Egyenlőség, 1893. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1893-01-07 / 1. szám
féle mesterkélten támasztott vihar visszariasztani nem fogja. A kormány áll és bukik reformjavaslataival. A szabadelvűségért vívott harcban a kormány nemcsak pártjának lesz vezére, körülötte fognak csoportosulni pártkülönbség nélkül a szabadelvű haladás összes hívei. Erre vall Eötvös Károly fenkölt szellemű újesztendei beszéde. Sajnálattal látjuk, hogy a mindent felkavaró forgószélbe a mi felekezetünk egyenjogúságának ügye is belekerült. Pedig ennek az ügynek a többi kérdéshez igazán semmi köze. Annyi az eddig nyilvánuló jelekből már kiolvasható, hogy bevettségünk a főrendiház klerikális részénél nem épen rokonszenves ügy, de túlságos peszszimizmus volna azt hinni, hogy ellene erős akció készül. A szatmári püspök keresztényi szeretettől duzzadó nyilatkozatából túlzott következtetéseket levonni nem szabad. Nem is fogok e nyilatkozattal foglalkozni. Minek felelni arra a nevetséges vádra, hogy a zsidók nem jó magyarok ? Megfeleltek erre már a bécsi román egyetemi hallgatók, akik éppen a napokban árasztották el Európát röpiratukkal, melyben dühöngő módon szidják a sovinista magyar zsidókat. Múltkori czikkemben már megpróbálkoztam a felekezeti egyenjogúságunk ellen felhozott szokásos kifogásokkal. Megvilágítottam a vallásszabadság hipokrita híveinek taktikáját, kifejtettem, milyen tudatlanság és részakarat, dogmákat követelni tőlünk bevettségünk előfeltételéül és már előzetesen foglalkoztam a katholikus klérus azon eshetőleges álláspontjával, hogy az áttérés szabadságát, a keresztség eltörölhetetlen jellegére hivatkozva, ellenezi. Azóta a katholikus klérus véleménye határozottabban nyilatkozott és ma kétséget nem szenved, hogy a klérus a törvényjavaslat második pontját, mely az áttérés szabadságát mondja ki, ellenezni fogja. Ahhoz, amit a múltkor megjegyeztem, kevés hozzátenni valóm van. De minthogy a katholikus papokon kívül Teutsch erdélyi szász evangélikus szuperintendens is kegyes volt, a keresztség eltörölhetetlen jellegét felemlíteni, eltekintve attól, amit már múlt alkalommal az unitáriusokról mondottam, bátor leszek némely könnyen felejtő protestáns polgártársunk emlékezetébe hozni, hogy a k a t h o l,i k u 8 egyház dogmái a protestáns hitre való áttérést meg nem engedik. A protestáns hitre áttérő, katholikus szempontból eretnek és az áttérés szabadsága szabadság az eretnekségre. Hogy ez tényleg így van, azt nem szükséges elméleti idézetekkel bebizonyítani. E felfogásnak nyoma van a Corpus Jutásban. Az 1791. évi 26. tez., mely a protestánsok jogait iktatta törvénybe, tizenharmadik szakaszában szószerinti fordításban a következőket mondja : »Mivel az áttérés a katholikus vallásról a békekötések által bevett evangélikus vallások valamelyikére a katholikus vallás elveivel ellenkezik, hogy az vakmerően ne történjék, előforduló esetekben az ő kir. felségének lesz megjelentendő ; szigorú büntetés alatt hagyassék meg továbbá, hogy senki se merjen valamely katholikust az evangélikus vallás követésére bármilyen módon kecsegtetni.« Hogyan tetszett a protestánsoknak, mikor az áttérés szabadságát az ő hátrányukra katholikus dogmákra hivatkozva, korlátozták ? És 110־ gyan akadhat ma protestáns egyházférül, aki ugyanazon előítélet alapjára áll a zsidókkal szemben, amely miatt a protestánsok annyit szenvedtek ? Nem, az igazi protestáns álláspontot Teutsch püspök nem képviselheti. Az Szász Károly és Papp Gábor magasztos nyilatkozataiban lel kifejezést. Az áttérés a közszabadság kérdése. Az egyéni szabadság sérelme az, hogy a polgárok szabadon nem változtathatják hitüket.. Az elkeresztelési kérdésben az egész országot fellármázta a klérus avval a csatakiáltással, hogy a szülők természetes joga sérelmet szenved, midőn a szülők nem határozhatják meg vegyes házasságból származott gyermekeik vallását. Jusson eszükbe a természetjog bajnokainak, hogy az áttérés szabadságának korlátozása nem kevésbbé sérti a természetjogot és legyenek szívesek ezen kérdésben is a természetjog álláspontjára helyezkedni.