Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-14 / 7. szám

50 folyamában, mindenek fölé emelkedik , mert ez az erkölcsiség, a humanismus — az emberiség kérdése. IX. Pius pápa, családi nevén Mastai Ferretti «János Mária gróf, szt­. 1792. máj 13-án Sinigaglia, Sena-Gallica városában, atyja gr. Mastai Ferretti Jeromos volt, ki ugyanott polgárnagyi tisztet viselt. Az ifjú János jámbor és erkölcsös nevelésben része­sülvén, már z­senge korában számos jellemvonását adta szívjóságá­­nak és mély vallásosságának, mely utóbbi öt az egyházi pályára készté, hová jutnia azonban egyelőre súlyos betegsége akadályoza. VII. Pius pápa azonban szemle alá vévén őt, betegsége dacára az egy­házi rendbe vétetni rendelé, s prófétai szavakkal jósolá meg, hogy betegsége el fogja hagyni. S az ifjú Ferretti nehéz bajából csakugyan ki is gyógyulván, 1818-ban szerpappá szenteltetett, s 1819. husvét napján mondotta első miséjét a Tata Giovanni templomban. 1823-ban a szentszék által Chilibe küldetett mint Muzi biborn. auditora, komiét sok viszontagság között érkezett vissza két év után, amikor is egyházjogtani jártasságáért és bölcs ítéleteiért XII. Leo pápa Monsignor címmel és kanonoki javadalmakkal ruházta fel. Majd a hires San Michele a Ripa címü nagy­szabású árvaház élére állította, hol két év alatt annyira kitüntette magát, mikép 1827. máj. 21 én spoletói érsekké lett. Úgy ezen, mint utóbb im­olai főpapi méltóságában, rendkívüli jótékonysága, közintézetek alapítása körüli ritka buzgalma, s fő­­pásztori tapintatos kormányzása annyira megnyerték a nép szere­­tetét, s annyira emelték tekintélyét az egyházban, hogy 1840-ben bíbornoki méltóságra emeltetett. XVI. Gergely pápa 1846-ban halt meg. Az egyik pápai je­lölt Lambruschini volt. Háromszor történt szavazás eredménytele­nül. A negyediknél —a­hol a szavazatokat Ferretti olvasta föl — roppant meglepetésére kitűnt, hogy ő maga kapta a legtöbb, 36 szavazatot. A római nép elejente visszatetszéssel fogadta az eredményt, de midőn az uj pápa megnyerő alakját megpillantotta, s rendkí­vüli jótékonyságáról értesült, roppant lelkesedésben tört ki. Az uj pápa Pius nevet vett föl, s a legválságosabb körülmé­nyek közt foglalta el sz. Péter trónját. Az olasz egységi törekvé­sek már akkor javában forrongtak. Pius az egyházi államban nagy­szabású reformokkal kezdé meg uralkodását, melyek miatt még az amerikai protestánsok részéről is lelkes ováziókban részesült. De midőn a háború kitört Ausztria ellen, s az olasz nép azon követelésére, hogy az egyházi állam is kardot rántson az olasz egység mellett, Pius a híressé vált: ,,Non possumus"­-sal válaszolt, a felizgatott néptömeg a pápa ellen fordult. A pápa az ellenzék elnyomására az erélyes Rossi Peregrin grófot hívta meg a kormány élére, de hasztalan Az országgyűlésbe­ lépő Rossit a parlament ajtajában a forradalmi tömeg iszonyú zsibajjal fogadja, s ott nyomban leszúrja. Nov. 16-án a tömeg a Quirinálba nyomult s újra sürgette a hadat Ausztria ellen. A pápa nem engedett. Ekkor a csőcselék lődözni kezdett, az ablakon kitekintő Palma főpapot lelőtte, s ki­jelenté, hogy a palotában a pápa kivételével, minden élet kardra hány. Pius, hogy a vérontást elkerülje, mint gróf Spaurné orvosa m­enekült Rómából, s nov. 25-én ért Gaetába, hová Ferdinánd ná­polyi király csakhamar megjelent nagy vendége üdvözletére. Pius volt a 45-ik pápa, ki Rómából menekülni kényszerült. A pápa egy évig maradt Gaetában. Rómában 1849 febr. 5-én kikiáltották a köztársaságot, mely­nek élén a hires olasz forradalmár Mazzini állott. De már ápr. 25-én megjelent Civita Vecchiában a francia hajóraj, s Oudinot tábornok, egy a római csapatok részéről visszavert ostrom után, melyben a franciák roppant veszteségeket szenvedtek, végre jan. 30-án rést tört a sáncokon, s a francia had két napi véres utcai harc után elfoglalta az örök várost, s Garibaldit elűzte. A pápa szept. 20-án teljes amestiát adott, de csak 1850 ápr. 15-én tért vissza, nagy diadal közt, székvárosába. A pápa igyekezett a köztársaság súlyos nyomait elenyész­teni; a hívek adományaiból tévesztette a köztársaság által kibocsá­tott papírpénzt, helyreállította a rendet, s régi polcára segíté az egyházat. De nem sokáig élvezhette a béke elveit. Az olasz politiku­sok nyíltan kimondották, hogy az egységnek Róma is kell, hogy alkotórészét képezze. 