Eger, 1863 (1. évfolyam, 1-27. szám)

1863-09-17 / 12. szám

Előfizetési dij: Előfizetéseket elfogad EGERBEN a szerkesztőség (újváros, rózsa-utcza 800. szám), — az érseki ly­ceumi nyomda ir­o­d­áj­a, — J­ent­s­eh Ootlieb könyvkereskedése ; — MISKOLCZON Fraenkl B. könyvkereskedése; — GYÖNGYÖSÖN Poplan Ede könyv­kereskedése , — és minden cs. kir. postahivatal. 12. szám. Hirdetésekért Szeptember 17-én, 1863. Egész évre . . . 5 ft — kr félévre . . . . 2 „ 50 „ Negyedévre . . . 1 „ 30 „ Egyes szám­ára 12 kr. fizettetik minden háromszor halálo­zott sorhely után 4, további közzété­teleknél 3 kr; azonfelül bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr. Hetilap, megjelenik minden csütörtökön. I. évi folyam. Előfizetési felhívás. A jelen évnegyed vége közeledvén, fölkérjük t. előfi­zetőinket, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani szí­veskedjenek. Előfizetési ár: félévre . . 2 frt 50 kr. oszt. ért. évnegyedre 1 „ 30 „ „ „ A kiadó-hivatal. Néhai Fehér János, egri czimzetes kanonok hagyomá­nya az Egerben állítandó dologházra. A ki városunk utczáin végig megy, és kivált egy idő óta, minden lépten nyomon egy sereg gyerkőczczel kény­telen találkozni, kik a „dolce far niente“ áldott elvével ily korán megbarátkozva, boldog henyélésben élik át napjai­kat, s az átmenőket sokszor a boszantásig háborgatják szemtelen kérengéléseikkel, — lehetetlen, hogy ne érezze, mennyire szükséges és üdvös lenne városunkban egy dologház felállítása. Ezen intézet valamint menhelyet s illendő munkát nyújtana a munkaképes szegénynek, úgy másrészről va­lódi áldás lenne az árván maradt gyermekekre. Ezek itt testi erejökhöz képest alkalmas mesterségekben nyerné­nek oktatást, s városunk munkás polgáraivá, a társada­lom hasznos tagjaivá válhatnának; míg most, mint a ta­pasztalás tanúsítja, csak a dologtalan henyélők, az erkölcs­telen naplopók ujonczoznak belőlök. A gond és pénzáldo­zat, mely ily intézet megalapítására fordittatnék, igen szé­pen jövedelmezne úgy a közerkölcsiség és művelődés, mint a haza oltárára. Bizonyára ily eszmék lebegtek b.e. Fehér János, egri főegyházmegyei áldozár és czimz. kanonok előtt, mi­dőn 1853-ban készült végrendeletében, a városunkban ala­pítandó dologházra, oly jelentékeny hagyományt tett. A végrendelet ide vonatkozó pontja igy hangzik : „7-er. Egész életemben átrezgette keblemet az óhaj­tás : a szegény vagyontalanokat segíteni; az Isten és ter­mészet törvényének tiszteletéből, átalános örököseimül ki­nevezem az egri szegényeket, hagyván nekik mindenemet, mi e végrendeletemben foglalt hagyományokon felül, és az adósságaim s hagyatékom egyéb terhein felül mara­­dand. Ezen alapítványomnak fogván tehát jutni az osto­­rosi szőlőm is,valamint egyéb hagyatékomnak készpénzzé tételét, úgy az általam fel nem becsülhető, fáradsággal és áldozatokkal előállított ostorosi szőlőmnek eladását oly módon rendelem, hogy végrendeletem teljesítői az áruba bocsátást újságlapokban hirdessék, és ügyelvén az alapít­ványom javára, nemkülönben mint a szőlőm előállításá­ban szemem előtt volt közhasznú czélomra, oly kezekbe igyekezzenek juttatni, kik azt becsülni, ápolni s terjeszteni képesek. Ezen alapítványomat pedig úgy értelmezem, hogy tőkésítve lévén minden ide maradható vagyonom, az ka­matozásra fordittassék, és tiz esztendő által minden kamat is tőkésittessék, azután pedig a koldulás megszün­tetése végett abból dologhoz állittassék, melyben a dologképes szegények, kitelhető bérért mun­kát kaphassanak. Ez alapítványomat a kitűzött czéltól soha senki el ne vonhassa, s ha ezt akármi tekintetből valaki megkísértené, az egri városi hatóság azon nyomban oszsza ki fejenként az alamizsnából éledő egri szegények közt. Az ellenőrködésre pedig megkérem a mindenkori megyei főnököt.“ E szavakhoz nem kell magyarázat. Világos és kön­­­nyen megérthető ez mindenki által. Áldás a végrendel­kező emlékére, ki e végső nemes tette által méltó utódjául mutatta magát azon férfiaknak, kik a közintézetekre tett alapítványaik által, városunk évkönyveiben, mint az er­­kölcsiség s közművelődés előmozdítói és a szenvedő em­beriség jóltevő angyalai fénylenek! Mi történt ez ügyben tíz év alatt? hogyan és men­­nyiben teljesíttetett a végrendelkező akarata? arról nincs tudomásunk, de értesülve ezen alapítvány létezéséről, mely hallomás szerint 7000—8000 írtra rúg, időszerűnek tar­tottuk, azt épen most felemlíteni, midőn a végrendeletben kitűzött határidő már elmúlt. E hagyomány, mint a sze­gények hagyománya, megszűnt egyesek ügye lenni; ez városunk érdekében, városunk szegényei javára tétetvén, közügygyé vált, melynek legilletékesebb őre a nyilvános­ság. Helyén van az ily alapítványok nyilvános felemlitése

Next