Eger, 1863 (1. évfolyam, 1-27. szám)
1863-09-17 / 12. szám
Előfizetési dij: Előfizetéseket elfogad EGERBEN a szerkesztőség (újváros, rózsa-utcza 800. szám), — az érseki lyceumi nyomda irodája, — Jentseh Ootlieb könyvkereskedése ; — MISKOLCZON Fraenkl B. könyvkereskedése; — GYÖNGYÖSÖN Poplan Ede könyvkereskedése , — és minden cs. kir. postahivatal. 12. szám. Hirdetésekért Szeptember 17-én, 1863. Egész évre . . . 5 ft — kr félévre . . . . 2 „ 50 „ Negyedévre . . . 1 „ 30 „ Egyes számára 12 kr. fizettetik minden háromszor halálozott sorhely után 4, további közzétételeknél 3 kr; azonfelül bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr. Hetilap, megjelenik minden csütörtökön. I. évi folyam. Előfizetési felhívás. A jelen évnegyed vége közeledvén, fölkérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési ár: félévre . . 2 frt 50 kr. oszt. ért. évnegyedre 1 „ 30 „ „ „ A kiadó-hivatal. Néhai Fehér János, egri czimzetes kanonok hagyománya az Egerben állítandó dologházra. A ki városunk utczáin végig megy, és kivált egy idő óta, minden lépten nyomon egy sereg gyerkőczczel kénytelen találkozni, kik a „dolce far niente“ áldott elvével ily korán megbarátkozva, boldog henyélésben élik át napjaikat, s az átmenőket sokszor a boszantásig háborgatják szemtelen kérengéléseikkel, — lehetetlen, hogy ne érezze, mennyire szükséges és üdvös lenne városunkban egy dologház felállítása. Ezen intézet valamint menhelyet s illendő munkát nyújtana a munkaképes szegénynek, úgy másrészről valódi áldás lenne az árván maradt gyermekekre. Ezek itt testi erejökhöz képest alkalmas mesterségekben nyernének oktatást, s városunk munkás polgáraivá, a társadalom hasznos tagjaivá válhatnának; míg most, mint a tapasztalás tanúsítja, csak a dologtalan henyélők, az erkölcstelen naplopók ujonczoznak belőlök. A gond és pénzáldozat, mely ily intézet megalapítására fordittatnék, igen szépen jövedelmezne úgy a közerkölcsiség és művelődés, mint a haza oltárára. Bizonyára ily eszmék lebegtek b.e. Fehér János, egri főegyházmegyei áldozár és czimz. kanonok előtt, midőn 1853-ban készült végrendeletében, a városunkban alapítandó dologházra, oly jelentékeny hagyományt tett. A végrendelet ide vonatkozó pontja igy hangzik : „7-er. Egész életemben átrezgette keblemet az óhajtás : a szegény vagyontalanokat segíteni; az Isten és természet törvényének tiszteletéből, átalános örököseimül kinevezem az egri szegényeket, hagyván nekik mindenemet, mi e végrendeletemben foglalt hagyományokon felül, és az adósságaim s hagyatékom egyéb terhein felül maradand. Ezen alapítványomnak fogván tehát jutni az ostorosi szőlőm is,valamint egyéb hagyatékomnak készpénzzé tételét, úgy az általam fel nem becsülhető, fáradsággal és áldozatokkal előállított ostorosi szőlőmnek eladását oly módon rendelem, hogy végrendeletem teljesítői az áruba bocsátást újságlapokban hirdessék, és ügyelvén az alapítványom javára, nemkülönben mint a szőlőm előállításában szemem előtt volt közhasznú czélomra, oly kezekbe igyekezzenek juttatni, kik azt becsülni, ápolni s terjeszteni képesek. Ezen alapítványomat pedig úgy értelmezem, hogy tőkésítve lévén minden ide maradható vagyonom, az kamatozásra fordittassék, és tiz esztendő által minden kamat is tőkésittessék, azután pedig a koldulás megszüntetése végett abból dologhoz állittassék, melyben a dologképes szegények, kitelhető bérért munkát kaphassanak. Ez alapítványomat a kitűzött czéltól soha senki el ne vonhassa, s ha ezt akármi tekintetből valaki megkísértené, az egri városi hatóság azon nyomban oszsza ki fejenként az alamizsnából éledő egri szegények közt. Az ellenőrködésre pedig megkérem a mindenkori megyei főnököt.“ E szavakhoz nem kell magyarázat. Világos és könnyen megérthető ez mindenki által. Áldás a végrendelkező emlékére, ki e végső nemes tette által méltó utódjául mutatta magát azon férfiaknak, kik a közintézetekre tett alapítványaik által, városunk évkönyveiben, mint az erkölcsiség s közművelődés előmozdítói és a szenvedő emberiség jóltevő angyalai fénylenek! Mi történt ez ügyben tíz év alatt? hogyan és mennyiben teljesíttetett a végrendelkező akarata? arról nincs tudomásunk, de értesülve ezen alapítvány létezéséről, mely hallomás szerint 7000—8000 írtra rúg, időszerűnek tartottuk, azt épen most felemlíteni, midőn a végrendeletben kitűzött határidő már elmúlt. E hagyomány, mint a szegények hagyománya, megszűnt egyesek ügye lenni; ez városunk érdekében, városunk szegényei javára tétetvén, közügygyé vált, melynek legilletékesebb őre a nyilvánosság. Helyén van az ily alapítványok nyilvános felemlitése