Tárogató, 1993 (20. évfolyam, 7. szám)
1993-07-01 / 7. szám
Nyugati magyar írók és művészek Veszprémben és Ajkán A két város művelődési központja kezdeményezésére március 6-án a veszprémi zeneiskola nagytermében, március 7-én pedig Ajkán a r. k. templomban a Magyar Demokrata Klub rendezésében, többszázfőnyi közönség előtt Nagy Alajos, Tollas Tibor és Zambella Bianca nagysikerű zenés irodalmi estet tartottak. Nagy Alajos, egykori veszprémi diák, 1956-ban az ajkai forradalmi tanács tagja, a kortárs költők, Csiki Ágnes Mária, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Saári Éva és Tollas Tibor verseiből adott elő. Zambelli Bianca Észak- Németországban élő operaénekesnő, aki holland, osztrák, olasz és japán színpadokon is nagy sikerrel lépett fel, Bartók Béla, Kovács András, Leskó Vilmos és Nagy István szerzeményeiből adott elő. Tollas Tibor Hazafelé c. kötetéből szavalt. Veszprém város 80 főnyi impozáns vegyeskara Erdélyi Ágnes vezényletével Kodály, Bartók és Orbán György műveit tolmácsolta. Végül az est fénypontjaként Tollas Tibor Mózes imája c., a hazai egyházi zene nagy nesztora, Halmos László által megzenésített költeményét adta elő az énekkar, mely egyúttal ősbemutató is volt. Mindkét alkalommal a veszprémi zeneiskolát és az ajkai templomot zsúfolásig töltötte meg a lelkes közönség. A két nagysikerű estről beszámolt a veszprémi Naplóban Balogh Elemér és Üveges Sándor. Írásukból helyszűke miatt csak részleteket tudunk közölni. Magyar emigránsok a világ minden táján éltek és élnek, Németországtól Dél-Amerikáig, vagy az Egyesült Államoktól Ausztráliáig a földkerekség sok-sok országában. Azokat, akik nem örökre hagyták el a hazát, számos emigránsszervezet fogta össze, közöttük nem utolsó helyen a Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, amelynek Nagy Alajos is, Tollas Tibor is vezetői közé tartozik. — Hazán kívül éltünk, de nemzeten belül maradtunk —mondja most Nagy Alajos, felidézve az ő kinti hősi időszakukat. — Mindenütt voltak kapcsolataink, minden nyelven beszéltünk, s ahol csak lehetett, napirenden tartottuk a magyar ügyet. Tollas Tibor a szellem ébrentartását vállalta. Verseivel, amelyek a vasfüggönyön is áthatolva eljutottak hozzánk is, híres antológiájával, a Gloria victisszel együtt közismertté tették nevét, s lapja, a Nemzetőr (amelyet még 1956 november első napjaiban Budapesten kezdett el szervezni, de azon csak Münchenben jelenhetett meg), lassan négy évtizede folyamatosan tájékoztatta az anyanyelv édes ízei iránt sóvárgó kinti magyarságot. A hírneves kórus, Veszprém Város Vegyeskara számos külföldi hangversenykörútjának egyikén Nagy Alajos is csatlakozott az együtteshez. Ekkor jutott eszébe Tollas Tibor verse, a Mózes imája: „Hálát rebegjek, Uram, vagy átkozzalak? / Hogy hitet adtál mindvégig a harchoz, / kitartást a hosszú bujdosásban, / társakat a sivatag-magányban...“ A verset Halmos László zeneszerző megzenésítette, a veszprémi kórus Erdélyi Ágnes vezetésével megtanulta, s a napokban megtörtént a mű ősbemutatója. A történet valamennyi szereplőjét Veszprémben is, Ajkán is túláradó szeretettel fogadta az itthoni közönség. — Egy csöppet mindig is veszpréminek éreztem magamat — emlékezett vissza életének egy régi, keserves epizódjára Tollas Tibor. — A háború vége felé, ugyanis itt, Veszprém közelében, valahol Almádi irányában sebesültem meg súlyosan mindkét kezemen. Akkor egy bajtársam — élete kockáztatásával — hozott be a veszprémi kórházba ... és most újra itt vagyok ebben a gyönyörű városban... " Az Írottkő a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja az osztrák-magyar határon emelkedik az ég felé, 883 méteres lapos tetejű tönk, őshonos fenyvesekkel, gesztenyeerdővel. Egy kilátót építettek a csúcsra az osztrák oldalon, s onnan mélyen belátni Magyarországra, a völgyekben megbúvó, szelíd falvakra. Az ősi tornyokból néha fölhallatszik a harangszár. Vagy tizenöt évvel ezelőtt két meglett férfi barangolt ott a fenyves erdőben, nagyokat szippantva a friss levegőből, s mélyeket sóhajtva. Fölmentek a kilátó tetejére is. Azt a tájat fürkészték megigézve, amerről a nap fölkel: szülőhazájuk tájait. Az ígéret földjét, ahová — úgy vélték — számukra nem vezet soha többé út. — Mózes is ezt érezhette a Nébó hegyén — szólalt meg egyikük hosszú hallgatás után. — „Megengedem néked, hogy szemeiddel lásd, de oda nem megy át“ — idézte a Bibliát a másik. — Imádkozzunk! — mondta. A két férfi Tollas Tibor és Nagy Alajos volt. * „A kőre hullt magnak körbe kell marnia?“