Egyenlőség, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

■&־: 3 újságok a hazudozás, a rágalom, az izgatás és hajtogatás eszközeivé aljasodtak, a hirlapírás minden sühedernek képezi utolsó azilumát. Ha ezt így folytatják, maholnap az újságvállalat nem lesz egyéb a szellemi söpredék tanyájánál, ahol mindenki talál menedéket, aki annyira elvetemedett, hogy tisztességes munka helyett a mások becsületében gázolással akarja megszerezni a betevő falatot. E viszonyokat meg kell változtatni, lehetetlen a sajtó e korcsosulását tovább is összekulcsolt kezekkel nézni. Tisza Kálmán miniszterelnök 111 nemre״ kilátásba ír״ helyezte a jelenleg érvényes 1848. sajtótörvények revízióját. Mi sokat várunk ez ígérettől, mert Tisza Kálmán azon magyar államférfiakhoz tartozik, akik a szükségessé vált intézkedéseknél a liberalizmus követelményeit is szemmel tudják tartani és igy nem lehet félni attól, hogy a sajtó elindulásának megakadályozására célzó kormányi rendszabályok a kulturális haladás sarkalatos elveit is meg fogják támadni. Vagy lehet-e tovább is tűrni, hogy azok a botrányok, melyeket a budapesti hírlapok a budapesti olvasóközönség rászedésére minden évnegyed vézén és a 60׳ elején elkövetnek, tovább is rontsák a magyar nép erkölcseit és a magyar hírlapirodalom becsületét? Vannak lapjaink, melyek az évnegyed végén antiszemitáskodnak csupán azért, hogy a másik konkurrens vállalat antiszemita előfizetőit elhalásszák, de a melyek aztán, miután az új antiszemita abomnensek már népre mentek, egy-egy czikket eresztenek meg, a melyben keseregnek a felekezeti harczok káros volta fölött és — Ha ezt még egyszer mondod, akkor úgy ütlek lebé ezzel a puskával, hogy emlékszel rá holtig. Hora tudom, nem láttam. Mikor a magát hatalmas urnak képzelő tót vezető azt látta, hogy a zsidóval semmire sem megy, hogy ez fenyegetéseire nem is hederít, két kézre kapta puskáját a csövénél fogva és agyával olyat vágott a zsidó fejére, hogy az lerogyott bele. Abban a pillanatban azonban, mikor a puska agya a zsidó fejét érte, elsült a puska is. A puska dörrenését a többiek jeladásnak tartották és oda rohantak a színhelyre. A vezér felbőszülve és szörnyű módon káromkodva kiadta a parancsot, hogy a zsidót addig hissék, míg bele nem hal. Nem kellett sok a szerencsétlennek, mert az első támadás olyan súlyos volt, hogy a zsidó nemsokára kiszenvedett. A kútban levők nem tudták, hogy megmentőjük életét oltotta■ ki, hallottak jajkiáltásokat, zajt, lármát, de nem tudták, hogy e pokoli hangok közé egy haldokló mártír sóhajai is vegyülnek. Végre lecsendesült minden. A lárma mindig odább húzódott. Nem volt többé veszély. Ekkor arra gondoltak, hogy most már talán a menekülésnek lehet módját ejteni, és még aznap Beniczky a kémjáró hadnagynak nemcsak jelentését kapta meg, hanem ki volt adva a rendelet, hogy reggel támadni fognak. A többit elmondja a történelem. Nekem még csak a zsidónak a nevét kell felemlítenem. Diner Simonnak hívták, akire a budetini öregemberek bizonyára még emlékezni vál tóznak az anarchiától és roppantul hangsúlyozza a hazafias szempontokat. S mégis azt tapasztaljuk, hogy egy európai állam sajtója sem bujtogat annyit az államrend és a polgári béke ellen, mint épen a magyar lapok nagy része. Az anarchizmust elítélik, sőt néha egyenesen konzervatív allűreket színlelnek, de