Educatio, 2007 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 4. szám - SZEMLE - Somogyvári Lajos: Női emlékezet és történelem
SZEMLÉ désének sorvasztó hatását, a 20. századi nemzeti történelmek nagy sorsfordulóit, így az írások egyszerre próbálnak eltávolodni a nagy narratíváktól, miközben ugyanezen gesztussal vissza is térnek hozzájuk. Nem figyelhető meg az a fajta aprólékosság, amely például a mikrohistóriai kutatások sajátja - ilyenek például Ginzburg vagy Natalie Zemon Davies művei -, s amelyek inkább igyekeznek visszahelyezkedni egy régebbi korszak emberének világlátásába, a nagy folyamatok peremén zajló eseményekre fókuszálva. Tehát a célkitűzés és a megvalósítás nem teljesen fedi egymást a tanulmányokban, s ennek több oka is lehet: egyrészt a szerzők egyike sem képzett történész, másrészt nem is akkora forrásanyaggal dolgoztak, mint a fentebb említett szerzők. További ok lehet, hogy inkább gyakorlati útmutatót kívántak nyújtani a kötet összeállítói, s nem történelemtudományi értelemben vett elemzéseket. A döntő azonban az írások elkészülésének módja, egy adott csoportban való bemutatás, megvitatás folyamata, amely automatikusan magával hozza a történetek megszületését, a források beágyazását. (S itt most nem térnék ki azokra a kutatásokra, amelyek az emberi elme, emlékezés történetszerű, epizodikus jellegét vizsgálják.) Megfigyelhető továbbá a marginalitás pozíciójának hangsúlyosabbá tétele, ami a női mivolt egyik döntő jellemzőjeként értékelhető - mindez gyakran összefonódik a hatalomnak kiszolgáltatott egyén témájával. Ez egyaránt köszönhető a kelet-közép-európai alkotógárdának és a téma iránti érzékenységnek: a patriarchialitás szellemisége és a szovjet blokk országainak légköre sok szempontból hasonlóak voltak egymáshoz. A női szereprepertoárnak, illetve a női kép megjelenítésének szűkre szabott terepén csak bizonyos ideáltípusoknak megfelelő sorsok voltak ábrázolhatók. A hatalom mikromechanizmusainak vizsgálatára nyílna itt lehetőség (hasznosítva Foucault munkásságának eredményeit), valamint saját, számos előítélettel terhelt 20. századi nemzeti múltunk további tisztázására. Az erről való beszéd nehézsége és szükségessége nyilvánvaló. A női példakép mintaadó hatása vitathatatlan, de a kutatónak mindig szem előtt kell tartania, hogy saját értékítéleteit ne kérje számon kutatási anyagán, ne vetítse vissza múlt korok mindennapjainak vizsgálatában. Az élettörténetek megalkotásánál megfigyelhetők bizonyos sémák, fordulatok, melyek ezt az erkölcsi irányadó munkát végzik el, meghatározott irányban befolyásolva az értelmezést - kérdés, hogy ez mennyire kerülhető el. A módszer alkalmazásának első lépése a témakiválasztás: saját rokonsági/baráti kapcsolatrendszeréből (esetleg ismert nőalakok köréből) a hallgató/kutató kiválasztja a női példaképet. A hagyományos tanár (tudásátadó) - diák (passzív befogadó) szerep átformálódásának lehetünk szemtanúi itt. A tanuló egyben tanár is, hisz önmaga találja meg tanulmányainak tárgyát, a vezető tanár a feldolgozás módszereinek ismertetésében nyújthat segítséget - tudásszervezőként viselkedik, és nem a tudás birtokosaként. A munka önálló elvégzése után következik annak prezentálása és megvitatása, majd közzététele: ez a gyakorlat a szerzői státusz birtokosává teszi a hallgatót, egyben felelőssé saját munkája iránt. További gyakorlati kérdések és bibliográfia segít az olvasó számára a továbbgondolkodásban és kutatásban. Az eltérő nemzetiségű, különböző történelmi emlékezettel rendelkező hallgatók véleményeinek ütközése elősegítheti a vitát, konszenzus kialakítását, egymás véleményének megismerését. A Szovjet Birodalom uralkodó narratívájától megszabadulva és a sértett nacionalista felhangokon felülemelkedve így juthatunk el egy tárgyilagosabb történelemkép kialakításához. A sok részelemzés összegzésével a jövőben eljuthatunk egy olyan tudásbázis létrehozásához, amely például Hollandiában már létezik (Information Centre and Archive for the Women’s Movement), s további kutatások alapjául szolgál. Tulajdonképpen valamennyi, a könyvben olvasható elemzés a történelem elfogadott koncepciójának dekonstruálásáról szól, egy olyan perspektíva meghonosításáról a kutatásokban, mely a nemi perspektíva szempontjából írja újra a történelmet. Természetesen ebben az esetben is szembe kell nézni a Hayden White által hangsúlyozott problémával, mely a történetírás igazságtartalmáról és fikcionált jellegéről szól: a személyes élettörténések esetlegessége, fragmentáltsága külső beavatkozás nyomán válik egységes, céllal rendelkező történetté. Ezért kell a kritika eszközeivel élni a sztorik létrehozásánál, s nem magára a női élmény megjelenítésére koncentrálni, hanem ezen tudattartalmak létrehozásának módozataira. További érdekes kör