Egészségügyi munka, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

élelmezés, a munkahely egészségügyi viszonyainak megjavításához állami, tár­sadalmi intézkedések szükségesek. Az állam és a társadalom részéről az egész­ségügyi viszonyok megjavítására irányuló intézkedéseket közegészségügynek nevezzük. A közegészségtan a közegészségügy tudományos megalapozása. Az egészségügyi viszonyok javítására irányuló állami intézkedések már az ókortól kezdve ismeretesek. Valószínűleg tapasztalati megfigyelések alapján alakultak ki egyes táplálkozási és tisztálkodási szokások vallási előírások for­májában az ókori hinduknál és zsidóknál. Az ókori Görögországban államilag biztosították a testnevelést. Rómában vízvezetéket, csatornákat építettek, lég­fűtést alkalmaztak, hatalmas fürdőket létesítettek, felügyelők ellenőrizték az élelmiszerárusítást. Az ókori orvostudomány nagyjai, elsősorban a görög Hippokrates, jelentős mértékben hozzájárultak ezeknek az intézkedéseknek megvalósításához, midőn azt tanították, hogy a szennyezett víz, levegő, a mocsaras talaj ártalmasak az egészségre. A középkor első felében, az arab kultúra virágzása idején, a nagy arab orvosok, Rhazes és Avicenna hatása alatt, további lépést tett előre a közegész­ségügy, hatalmas kórházakat építettek. A kórházak helyének kiválasztásában közegészségügyi elgondolásokat is érvényesítettek. Európában azonban, később pedig az arab országokban is, a közegészség­­ügyi viszonyok elromlottak, elhanyagolták a köztisztaságot. A keresztes had­járatok nyomán elszaporodtak a leprások, a Kelettel való kereskedelem meg­nyitotta a kaput a fekete halál, a pestis előtt, amely Európa lakosságának nagy részét elpusztította. A járvány elleni védekezés hívta életre a vesztegzár-intéz­­ményt. Ezt az intéz­m­ényt először a kikötőkben valósították meg, ahol a partra szállni óhajtó utasokat 40 napig visszatartották, ha a hajó járványos vidékről jött. Később hasonló intézkedéseket valósítottak meg a szárazföldön is a pestis­gócok körül. Az ipar és kereskedelem kifejlődése következtében mind népesebbé váló városokban szükségessé vált a vízellátás, szemételtávolítás megszervezése, anél­kül azonban, hogy ennek közegészségügyi jelentőségét felismerték volna. A XVIII. század végén Jenner felfedezése, a himlőoltás, egyik kezdetét jelenti a közegészségügy új korszakának, amely a járványok és egyéb betegsé­gek okainak kiküszöbölésére törekszik. A himlőoltás például a himlő járvány­ok terjedésének egyik okát, a lakosság fogékonyságát szüntette meg. A XIX. században az Európába betörő kolera hatalmas pusztítást okozott. Először tapasztalati megfigyelések, majd laboratóriumi vizsgálatok alapján bebizonyosodott a környezet, főleg a talaj és víz szennyeződésének szerepe a járvány terjesztésében. Ekkor alakult ki, jelentős mértékben Pettenkofer munkássága nyomán a modern közegészségtan, a higiéné. A múlt század utolsó negyedében, Pasteur, Mecsnyikov, Koch, Behring munkásságának eredményeképpen születik meg a bakteriológia és immuni­tástan. A járvány elleni küzdelem most már főleg a bakteriológiára támasz­kodva, elkülönül a közegészségtantól és önálló tudománnyá fejlődik. Az ismeretek halmozódása, új feladatok felvetődése következtében azon­ban maga a közegészségtan is szakterületekre különül. A városok közegészség­­ügyi kérdéseivel foglalkozó településegészségtan tulajdonképpen a levegő, víz és talaj járványügyi szerepét vizsgáló kutatásokból bontakozott ki. A széntü­zelés elterjedése, vaskályhák alkalmazása, az új építkezési, világítási, fűtési módszerek egészségügyi kutatásának tanulmányozása a továbbiakban jelentő­sen kibővítették a közegészségtan e szakterületét. A társadalmi fejlődés azonban egészen új feladatok elé is állította a köz­­egészségügyet. Az ipar fejlődése nyomán az ipari megbetegedések, mérgezés 2

Next