Egri Egyházmegyei Közlöny, 1871 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1871-07-01 / 13. szám
98 A papság részvéte a képviseleti szervezetben. II. (Vége) A semlegesség nem indokolható. Ha az egyház szolgáivá lettünk, ha a népnek irányt adni hivatásunk, ha kötelessségünk az egyház mellett küzdeni utolsó csepp vérig , úgy kivált korunkban a tétlen semlegességet indokolni nem lehet. A be nem avatkozási elv nem az államokra nézve kárhozatos, mint azt egyházunk dicső feje, IX. Pius, valóban kárhoztató is , hanem az emberekre általában, s a papságra nézve még különösen az. Minden embernek, főképen pedig a papnak legszentebb és legfönségesebb kötelessége a megtámadott igazságnak, a tiltott jogoknak védelmére kelni, egyrészt teljes elszántsággal küzdeni a tévely és jogtalanság ellen, másrészt tevékenyen működni azon, hogy az igazság és jog az őt megillető tért elfoglalhassa. Az egyház ugyan alapítójának csalhatatlan ígérete szerint fönn fog állani biztosan a világ végéig, ha szolgái nem fejtenének is ki annyi tevékenységet, mennyit kifejteni szent kötelességök parancsolja, azonban a mulasztás által okozott károk miatt Isten és az emberek előtt felelősek lennénk annál nagyobb mérvben, minél nagyobb szükség van most a papság tevékenységére. Nem hozható föl indokul az, ha valaki teljesen csak önmaga lelki tökélyesbítésére törekedvén, a nép nyilvános életére a szószéken kívül más téren befolyást gyakorolni nem akar. A pap ugyanis nemcsak ön lelkéről felelős, hanem egyszersmind azokéból is, kik gondjaira bízattak ; minthogy pedig a lélek benső állapota a külső körülményektől is függ, úgy, hogy például az egyház és hit ellenségei által a nép nyilvános életében elszórt vagy épen megállapított téves elvek annak lelki állapotára, vallásos meggyőződésére s erkölcsi életére is hatással vagynak : önként következik, hogy a papnak a hívek lelkét fenyegető veszélyt nemcsak egyedül a szószéken, hanem minden alkalmas téren, tehát a képviseleti szervezet minden rétegében is, lehetőleg akadályozni és elhárítani kötelessége. Mint már említők, hány oly intézkedés történhetik az országos képviselet útján épen úgy, mint a megyei vagy községi tanácsban, mely a hívek lelki állapotára többé kevésbbé káros lehet, s melynek hatását illető helyen a pap föltüntethetné, vagy kedvező körülmények között a téves intézkedést talán épen megakadályozhatná?! Ha pusztán csak a szószékre szorítkozunk, nagy kérdés marad: váljon megengedi-e annak méltósága, vagy talán a lelkipásztori tapintatosság, hogy a tett intézkedés minden hibás oldalát s kivált az intézkedő képviseletet, elöljáróságot a hívek egész gyülekezete előtt feltüntessük? Nem fog-e első esetben a szószék, másodikban az elöljáróság, vagy a képviselet tekintélye szenvedni? s nem lesz-e, nem lehet-e ennek ismét sok kellemetlen következménye? Bármennyire fáradozzék valaki a maga lelki élete tökélyesbítésén, emelésén, még mindig elég ideje jut arra is, hogy hívei lelkének, erkölcsiségének, hitének s boldogságának érdekében a nyilvánosság terén is tegye, amit és amint lehet. Nagy életszentségű férfiak, mint Ambrus, Chrysostom, I. Leo, I. Gergely egyszersmind a kitűnő államférfiú gondjait is úgy tudták vinni, hogy mindkét téren egyenlő elismerést érdemeltek ki. De a semlegesség nem is előnyös. Vannak, kik azt hiszik, hogy ha a tért föladják, a község vagy ország ügyébe nem avatkoznak, az által a békét maguk számára megszerezhetik ; mire pedig megjegyezhetjük, hogy először ez úton tulajdonképen béke nem is szerezhető, s másodszor, még ha kivételesen ez elérhető lenne is, méltán illik ily békére, hogy inkább örökös nyugtalanság és küzdelem legyen, mint szégyenteljes béke. Az egyház ellenei ugyanis, ha férfias határozott ellenállással s hozzá még kellő fölkészültséggel is találkoznak, rendesen azon fogáshoz folyamodnak, hogy az igazság harczosát szép szavakkal, hizelgő kifejezésekkel iparkodnak lefegyverezni, s hangsúlyozva emlegetik, mennyire óhajtanak ők békében lenni a papsággal s mily kár mindjárt oly határozottan föllépni ; nem kell mindent szorosan venni és a többi. Ha aztán az illető hivén a szavaknak, erélyéből enged s kap a megajánlott fegyvernyugváson és a látszólagos békén, vége hossza nem lesz a magasztalásnak az ellenfél részéről : mennyire tapintatos, a fölvilágosult korszellemmel mily szépen haladó ember! Ily körülmények között, ha megvan bennünk a népszerűségvadászatra kellő hajlam, minél több magasztalással találkozunk az ellenfél részéről, annál hajlandóbbakká leszünk megkötni a békét, mely pedig sohasem előnyös reánk nézve sem ; de meg nem is lesz az valódi béke soha ! Bármit beszéljenek s tegyenek elleneink, ✓