1860-ban, csekély ellenállás után, IX. Pius elvesztette tartományai legnagyobb részét, amiért, márc. 26-án ki­mondotta Viktor Emanuelre a nagy egyházi átkot. Tíz évvel utóbb elvesztette Rómát is, s azóta fogolynak tekintette magát a Vati­kánban, melyet többé el nem hagyott. IX. Pius békével , önmegadással tűrte a kath. egyház s a pápaság e végső megaláztatását is, mint a többieket, melyek oly' gyorsan következtek egymásra. Azontúl pedig legfőbb gondjait, a kath. egyház szellemerejének föntartására s kifejlesztésére forditá. Bár ez időtől fogva a nyilvános élettől teljesen visszavonult, s a Vatikánon kívül sehol sem mutatta magát, a világtól épen nem zárkózott el. Csaknem mindennap adott audientiát, a világ minden részéből jelentek meg előtte hódolók és kiváncsiak. Termei min­denki számára megnyíltak. A napi események iránt is igen érdeklődött, melyekről gyor­san nyert értesülést. Minden fontosabb esemény éieseszű megfi­gyelőre talált Pius pápában, ki aztán a maga éh­es modorában nyomban ítéletet is mondott fölötte, mely aztán közszájon forgott Rómában. Emlékezetes egyebek közt, mit a sedani esemény után mondott: „Franciaország nem fog többé harapni, elvesztette fogait.“ Az aggastyán pápa, elvonultsága mellett is, az örök város legkedveltebb emberei közé tartozott. Nemcsak a sokat szenvedett, lélekerős egyháznagyot tisztelték benne, hanem becsülték múltját, jószívűségét, sőt szellemének elméssége is nem kevéssé járult nép­szerűségének föntartásához. De legnagyobb mértékben megnyerte a nép hódolatát, szeretetét és ragaszkodását áldozatkészsége s határ­talan bőkezűsége. Évenként közel négy millió lírát fizetett rendes nyugdíjak címén római családoknak, ide nem számítva az esetről esetre fölmerült számos adakozásokat és segélyeket. Emberszerető, nemes lelkületének, a közel­múltból, egyik legszebb vonása a jogtalanul eltiport, szerencsétlen török­ nemzet iránti élénk, rokonszenves érdeklődés ; — s a­ keresztény szeretet és engesztelődés azon magasztos tette, hogy a haldokló olasz ki­rály Viktor Emanuel ágyához, a hit vigasztalójain, lelkiatyát kül­dött, mi által egyszersmind feloldá­tt a kimondott egyházi átok súlya alól. Pápai uralma alatt a kath. egyházban nagy fontosságú vallási kérdések nyertek megoldást. 1854. dec. 8-án dogmává emeltetett a szűz Mária szeplőtlen fogantatása. 1864. dec. 8-án bocsáttatott ki a „Syllabus.“ 1869-ben egyházi zsinat tartatott a Vatikánban, mely a pápai csal­hatatlanságot hitágazattá emelte. Egész pápasága alatt 8 jubiaeumi búcsút hirdetett, a legutolsót a múlt évi június­ban, püspöki jubilaeuma alkalmából. IX. Pius élete 86-ik évét érte el. Megérte, mit egy elődje sem, pápaságának negyedszázados jubilaeumát, s ezzel megcáfolta az ismeretes mondást, mel­lyel a trónra lépő pápákat az élet mú­landóságára intve, üdvözlik : „Non videbis anDos Petri.“ Megérte a múlt évben püspöksége félszázados jubilaeumát is; csak azt nem érte meg, ami után oly annyira oltajtozott: a pápaság világi ural­mának visszaállítását. Az ő kormánya alatt szűnt meg a pápaság világi uralma, mely ez előtt 1122 évvel kezdődött, tehát régibb volt csaknem valamennyi európai államnál. ing’ is uralkodó pápák hosszú sorozata. Vele száll sírba a világi­Pápaságának időszaka egyik legnevezetesebb lapját képezendő a kath. egyház történel­mének. A magyar fővárosi lapok, csaknem kivétel nélkül, rendkivüli tisztelet- s kegyelettel emlékeznek meg az elhunyt egyháznagyról. A „P. Napló“ f. hő 8-iki vezércikkében ezeket mondja: „Meghalt a pápa. Ki halt meg? Egy 85 éves aggastyán, ki sok éve beteg; kinek nincs se földje, se katonája; nem király. Péter fillérből tartja el háztartását, melyeket alamizsnaképen adnak a hivek, s ki mégis a leghatalmasabb uralkodója volt a földkerek­ségnek, mert kétszáz millió nép engedelmeskedett egyházi paran­csának. A nyájnak pásztora, servns servorum Dei, ki előtt kirá­lyok és gyermekek térdeltek. Nagy pápa halt meg IX. Piusban. Sz. Péter székén régen ült ilyen. Erényes, jellemes, ájtatos, hitbuzgó, okos, szellemes, mű­velt, becsületes, őszinte, egyszerű és jó ember volt. Mindenki tisz­telte , még ellenségei is; pedig sok és nagy ellenségei voltak. Olyan pápa volt­­,­ki a legnehezebb időkben meg tudta védel­mezni a vallás érdekeit, s fenntartotta az egyház tekintélyét. Har­mincegy évig minden viszontagság közt kormányozta a kath. egy­házat s nem engedte elmerülni hajóját. Személyes érdeme, hogy annyi baj közt, oly sok csapás után erkölcsileg a katholicismus erőben nem vesztett, sőt befolyása ma is oly roppant, hogy a leg­nagyobb államférfiak: a protestáns Gladstone, és Bismarck, Gam­­betta és Garibaldi vele megbirkózni félelmes feladatukul tűzték ki maguknak. Annyi ideig pápa nem uralkodott, mint Pius. Annyi ellenfe­lét senki sem temette el, mint I. Mazzini, Cavour, III. Napoleon, Palmerston, Viktor Emánuel, s mások tűntek s enyésztek szemei láttára. Csoda-e, hogy erős önbizalom, s a gondviselésbe vetett hit lelkesítette Pilist a küzdelemben. Csoda-e, ha a hívők serege

Next