a mellett egy lélekzettel az antiszemitizmust is hirdetik, mint egyedüli orvosszert állami és társadalmi bajaink ellen. Ez a sajátságos jelenség a mi sajátságos irodalmi viszonyainknak egyik káros kinövése, nem pedig a magyar társadalom hangulatának tolmácsa, sem a nemzet közvéleményének kifolyása. Mert igazán nagyon furcsák a mi hírlapirodalmi viszonyaink. Nincs az az olvasó közönség a világon, melyet annyi lappal elözönlenének, mint a magyart. Alapos statisztikai adatok szerint minden lapra jelenleg átlag körülbelül 400 előfizető esik, ami eléggé ■feltünteti a magyar hírlapirodalom túlprodukcióját. E túlprodukczió fosztja meg a hírlapirodalmat erkölcsi hivatásától és közönséges üzletté degradálja azt nemcsak a kiadó, hanem a közönség szemében is, mely többé nem keres oktatást és vezérelveket az újságban, hanem csak érdekes híreket, szenzácziós históriákat, szóval minden egyebet, csak azt nem, amit egy feladata magaslatán álló hírlapnak nyújtania kellene. A hírlapirodalom eme hanyatlásával karöltve jár az antiszemitizmus terjedése is, mert amíg eszmebőség, elvhűség és bizonyos erkölcsi emelkedettség kellett az újságcsináláshoz, addig csak kevesen éreztek hivatást a hírlapírói pályára. Most azonban, miután az a felbőszült tömeg rajta fogja boszáját, kitölteni. A hadnagy és két társa a zsidó szavain nem csodálkoztak, hanem rezignáltan beletörődve, önkénytelenül követték a zsidót. Az odavezette őket a kúthoz. — A vízszinén erős gerenda van keresztben a fal végett. Ez elbírja mind a hármankat, itt a létra, gyorsan le. — Ember, itt ránk akadnak és védtelenül kell meghalnink , kiáltott rá a hadnagy. — Nem úgy lesz az. Sokkal ostobábbak ők. Nem fognak a kútba nézni. Siessenek, mert rögtön itt lesznek. A hadfiak lementek. A zsidónak még volt ideje a létrát felhúzni. Mire a tornácához ért?— akkorra már özönlött a nép a kerten keresztül az udvarra. — Zsidó! — szólott egy egyenes kaszás bozontos hajú tót, a tornáczon álló zsidó elé állva, — hol vannak azok a magyar kutyák? — Magyar kutyák? kérdé a zsidó csodálkozva. Nem tudom, nem láttam egyet sem. Ugyanakkor az utcza felől kezdtek rohanni befelé a tró־ tok. A bozontos kaszás szónok ismételve kérdé : — Nem láttátok őket ? — Nemi itt kell lenniük. A gyerekek az utczán voltak azok sem láttak senkit. — Hová tetted azokat a kutyákat ? kérdé a zsidótól most már az utczáról jövők kolomposa, hosszú puskával hadonázva előtte. — Hát tudom is én, hogy itt magyarok is járnak ? — Felelj, mert láttad őket. Te is kutya vagy, a magyarokkal tartasz. Emberek, kutassátok ki a házat. De akkor jaj neked, ha hazudtál. A motozás nyomban következett. Kikutattak mindent, kutattak hosszasan, kutattak kihülésig, de nem találtak semmit. .. A puskás kolompos a nyugodtan az ajtóban álló zsidó elé állott még egyszer. — Mondd meg, hova tetted azokat a kutyákat? — Nem tudom, nem láttam magyar kutyát, fognak. « Nekem ezt a kis epizódot még szebb időben beszélték pajtásaim, ezelőtt tíz évvel, mikor még nem volt antiszemitizmus. Nem is azért beszélték, hogy az önfeláldozó zsidó faját dicsőítsék vele, hanem elmondták, azért szó volt arról a rémes éjszakáról, melyet egy társam, Rék honvéd a kútban eltöltött." Ki gondolhatta volna akkor, hogy lesznek még valamikor emberek, kik a zsidókat a hazafiatlanság vádjával fogják illetni ? Egy honvéd.