Egri Egyházmegyei Közlöny, 1871 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1871-07-01 / 13. szám

98 A papság részvéte a képviseleti szerve­zetben. II. (Vége) A semlegesség nem indokolható. Ha az egy­ház szolgáivá lettünk, ha a népnek irányt adni hi­vatásunk, ha kötelessségünk az egyház mellett küzdeni utolsó csepp vérig , úgy kivált korunkban a tétlen semlegességet indokolni nem lehet. A be nem avatkozási elv nem az államokra néz­ve kárhozatos, mint azt egyházunk dicső feje, IX. Pius, valóban kárhoztató is , hanem az emberekre általában, s a papságra nézve még különösen az. Minden embernek, főképen pedig a papnak legszentebb és legfönségesebb kötelessége a meg­támadott igazságnak, a tiltott jogoknak védelmére kelni, egyrészt teljes elszántsággal küzdeni a té­­vely és jogtalanság ellen, másrészt tevékenyen működni azon, hogy az igazság és jog az őt meg­illető tért elfoglalhassa. Az egyház ugyan alapítójának csalhatatlan ígérete szerint fönn fog állani biztosan a világ vé­géig, ha szolgái nem fejtenének is ki annyi tevé­kenységet, mennyit kifejteni szent kötelességök parancsolja, azonban a mulasztás által okozott károk miatt Isten és az emberek előtt felelősek lennénk annál nagyobb mérvben, minél nagyobb szükség van most a papság tevékenységére. Nem hozható föl indokul az, ha valaki telje­sen csak önmaga lelki tökélyesbítésére töreked­vén, a nép nyilvános életére a szószéken kívül más téren befolyást gyakorolni nem akar. A pap ugyanis nemcsak ön lelkéről felelős, hanem egyszersmind azokéb­ól is, kik gondjaira bízattak ; minthogy pedig a lélek benső állapota a külső körülményektől is függ, úgy, hogy például az egyház és hit ellenségei által a nép nyilvános életében elszórt vagy épen megállapított téves el­vek annak lelki állapotára, vallásos meggyőződésé­re s erkölcsi életére is hatással vagynak : önként következik, hogy a papnak a hívek lelkét fenyege­tő veszélyt nemcsak egyedül a szószéken, hanem minden alkalmas téren, tehát a képviseleti szerve­zet minden rétegében is, lehetőleg akadályozni és elhárítani kötelessége. Mint már említők, hány oly intézkedés tör­ténhetik az országos képviselet útján épen úgy, mint a megyei vagy községi tanácsban, mely a hívek lelki állapotára többé kevésbbé káros lehet, s melynek hatását illető helyen a pap föltün­tethetné, vagy kedvező körülmények között a téves intézkedést talán épen megakadályozhatná?! Ha pusztán csak a szószékre szorítkozunk, nagy kérdés marad: váljon megengedi-e annak méltósága, vagy talán a lelkipásztori tapintatosság, hogy a tett intézkedés minden hibás oldalát s kivált az intézkedő képviseletet, elöljáróságot a hívek egész gyülekezete előtt feltüntessük? Nem fog-e első esetben a szószék, másodikban az elöl­járóság, vagy a képviselet tekintélye szenvedni? s nem lesz-e, nem lehet-e ennek ismét sok kellemet­len következménye? Bármennyire fáradozzék valaki a maga lelki élete tökélyesbítésén, emelésén, még mindig elég ideje jut arra is, hogy hívei lelkének, erkölcsiségé­nek, hitének s boldogságának érdekében a nyilvá­nosság terén is tegye, amit és amint lehet. Nagy életszentségű férfiak, mint Ambrus, Chrysostom, I. Leo, I. Gergely egyszersmind a kitűnő államférfiú gondjait is úgy tudták vinni, hogy mindkét téren egyenlő elismerést érdemel­tek ki. De a semlegesség nem is előnyös. Vannak, kik azt hiszik, hogy ha a tért fölad­ják, a község vagy ország ügyébe nem avatkoz­­­­nak, az által a békét maguk számára megszerez­hetik ; mire pedig megjegyezhetjük, hogy először ez úton tulajdonképen béke nem is szerezhető, s másodszor, még ha kivételesen ez elérhető lenne is, méltán illik ily békére, hogy inkább örökös nyugtalanság és küzdelem legyen, mint szégyen­­teljes béke. Az egyház ellenei ugyanis, ha férfias határo­zott ellenállással s hozzá még kellő fölkészültség­gel is találkoznak, rendesen azon fogáshoz folya­modnak, hogy az igazság harczosát szép szavak­kal, hizelgő kifejezésekkel iparkodnak lefegyve­rezni, s hangsúlyozva emlegetik, mennyire óhaj­tanak ők békében lenni a papsággal s mily kár mindjárt oly határozottan föllépni ; nem kell min­dent szorosan venni és a többi. Ha aztán az illető hivén a szavaknak, erélyéből enged s kap a meg­ajánlott fegyvernyugváson és a látszólagos békén, vége hossza nem lesz a magasztalásnak az ellenfél részéről : mennyire tapintatos, a fölvilágosult kor­szellemmel mily szépen haladó ember! Ily körül­mények között, ha megvan bennünk a népszerűség­­vadászatra kellő hajlam, minél több magaszta­­lással találkozunk az ellenfél részéről, annál haj­landóbbakká leszünk megkötni a békét, mely pe­dig sohasem előnyös reánk nézve sem ; de meg nem is lesz az valódi béke soha ! Bármit beszéljenek s tegyenek elleneink, ✓

Next