Tárogató, 1995 (22. évfolyam, 2-12. szám)

1995-04-01 / 4. szám

Tamási Miklósra emlékezem Egy éve már, hogy letetted a " tárogatód Most is nehéz elfogadnunk hirtelen távozásod, csupán lírád regéi enyhítik az űrt, mit örökbe hagytál, hogy lényegedben mindig velünk legyél. Tamási Miklós ( 1936-1994 ) lírája a tárogatónak, e jellegzetesen magyar fuvolánk, valóban sok jellemzőjét viseli magán; hangja sejtetően merengő, a távolból jön, gyakran szomorkás, de békés és megbocsájtó, nem mindenkinek szól és gyakran magába néző, elmúlásról elmélkedő, hontalan. "Virágénekei" a szerelemről, népéről, hazájáról s a természetről igazgyöngyei a hontalan magyar emigrációs költészetnek. Miklós füzetlapjai mint a " lelki­ tükör " mély vallásosságát, földi létünk értelmét s az örök készülődést, készenlétet tükrözik, így élt és így távozott. Pályafutásának állomásai: Kárászmegyer, Békés, Sopron, Vancouver ( és Erdély ). Amikor Sopronba került az egyetemre, én már a bakonyi erdőket jártam. A kommunizmus igen megtépázta Alma-Materünket s annak több­­ évszázados selmeci diákhagyományait, de ’56-os forradalmunkban kifakadtak az alvó "magyar rügyek", igaz "tiszavirágzás" volt csupán. ' 57-ben hazátlanul találtunk egymásra, közös gyökérről, mint két igaz barát. Nézem a kusza sorokat, kedves ajánlást az "Eszkimó szerelem" első oldalán: "Major Ricsi erdész keresztapámnak szerető balekja- Tabaki"; mennyi emléket dúdol ez a néhány sor az elmúlt 37 esztendőből. Amit egyazon ösvényen, sokszor vállvetve, sosem különbözve együtt szőttünk másokban közös múlttá. Mégis költészete teljesen privát önvallomás. Szeliden és szomorúan ír, de főleg önmagáról, az önzés egyetlen szikrája nélkül, önmagából kivetkőzve, bírálón és felülről nézve, és egyre távolodva e tökéletlen, bár szeretett árnyékvilágtól. Az elveszett hazától. Tamási legszebb lírai megnyilatkozásainak többségében a hontalan magyar bánata és szorongása összefonódik a hit és az elmúlás gondolatával és hangulatával, melyek olykor-olykor feloldódnak " virágénekei"népiesen naiv", hol szomorkás, hol víg "dallamaiban." író volt a szó igazi értelmében, nem politikus, mégis a politika hullámverései dobták partról-partra meggyötörve, mély nyomokat hagyva lelki világán; végeredményben halálos zúzódásokkal. Irodalmában erről szó sem esik, mégis ez adta meg mindennek a hátteret. Mint szerkesztő, prózaíró és aktivista annál szókimondóbb volt, de költészetébe nem engedte be a hétköznapokat, a hétköznapit. Számkivetettségünk első negyedében összeroncsolódva, mint az alvajárók tengődtünk, akiknek ’56-ban az "óra" megállt. Első ocsudásunk ’65-re teszem, a Magyar Ház március 15-i ünnepélyén elhangzott "hidegzuhany" beszédem után. Utána hosszú ideig óvakodtak itt helyben, máshol kevésbé, de akkor mi ketten végleg kezet fogtunk. Ami magyar nemzeti ellenállást, szabadságot, kommunista és nemzetközi baloldal- ellenességet jelentett a legnyugatibb "végeken". Az élére álltunk. Kerestük és felvettük a kapcsolatokat az ellenállókkal, beleértve a más nemzetiségűeket is. így szövődtek a kapcsolatok a Nemzetőrrel, Tollas Tiborékkal, Szörényi Évával, Magas Istvánnal, A Magyar Szabadságharcosok Világszövetségével, a Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal; a későbbiekben, ahogy a reform szelei a vasfüggönyön is átfújtak, az otthoniakkal; Csoóri, Csurka, Lezsák és még hosszabb a névsor, ha itt említenénk az erdélyieket, a felvidékieket, a délvidékieket...Miklósnak szerkesztői tevékenysége révén a nagyvilágban terjesztett magyar nemzeti folyóiratokkal s azok munkatársaival szoros kapcsolathálózata épült ki. Ha nézeteiben ugyan radikális, kapcsolataiban mégsem volt kirekesztő, ezt bizonyítja az ITT-OTT mozgalommal való megértő és jó kapcsolata is. Állásfoglalásait kísérte az aggodalom, hogy végeredményben emiatt és a hazai propagandától megkövesedett beidegződések miatt sohasem lesz otthon elfogadva. Miklósnak szerelmi lírája, kedvessége és gyöngédsége ellenére szemérmesen rejtőzködő és allegorikus. De ki tudná ezt szebben mondani? "Borostyán vagy nékem, mely a vén fát fonja, így azt hiszik el még, zöldelget a lombja. Ha egyszer karjaid lehullanak rólam, nem akarlak látni téli zimankóban, te akkor is zöldelt maradj ilyen tiszta, én egyedül jöttem, úgy is térek vissza." (Borostyán, 1973) Major Richard

Next