Egri Egyházmegyei Közlöny, 1920 (52. évfolyam, 1-18. szám)
1920-07-01 / 10. szám
EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY 7- ben rá van utalva a külső világ segítségére. A természet tanulmányozásából nyeri ismereteit, magát az érzékfelettit is érzékeite tett hatásaiból ismeri meg. Szüksége van a külső világra cselekvésében, eszméinek ábrázolásában, megvalósításában. Az afelül a szellemi kultúra abban a tekintetben is függ az anyagitól, hogy a külső kultúra kedvezőbbé teszi a gazdasági helyzetet és csak így jut szabad idő az eszményi dolgokkal való foglalkozásra. Az embert szabaddá teszi, megszünteti a mindennapi élet nyomorát, megkönnyíti az elemi erőkkel az életért vívott harcot, szellemének időt és eszközt nyújt, hogy más feladatok megoldásával is foglalatoskodjék. Az a nép, melynek minden ereje kimerül abban, hogy kezeinek fáradságos munkájából szegényesen megéljen, nem talál időt a szellemi életre. Annak a népnek ellenben, amely a gépek révén mindenhez könnyen hozzájut, van ideje és szabadsága a szellemi életre is.1) Ámde azért nagy tévedés lenne a külső kultúrmunkát egymagában, vagy legalább is elsősorban életcéllá emelni. Pedig ennek a tévedésnek széles rétegek hódolnak. És mi az eredménye ennek a felfogásnak a gyakorlati életben ? Az emberek folyton kisebbek lesznek a munka minden nagysága mellett is. Egyre jobban hiányoznak a teremtő, vezető eszmék , az ember mindig kevesebb, igazi megnyugvást talál a vad tülekedésben, a benső élet egyre alább száll, mindinkább nyilvánvalóvá lesz, hogy az élet külsőségeit illető összes nyereség nem ér fel az élet középpontjában szenvedett veszteséggel. Az élet legfontosabb feladata mindig a benső kultúra marad. A külső kultúrmunkának második helyre kell szorulnia és a szellemi kultúra rendelkezésére állnia, hogy az egyéni élet számára is teremjen gyümölcsöket. Épen úgy el kell ítélnünk az olyan kultúrát, mely az emberi életet kizárólag ebbe a világba irányítja. A végső életcél Istenben van. A világ is azért van, hogy őhozzá vezessen. A modern szellemi élet fejlődése a legvilágosabban mutatja, hogy a tisztán földi kultúra, ha még oly fényes is, nem elégíti ki a lelket. Innét van, hogy az újabb idők kultúrájáért való lelkesedés után kijózanodás következik. Ezért a mélyebben járó szellemek sok fájdalmas tapasztalat után őszintén megvallják, hogy a vallással elveszett az élet ereje, tartalma és hogy a vallásnak újból az élet alapjává kell lennie. Most már a vallás nem tűnik fel a gyermekkorát élő ember képzeletszüleményének, egy távoli és idegen világba való menekülésnek, hanem mint az ember nélkülözhetlen segítője, a nehéz, külsőleg csaknem reménytelen harcban a szellemi önállóságért, a lélekért, az élet értelméért, így tehát hosszú megfélemlítés után ismét feltör a vágy nyíltan és szabadon mély alapok, benső összefüggések, az örök igazság, végtelen szeretet után. Ha a mondott egyoldalúságokat elkerüljük, ha a kultúra lényegét helyesen fogjuk fel, akkor teljes joggal állíthatjuk, hogy a kultúra életfeladatunk, kultúra nélkül nemzetek nem élhetnek, a kultúrmunka eredményei maguknak utat törnek, gúzsba kötött nemzeteket felszabadítanak. Mert mint nagy hazánkfia, Apponyi Albert gróf éppen az imént mondotta: „Kultúrfölény nélkül heterogén elemekből alkotni egy homogén életerős állami társadalmat egyszerűen lehetetlenség. Ez, anélkül, hogy mi ahhoz csak hozzájárulnánk is, ki fog derülni, sőt már ki is derült bizonyos pontig. Ha ezzel szemben Magyarország itt áll, mint az összes produktív erők összhangzatos együttműködésének, mint a közös hazaszeretetnek és az egy cél felé való törekvésnek mintaképe, akkor megnyertük a partit, különben elvesztettük.“ És ez legyen t. Joghallgató urak a jövőből merített vigasztalásunk. A múltból eredő bizodlmunk szintén egyik záloga jövendő feltámadásunknak. Mert amely nemzet annyi balszerencse között ezer évig fenn tudott állani és nem szűnt meg magyar lenni, annak életerejében egy égi elem rejlik, mely azt fentartotta és fenn fogja tartani. Az egyházi vagyon és az uj kánonjog. III. Előbbi cikkünkben kifejtettük, hogy az egyháznak az uj egyházjogi kódex 1496. kánonja értelmében joga van bizonyos szolgáltatásokat követelni a hívektől, mert különben anyagi eszközök hiányában nem képes megfelelni az eléje tűzött feladatoknak. Az egyháznak ez a joga a természetjogban és a tételes isteni jogban gyökerezik. Amint az egyénnek megvan a veleszületett joga a létezéshez és ennek folyományaként az anyagi és erkölcsi létfeltételek megszerzéséhez, ugyanazt kell mondanunk az isteni eredetű tökéletes társaságról, az egyházról is. Ezen természeti és isteni jog alapjára helyezkedve az egyház tételes törvényeket alkot, s ezekben közelebbről megnevezi a célokat, amelyek elérésére tagjaitól bizonyos szolgáltatásokat követel, meghatározza azoknak a szolgáltatásoknak természetét, mértékét stb. Az ilyen tételes törvények azonban, mint általában az emberi jog — legyen az egyházi vagy világi — nem változhatatlanok. Az egyház azoknak megalkotásában a korviszonyokhoz, a fennálló társadalmi és gazdasági berendezkedéshez alkalmazkodik. Ezek közül az egyházi törvényeken :J Savioki dr. : Az élet értelme.