (amelyet még 1956 november első napjaiban Budapesten kez­dett el szervezni, de azon csak Münchenben jelenhetett meg), lassan négy évtizede folya­matosan tájékoztatta az anyanyelv édes ízei iránt sóvárgó kinti magyarságot. A hírneves kórus, Veszprém Város Vegyes­kara számos külföldi hangversenykörútjának egyikén Nagy Alajos is csatlakozott az együt­teshez. Ekkor jutott eszébe Tollas Tibor verse, a Mózes imája: „Hálát rebegjek, Uram, vagy át­kozzalak? / Hogy hitet adtál mindvégig a harc­hoz, / kitartást a hosszú bujdosásban, / tár­sakat a sivatag-magányban...“ A verset Halmos László zeneszerző megze­nésítette, a veszprémi kórus Erdélyi Ágnes ve­zetésével megtanulta, s a napokban megtörtént a mű ősbemutatója. A történet valamennyi szereplőjét Veszp­rémben is, Ajkán is túláradó szeretettel fogad­ta az itthoni közönség. — Egy csöppet mindig is veszpréminek érez­tem magamat — emlékezett vissza életének egy régi, keserves epizódjára Tollas Tibor. — A háború vége felé, ugyanis itt, Veszprém kö­zelében, valahol Almádi irányában sebesültem meg súlyosan mindkét kezemen. Akkor egy bajtársam — élete kockáztatásával — hozott be a veszprémi kórházba ... és most újra itt vagyok ebben a gyönyörű városban... " Az Írottkő a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja az osztrák-magyar határon emelkedik az ég felé, 883 méteres lapos tetejű tönk, ős­honos fenyvesekkel, gesztenyeerdővel. Egy ki­látót építettek a­ csúcsra az osztrák oldalon, s onnan mélyen belátni Magyarországra, a völ­gyekben megbúvó, szelíd­ falvakra. Az ősi tor­nyokból néha fölhallatszik a harangszár. Vagy tizenöt évvel ezelőtt két meglett férfi barangolt ott a fenyves erdőben, nagyokat szippantva a friss levegőből, s mélyeket só­hajtva. Fölmentek a kilátó tetejére is. Azt a tájat fürkészték megigézve, amerről a nap fölkel: szülőhazájuk tájait. Az ígéret földjét, ahová — úgy vélték — számukra nem vezet soha többé út. — Mózes is ezt érezhette a Nébó hegyén — szólalt meg egyikük hosszú hallgatás után. — „Megengedem néked, hogy szemeiddel lásd, de oda nem megy át“ — idézte a Bibliát a másik. — Imádkozzunk! — mondta. A két férfi Tollas Tibor és Nagy Alajos volt. * „A kőre hullt magnak körbe kell marnia?“

Next