Egri Egyházmegyei Közlöny, 1920 (52. évfolyam, 1-18. szám)
1920-07-01 / 10. szám
* 75 EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY alapuló szolgáltatások közül már említettük a tizedet. A tized intézménye lassankint megszűnt, s ma már a jogtörténethez tartozik. A tizeden kívül ki kell még terjeszkednünk a mai napig meglevő és régi eredetű következő egyházi szolgáltatásokra : a stólára, a misestipendiumra és a párbérre. Ezeknek megállapítása, rendezése teljesen az egyház elidegeníthetetlen jogához tartozik. Az államhatalom azokat sem nem rendezheti egyoldalúan sem el nem törülheti. Viszont a lelkészek és más javadalmasok csakis az egyházjog előírása szerint követelhetik azokat a szolgáltatásokat. Az most már a kérdés, hogy mi az eredetük azoknak s hogyan lettek jogi kötelező erővel bíró szolgáltatásokká. Az egyház életében a legrégibb időktől fogva találkozunk olyan önkéntes járulékokkal, amelyeket a hívek az istentisztelet fentartására és az egyház szolgáinak ellátására minden kötelezettség nélkül a maguk jószántából ajánlottak fel. Ezek az önkéntes adományok az u. n. oblatiók. Ebből világos, hogy az obiatiók céljukat tekintve nem különböznek a tizedtől. De önmagukban és mértéküket tekintve teljesen a felajánlók tetszésétől, bőkezűségétől függnek, míg ellenben a tizedek mennyiség tekintetében jogilag meg vannak állapítva és kötelezőleg előírva. Az oblatiók önkéntes jellegén semmit sem változtat az a körülmény, hogy az egyház az arra rendelt szolgái által a templomban vagy házankint foganatosított gyűjtés útján kéri azokat híveitől. Ezekből az önkéntes okiatokból fejlődött ki idő folyamán a stóla, a misestipendium és a párbér intézménye. A stólailletményen olyan szolgálatot értünk, melyet a hívek a lelkipásztornak, illetőleg a templomnak teljesítenek bizonyos istentiszteleti cselekmények alkalmával. Azért nevezték stólának, mert ezen cselekmények végzésekor a pap rendesen a stólá-nak nevezett egyházi ruhát használja. Ilyen szent cselekmények és egyházi ténykedések a keresztelés, a jegyesek kihirdetése, az esketés, az avatás, a halottak beszentelése és eltemetése, továbbá az egyik vagy másik ténykedés elvégzését tanúsító plébániai bizonyítvány, mint pl. a kereszteltek, házasultak és halottak anyakönyvéből készített kivonat. Az egyház az evangélium ezen szavaira támaszkodva: „Gratis accepistis, gratis date,111) régebbi kánonjaiban megtiltotta papjainak a stóla követelését, sőt szórványosan még az önkéntes stóladíj elfogadását is. Így III. Sándor pápa, amint a Corpus J. C.-ban olvassuk, a stóla elfogadását, még temetés alkalmával is, a következő szavakkal tiltja: „Pro sepultura . . . nulla cuiusquam pretii exactio assentetur nec sub obtentu cuiusquam consuetudinis reatum suum quis tueatur, quia diuturnitas temporis non diminuit peccata, sed auget.“1) Ugyanezt az álláspontot vallja a III. lateráni zsinat is 1179-ben. Ebből kitűnik, hogy a stóla az oblatiónak egyik faja volt, amelyet a jámbor hívek egyes szent ténykedések végzésekor önként ajánlottak fel az egyház szolgáinak. Később azonban más jövedelmek hiányában tényleg rá volt utalva a papság a szentségek és szentelmények kiszolgáltatása alkalmával felajánlott adományokra. Így történt, hogy az egyház az 1215.-i IV. lateráni zsinaton a stóla fizetését, melyet eddig a hivek ex laudabili consuetudine teljesítettek, kötelezőleg előírta. Az egyház kimondotta ugyan alaptételként, — ami ma is érvényben van — hogy a szentségeket és szentelményeket ingyen kell kiszolgáltatni, de büntetéssel fenyegeti azokat, akik meg akarják szüntetni azt a dicséretes szokást, amely szerint a hívek ilyen alkalmakkor önkéntes adományokat teljesítenek ! Ebben látja Wernz a plébánosi stólajog eredetét.2) így lett idők folyamán az önkéntes obiadéból kötelező erejű szolgáltatás, díj, illetmény. Manapság a stólailletményt a részleges egyházjog szabályozza Mértékére irányadó a szokás, bár a püspöknek joga a stólajárandóság rendezése, megállapítása. Sok helyen a canonica visitatio állapítja meg a stóladijat. Hogy mely egyházi ténykedésekért jár stóladij, ebben a tekintetben idők folyamán és helyenkint más és más volt a szokás. A középkorban szokásos stólailletményeket részletesen felsorolja Künstle.3) Napjainkban stóladijat szokás fizetni: a házasság kihirdetésénél, az esketésnél, a temetéseknél s az anyakönyvi kivonatoknál. Az önkéntes adományok és a stóladij csupán a lelkészt illetik meg, amint ez a S. C. C. 1904. dec. 17.-én hozott határozatából is következik: „Oblationes omnes, quae intra limites parocciae a fidelibus intuitu religionis fiuit ut in usum ecclesiae vel ministrorum cedant, de iure communi ad parochus pertinent, nisi aliter constet ex consuetudine aut offerentium voluntate. — Praeter huiusmodi spontaneas et liberas oblationes, quas fideles ultra faciunt, recensentur et oblationes debitae nuncupatae, quas fideles tenentur sacerdotibus tradere intuitu sacri ministerii, quaeque emolumenta parochialia vocantur.“ E szerint a szalabis, parochiális jövedelem lévén, csakis külön megegyezés alapján illet meg másokat, pl. segédlelkészeket. Az oblatiókból kifejlődött szolgáltatások között második helyen említjük a misestipendiumot. Azok az adományok, járulékok, amelyeket Isten az ószövetség *) Mát 108. *) e. 8. X. 5, 3. 2) Jus decretalium. 2.-,6. 1. *) Die deutsche Pfarrei im Mittelalter.