Eger, 1868 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1868-12-03 / 49. szám

416­ retné annak szerkezetét átidomítani, miért is külön törvényjavas­latot terjeszt a ház elé. Erre az átalános vita a többségi és a nemzetiségi képviselők által beadott kisebbségi javaslat fölött kezdetét vette. A nov. 25-iki ülésben folytatták az átalános vitát a nemze­tiségi törvényjavaslat fölött. Az e tárgyban mondott beszédek közt legnagyobb hatást idézett elő b. Eötvös József beszéde, mely a szónoklat valódi remekének mondható. Ugyanezen ülés­ben két interpellátio is történt, ugyanis Patay István interpellálta a közoktatási minisztert: átvette-e a Ludoviceum-alapítványt az osztrák kormánytól, s szándékozik-e az erre vonatkozó iratokat előterjeszteni ? Eszterházy István gróf pedig azt kérdé a kormány­tól : hajlandó volna-e a nagyvárad-kolozsvári vasútra nézve kedvezőbb ajánlatot elfogadni, mint a­minőt a ház elé terjesz­tett ? Mindkét interpellátióra a felelet máskorra igértetett. Gr. Te­­leky Domokos törvényjavaslatot terjesztett elő az iránt, hogy a magyar polgári anyagi jog Erdélyre is mielőbb kiterjesztessék. A nov. 26-iki ülésben mindenekelőtt a pénzügyminisztérium költségvetését tárgyalták, melyet a ház, a központi bizottság vé­leménye alapján, némi vita után el is fogadott; azután pedig folytatta a nemzetiségi törvényjavaslat fölötti átalános vitát, de a szólásra följegyzett szónokok nagy száma miatt még a 27-iki ülést is teljesen ez foglalá el, s csak a 28-iki ülésben jön befejez­ve, miután a följegyzett szónokok közül szólási jogukról többen lemondottak. A vita folytán több igen jeles beszéd tartatott, de egyes nemzetiségi képviselők szenvedélyeik által néha oly nyilat­kozatra is engedték magukat ragadtatni, hogy az elnök kényte­len volt őket rendre utasítani. A kisebbségi javaslat mellett csu­pán 24 képviselő szavazott, s annak elvetése után a roppant több­ség Deák Ferencz javaslatát fogadta el. A nov. 29-iki ülésben az igazságügyminiszter egy a katonai törvénykezésről, a katonai bíróságok hatáskörének megszünteté­séről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő; Hollán Ernő pe­dig a közlekedési minisztérium két törvényjavaslatát mutatta be;­­ az egyik szót a Sátoralja-Ujhely és Szilvás közt a magyar észak­keleti vasútból az ország határszéléig vezető vasútvonalról, a má­sik a Székes­ Fehérvárról Grácz felé az ország határáig terjedő moz­dony­vasútra vonatkozik. A miniszterelnök bejelenti, hogy a véd­­rendszerről szóló törvényjavaslatot a birodalmi tanács is elfogadta, mivel azonban az elfogadás némi változtatásokkal történt, czél­­szerűnek vélné, ha a honvédelmi bizottság, melybe még négy horvátországi tag is beválasztandó volna, megbizatnék, a különb­ségek kiegyenlítésével, s a törvényjavaslat aztán ezen részeire nézve újra tárgyaltatnék. Az indítványt a ház elfogadta. Még né­mely tárgyak elintézése után az átalánosságban már elfoga­dott nemzetiségi törvényjavaslat részletes tárgyalása következett, mi még azon ülés folytán véget is ért. A ház Deák Ferencz javas­latán csak néhány csekélyebb módosítást tett. A kisebbségi ja­vaslat pártolói a tárgyalásban részt venni nem akarván, annak megkezdése előtt elhagyták a termet. A nov. 30-iki ülésben fölolvastatott a pénzügyi bizottság je­lentése az egyetemi tanárok fizetése iránt; a közp. bizottságé a közös nyugdíjak,­továbbá a függő adósság kezelése és ellenőrzése iránti törvényjavaslatok, valamint az új házszabályok és a Buda­pestre szóló kisajátítási törvényjavaslat fölött; végül a pénz­ügyi bizottság jelentése a Béga-csatornára vonatkozó törvényja­vaslatról. Mindezen jelentések kinyomatni és szétoszlatni rendel­tettek, kivéve a Béga-csatornáról szólót, minthogy az illető mi­nisztérium az ez iránti törvényjavaslatot a bizottsági jelentés után visszavonta. Ezek után a ház előbb a vegyesházassági válóperekről, azután pedig a vallásfelekezeti viszonyosságról szó­ló törvényjavaslatokat tárgyalta. Mindkettő a közp. bizottság és a ház módosításaival elfogadtatott. Végül az elnök jelezti, hogy decz. 1-től kezdve permanens ülések fognak tartatni, még pedig reggeli 9 órától d. u. 1 vagy 2 óráig, ekkor a ház tetszése szerint pár órára fölfüggesztheti az ülést, s azután ismét összeül, s foly­tatja tanácskozásait, ha úgy tetszik, esti 9 óráig. Egy interpellatio a magyar delegatióban. A magyar és osztrák delegatiók, mint