Egészségügyi munka, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
nél bevált módon, csupán a beteg egyén gyógyításával szanálni, hanem a betegség megelőzését, prevencióját, az egészségesek védelmét kell mindenáron szorgalmazni. Ezért a századfordulón a kezdeti eufória, eredménytelen csodavárás után mindinkább a betegség megelőzése, létrejöttének megakadályozása, végül a gondozás szemlélete lépett előtérbe. A társadalom a tuberkulózisra vonatkozó ismereteinek bővülésével rádöbbent arra, hogy a tbc — egyrészt fertőző mivolta miatt, másrészt mivel eredményes gyógyítása kétséges — távolról sem csupán a beteg egyén, hanem a család, a környezet, a közösség, s ezen túlmenően az egész társadalom problémája. Eredménytelen kísérletek után 1901-ben Calmette elgondolásai alapján jön létre az első diszpanzer a franciaországi Lille-ben. A példa igen jól bevált s ezt követi világszerte a sok-sok gondozó létesítése. Ennek alapján épült ki a mi hazai 181 tbc gondozóintézetünk hálózata is. Az elmúlt évtizedek eredményei beigazolták, hogy a gondozói hálózat a gyógyintézeti vonallal együtt — különösen az utóbbi évek fejlődését tekintetbe véve — a két legfontosabb alappillére a tbc elleni küzdelemnek. Feladataink tehát kettősek: egyrészt a beteg egyén minél maradéktalanabb gyógyításának biztosítása, másrészt a tuberkulózisnak mint népbetegségnek mielőbbi felszámolása. A beteg egyén eredményes gyógyításával, miután fertőzőképességét is megszüntettük, a gyógyítással már profilaktikus, preventív munkát is végeztünk a közösség érdekében. Nagyarányú felkutató, megelőző, szűrő, gondozási munkával viszont magát a betegséget mint népbetegséget kívánjuk felszámolni. A tuberkulózisnál tehát a két tényező: a gyógyítás és megelőzés szorosan összefonódik, természetesen a társadalom érdekében a megelőzés, a prevenció a domináns. Az egész eredményes munkát ezért a gondozás helyes szemlélete kell hogy biztosítsa, összefogja. Mi a gondozás? A gondozás rendszeresen gondoskodni a betegről, családjáról, környezetéről, s ezen túlmenően az egész egészséges társadalomról. A betegség idült lefolyásából, valamint mivoltából következik, hogy a gondozás központjában a beteg egyén családja, közvetlen környezete áll, de mint közösségi, mint társadalmi probléma a távolabbi környezet, az egész lakosság védelme és gondozása még fontosabb feladat. A betegről és családjáról való gondoskodás hozta létre a felvilágosító, felkutató, megelőző munkát. Ez teremtette meg a rendszeres ellenőrzést, családlátogatást, szociális ellátást, tanácsadást, az állandó kapcsolatot az orvos, védőnő, asszisztensnő és a beteg családja között. Ha a gondozás szemlélete nem érvényesül intézeteink valamennyi ténykedésében, akkor a gondozóintézet lehet kitűnő szűrő, felkutató állomás, kifogástalanul működő szakrendelés, jó epidemiológiai központ, de nem érdemli meg a gondozói elnevezést. Épp úgy, ha a gyógyintézet csupán a beteg kavernáját, a betegség kórformáját látja, de nem látja az egész embert, nem veszi tekintetbe a beteg átmenetileg otthonhagyott környezetét, problémáit, nem veszi észre az egy beteg mögött az egész társadalom sziluett-