Egyenlőség, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
TÁRCZA, Tanulmányok. — Az Egyenlőség eredeti tárczája. — Közli: ־ Velenczei Lajos. ־. V. A XVII. század eszméihez és felvilágosodottságához méltó alakot találunk II. József idejéből, ki trónraléptekor azon czélt tűzte ki magának, hogy alattvalóit lehetőleg boldoggá tegye. Éjjel-nappal fáradott s valódi atyai szeretettel viseltetett népe iránt.■ Szabadelvüsége a zsidóknak is uj korszakot nyitott. Eltörölte a test és türelmi adót a megismertető öltönyjelvénynyel eggyütt, a kereskedelmet szabadon űzhették s a telekvétel is megengedtetett nekik. Az iskolázás, a katonaszolgálat s a nép közé felvevés sok bajnak vette elejét. Ekkor jutott Jókainak Ábrahám zsidója (»Rab Ráby«־ ban) a Rothesel névhez. Borral kereskedett s gyakran feljárt Bécsbe, mely alkalommal mindig vitt magával némi eleséget Ráby Mátyásnak, vagy mint közönségesen hittákMatyi urfinak. Ezen az utón ismerkedett meg Rábyval, ki egyike volt azoknak, kik II. József legbizalmasabb emberei közé tartoztak. Ábrahámot uton-útfélen gúnyolták nevéért, sokat gondolkozott azon, mikép lehetne ezt megváltoztatni. Végre ráakadt. Matyinak iitt egy sípoló körtét ajándékban, de hogy üres ne legyen, megtömte 200 arannyal. Ezután Ráby protekcziójával megkapta az annyira óhajtott engedélyt az ujjabb névváltoztatásra. Egy i betűt toldott neve közepébe, s igy lett belőle Rothessel. Hanem Ráby ezen csekély szívességért nem akarta elfogadni az aranyokat, Ábrahám azonban csak unszolja tovább ? ״ fizesse ki adósságait vele.“ ״ Nincsenek adósságaim.“ ״ Nincsenek! Isten a világ felett. . .!“ ״ Vegye kend vissza a pénzt !“ Jól van Ráby úr, de megszolgálom ezt másképen “ Bizony sok szolgálatot tett ezért neki, mint később látni fogjuk. Egy napon azt mondja Ábrahám Rabynak: ,,Eldugtak emberek rengeteg pénzt. Ez a kincs a legnyomorultabb emberek véres verítékéből van összeszedve, didergő emberek utolsó gúnyájából, éhező nyomorultak falatjaiból összeharácsolva — — országtól, királytól elcsalva, eldugva.« ־ »De mért nem jelenti azt föl maga?« »A zsidónak nem szabad vádolni ; azután is oda egy ember kell, kinek szive van ! "Szegény paraszt! Mikor látom, hogy húzza az ekét, vet, arat (más számára), áldom a Jehovát, hogy nekem ennek az országnak földjéből nem adott mást, mint az országutat . Mindjárt e szavak után könyörög Rábyhoz: »De el ne mondja másnak, mert a spanyol inquisiczió csak dinom-dánom ahhoz képest, mit velem csinálnának.« Ábrahámnak minden szavából kitűnik, mily nemes , áldozatkész és szorgalmas munkás, de magyar is, de hazafi is, kikre a haza mindig és mindenkor a legbiztosabban számíthat. Nemcsak jogunk,van , a kiállítás szellemi eredményével megelégedni, hanem jogunk van ennek öröméből, ennek dicsőségéből kettős részt követelni a zsidóság számára. De jogunk van követelni azt is, hogy ezt észrevegye a nemzet is, az a nemzet, melyben minden jó tulajdonsága mellett is meg tudott teremni az a hazaáruló törekvés, mely a zsidótól el akarta venni a társadalomban való együtt élés lehetőségét, el akarta venni a legmagasztosabbat, a hazát, mely földönfutóvá akarta tenni saját testének azt a részét, mely szorgalma, áldozatkészsége, hazafisága által oda tudott tényleg állni az elsők közé. Jogunk van megkövetelni azt, hogy a zsidóság ne privilégiumokat élvezzen, hanem tekintessék e haza édes gyermekéül, a többi hazafi édes testvéréül. Nyomatéka nagy van e követelésnek. A király, a trónörökös, a nemzet nevében szólni hivatott tényezők elismerése adja meg e nyomatékot és ezt nem lehet meg nem látni, észre nem venni. Meg vagyunk elégedve a kiállítás eredményével. Önelégülten, büszkén tekintünk vissza arra az időszakra, mely oly fényes, oly magasztos, oly megkapó álomképként tartotta féléven át lekötve minden érzelmeinket, minden ambícziónkat, minden igyekezetünket. E megelégedésünknek, nem utolsó tényezője a tudat, hogy megmutattuk a hazának, hogy mi is magyarok, mi is édes gyermekei vagyunk. Talán jogtalan a remény, a hit, a meggyőződés, hogy ezentúl ők se tekintenek minket mostoha gyermekül, hogy ezentúl elejtik még az akaratot is, hogy minket kizárjanak e nemzet közéletéből. Várjuk a remény, a hit teljesülését a legjobb akarattal, Rohling leálczázva. A hírhedt prágai egyetemi tanár Rohling Ágost le van álczázva. Először Stockert a berlini udvari szónokot érte el a nemezis, most pedig a másik antiszemita apostolt láthatja a világ hazugságainak szennyében alárerülni. Stockerre rásütötték, hogy hamisan esküdött és Rohlingról kitudódott, hogy hamis esküt tenni kész־ nek nyilatkozott. Mind a kettő tehát az erkölcsi romlottság kétségbevonhatatlan tényeit követték el, és ezért lakoltak is már, mert a nagy közönség — vakbuzgó antiszemita petrolőröket kivéve — gúny mosolylyal fogadja a bujtogatók által hirdetett Stöcker-Rohling-féle antiszemita tanokat. Ez alkalommal azonban csak Rohlinggal kívánunk foglalkozni, mint aki még mindig nem akarja bevallani, hogy az bizony hitvány humbugnál egyéb nem volt, amit ő állítólag a ״ rabbinikus iratokból“ kibetűzött. Szégyenli bevallani, pedig napnál világosabban bebizonyult, hogy ő a ״ rabbinikus iratokat“elolvasni sem tudja. Amit tud, azt rész fordításokból és régi antiszemita iratokból böngészte össze, ezekből alkotva magának új rágalmakat, melyeket annyi vakmerőséggel vágott ki, hogy a gyöngébbek első pillanatra a dologban hittek és a zsidókat minden részra képes fajnak tartották. Dr. Broeh rabbit, és bécsi orsz. képviselőt elhajlatlan vakmerőséggel feltálalt durva tudatlanságon alapuló vádak annyira felingerelték, hogy egy mérges újságczikkben adott kifejezést lelkének méltó felháborodásának. E czikkek egyes kifejezéseiből Rohling becsületsértést olvasott ki személye ellen és pert indított Dr. Bloch ellen. Ez a per most új stádiumba lépett. Rohling ugyanis a vizsgálat során átlátva, hogy a törvényszék független szakférfiakra bizza amaz állítások megvizsgálását, melyekre ő (Rohling) a zsidóság ellen emelt vádjait alapító, ijedten meghátrált és minden áron kibúvót keresett a per elkesrülésére. Dr. Bloch azonban nem akarta abban hagyni az