tudva van , két hét óta üléseznek Pesten, hogy a közös minisztériumok által előter­jesztett költségvetéseket kellőleg megrostálják, s az előirányzott közös költségekből, a­mit csak lehet, lealkudjanak, illetőleg ki- Egy nő boszuja. (Vége.) R Több héten át nem látogatom meg a házat, s nem is hal­lottam semmit, s íme Palmer úr egy reggel ismét szobámba jött. Még izgatottabbnak látszott, mint azelőtt, egy székre veté magát és mondá: „Nem használ semmit, a dolgot végre kell hajtani. Hon nincs sem nappal, sem éjjel nyugtom, és tovább már nem viselhetem el. Kétségkívül nem jobban is tudja, mit kelljen oly leánykákkal tenni, legyenek azok fehérek, vagy feketék. Lettynek el kell mennie. Mindenesetre ez legjobb rá nézve, mert a szegény terem­téssel úgy sem bánnának többé barátságosan, és anyja sem törő­dik vele. Különös ezen nő, úgy látszik, senkihez sem ragaszkodik, csak nemhöz, habár ő volt az, ki engem arra bírt, hogy férjétől elválas­szam. Annak emléke állandóan kínozott, és mindamellett minden jól lett. Barátom, önnek most azt kell tennie, a­mit tehet, hogy a leánykát jó embereknél elhelyezhessük. Az árral nem tö­rődöm én semmit, fordíttassék ruhákra az ő számára, de igye­kezzék ön jószivü embereket találni, kik a szegény leánykát föl­fogadják, és nehéz munkával nem terhelik. Letty az én leányom­mal nőtt föl, s oly szép és jó, hogy nem lenne nyugalmam, ha jó kezekbe nem kerülne. Tegyen meg tehát ön minden lehetőt!“ Én megigérem, mivel most a szükség fölvilágosított. Azon­ban sok fáradságba került, oly vevőt találni, minőt épen Palmer úr és én óhajtottunk, de mivel nem néztek az árra, végre sikerült, — egy ismerős haszonbérlő, vevőül ajánlkozott, kinek Carolina északi részében, „a nagy mocsár mellett“ telepitvénye volt, me­lyen három hajadon nővérével gazdálkodott. Hogy mily feleke­­zethez tartoztak ezen emberek, azt nem tudom, de azt igenis, hogy becsületes és jószívü emberek voltak, a­kiknél Letty jól érezhette magát. Én azt hittem, hogy nehéz feladat lesz, őt arról értesíteni, hogy a családból el kellene távoznia, azonban Palmer asszony magas alapelveivel nem sokat habozott, és úgy látszik, Letty erre el volt készülve, és valami hasonlót várt. Mondják, hogy C­z erre szót sem válaszolt, hanem fejét lehajtá, és könytelt szeme ts­kéi távozott. Úgy látszik, hogy ritka megnyugvás szállotta meg a lánykát. Nem panaszkodott, nem sirt, összeszedő holmiját, barát­ságosan búcsúzott el minden rabszolgától, kiknek szemei kény­ben úsztak, úgyszintén eddigi úrnőjétől is Palmer asszonytól, azután játszótársához ment és mondá : „Isten önnel, Latitia kisasszony , teljes szivemből kívánom, hogy nálam jobb szolgálót kapjon, és legyen mindig szerencsés , de én nem gondoltam volna, hogy eladatásomba beleegyezzek.“ A fiatal örökösnő ezen szavaknál zokogni kezdett, a­miért Lettyt valószínűleg még egyszer durván megkorholták. A ház ura vadászatra ment, hogy a fájdalmas elválást kikerülje, és a szegény leányka végre fölült vevőjének kocsijára, és új hazájába indult. Elva, leányának elutazásakor egészen nyugodtan viselő magát. Egy szolga beszélé el nekem, hogy akkor, midőn a dolog még csak tervben volt, elment Palmer asszonysághoz, és kérte őt, hogy ne ragadja el tőle a gyermeket; azonban e kitűnő hölgy egész hidegvérű­séggel hallgata ki őt, és csak azt válaszolta, hogy rabszolgáinak kívánságára nem szokott fölhagyni azon terveivel, melyeket föltett magában. Elva azonnal aláveté magát úrnője akaratának, szelíden búcsúzott el leányától, s azután is úgy, mint előbb, szorgalmasan varrogatott.­­ Ha aggódott, azt nem vette észre senki, mert a családnak most sok teendője volt, mivel az ezredes Letty eltávozását követő héten ismét látogatni jött. Hogy nem találta a leánykát, nem éreztette, de nem időzött sokáig. Azalatt Palmer asszony és leánya a legkitűnőbb figyelmet tanú­sították iránta ; két hó múlva ismét megjelent, miután valószínű­leg belátta, hogy legjobb lesz rá nézve, ha az ifjú hölgyet nőül veszi. Azért tehát eljött, és megkérte őt, mivel rövid tartózkodás után vissza kellett térnie ezredéhez, melynek a lázongó indiánok ellen kellett mennie Floridába. A szülők beleegyeztek. Latitia kisasszony nagyon fiatal volt ugyan még, de Dél-Carolinában a leányok egy átalában igen korán mennek férjhez, és a fiatal hölgy szokatlan nagysága, néhány évvel idősebbnek tü­ntete­tt fel, mint a­hogy valóban volt.

Next