Egyenlőség, 1893. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1893-05-26 / 21. szám
6 1893. május 26. EGYENLŐSÉG. töndijassal együtt 66 és elbocsájtatott 36. A fölszabadultak 30- féle iparág számára nyújtottak képzett erőket, legtöbbet, 6—6-ot az érezöntő és kárpitos iparnak, 5—5-öt az aranyműves és lakatos mesterségnek, 4—4-et az asztalos, bádogos, könyvkötő, műszerész iparnak stb. A felszabadultak közül 28 vidéki illetőségű volt . Az egylet pártfogásában álló növendékek összesen 52-féle foglalkozásban nyertek kiképzést. Legtöbb volt köztük a lakatos 46, azután az asztalos 40, bádogos 35, kárpitos 29, aranyműves 19, érezöntő szobrász 17, esztergályos középipariskolai ösztöndíjas 15—15, bőröndös, könyvkötő, műszerész 14—14, nyerges 12, gombkötő 7, betűszedő, kertyűs 6—6, czimfestő, éreznyomó, pék 5 — 5, ezüstműves, kefekötő, kovács, rézműves, szabó, vésnök 4—4, cukrász, gépmester, horganyedző, iparművészeti ösztöndíjas, kőnyomdász, órás 3—3, fényező, hangszerész, kalapos, kővéső, mázoló, szűcs, üveg- ló, üvegcsiszoló, gazdasági növendék 2 — 2, továbbá aranyozó, bronzműves, czipész, fémvéső, kádár, kosárkötő, kőfaragó, porezellánnyomó, puskaműves, szerkovács, vasesztergályos 1—1. Az újonnan belépők közül legtöbben, 18-an a lakatos mesterséget választották. Bizonyos ellenvetések ellenében ezek az egyszerű számadatok a legcsattanósabb cáfolatot szolgáltatják. A szó teljes értelmében missziót teljesít ez az egylet és ennélfogva nem méltányolható eléggé az actió, melyet elnöke Dr. Neumann Armin ország. képviselő érdekében kifejt. Az actió folytán a tagok száma az előző évi 1071-ről 1216-ra emelkedett, akik 5119 frt 50 kr. díjjal (előző évben 4578 frt 20 kr.) járultak az eszme szolgálatához; egyéb bevételek, melyek közül 3730 frt 90 kr. különféle adományokat, 2100 frtnyi alapítványt és egy hangverseny 900 frtnyi jövedelmét emeljük ki, 16188 frt 20 krra emelték az egyesület évi bevételét. Ebből a pénztári maradvány és 5480 frt 50 kr. áru értékpapírvásárlást leszámítva, az egylet specificus kiadásaira 10652 frt 20 krt költöttek, még pedig 4670 frt 73 krt a növendékek ruházatára, 1085 frtot ösztöndíjakra stb Az egyesület újabb vállalkozása közül különösen a tanonczmenhely ügye érdemel általános figyelmet. A kivitelhez, az első lökést Gomperz Zsigmond és Leitersdorfer Lipót 1000—1000 frtos alapítványaikkal adták meg és azóta számosan nagyobb alapítványokkal, melyek ről épp előző számunkban közöltünk kimutatást, segítették a megvalósítás felé. A másik nagyobb mozzanat az egyesület életében a Pollák Márk és Babetl-féle eredetileg 20,000 frtos, most körülbelől 70,000 frt értéket képviselő alapítvány megszerzése, melyet az alapítvány gondnokai kezdő iparosok és földművesek segélyezésére átengedtek azegyesületnek. Az egyesület hatásköre evvel igen nagylendületet nyer gyakorlati irányban és különösen a földmíves növendékek képzésére és a kiképzettek segélyezésére — ami eddig alapok hiányában alig volt lehető — nyújt módot. Nem kevesebb fontosságot tulajdonítunk annak a törekvésnek, mely a vallástanítás ügyét igyekszik rendezni és szélesebb alapokra fektetni. Ez irányban is történtek a lefolyt évben intézkedések a tanerők szaporítása útján. * A jelentés az egylet jóakarói közül Wahrmann Mórt, ki végrendeletileg is 5000 frtot hagyományozott az egyesületnek, Fleischl Józsefet, Reich Gábort, Frei-Städter Antal lovagot és Schwarz Sámuelt gyászolja el és fölemlíti, hogy elhunyt elnöke Schoenberg Ármin dr. emlékét arczképleleplezéssel és emlékünnepélylyel ülte meg. A függetlenségi és 48-as pártkörben beállott szakadás élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Az egyházpolitikai javaslatok, melyeket Eötvös Károly liberális szellemétől és pártja hagyományaitól vezéreltetve, taktikázásra fölhasználni nem akart, kettéválasztották a számban és erőben meggyarapodott anyapártot. A közvélemény Eöt־ vös vállalkozását, melyet Kossuth Lajosnak levele éppen idejekorán szentesitett, rokonszenvvel fogadta és a reacio szolgálatába állani látszó Polónyistákra bizalmatlankodva tekintett. Az anyapárt népszerűségre áhítozó vezére azonban maga is meghökkent a cselekedettől, melyben a pártbomlásnak csirái látszottak elvetve lenni és sietett személyes okokra visszavezetni a torzsalkodást. Hogy személyes okok miatt elveket, párthagyományokat koczkára tenni nem politikai erkölcs, avval azonban csakhamar az az anyapárt is tisztába jött, mely Visontai Somát (akit a párt képviselősége rövid ideje alatt annyira megkedvelt, hogy a szakadás után jegyzőjévé választotta és aki ennek daczára kilépett a körből), avval tette kebelében lehetetlenné, hogy indítványára még azt sem akarta a pártszakadás alkalmából kibocsájtott nyilatkozatában kijelenteni, hogy az egyházpolitikai reformok ellen actiót, nem indut. Azóta azonban nagyot fordult az idő kereke. Az Eötvös töredék népszerűsége és az elvek integritása nyomán támadt bizalom reactiót idézett elő az anyapártban, nem azt a reactiót, melynek nyílt fölléptét a liberalizmus minden híre aggódva várta, de azt, mely megtérítette az igaz ösvényre a kéteseknek látszó 48־ as és független pártblieket is. Justh Zsigmond, a párt új elnöke a Szegedi Híradó szerkesztője előtt kijelentette, hogy a függetlenségi párt meg fogja szavazni az egyházpolitikai javaslatokat és hogy híve a saját személyében is a liberális reformoknak. Polónyi azonban, a párt tényleges feje, már tovább ment: az »Egyetértés« interjúimfója előtt megerősítette Jush Gyula szavait, kijelentette, hogy állásuknál (!) vagy meggyőződésüknél fogva legfölebb 78-an ellenzik az egyházpolitikai reformokat, a párt maga határozottan mellettük lesz és ő speczializer felekezetünk receptiójára vonatkozólag is csak annyit kíván, hogy ha a kérdés a vallásszabadságról szóló törvényjavaslat keretében meg nem oldható előbb, vagy utóbb a zsidó felekezet is országos szervezetet kapjon. Polónyi tehát elejtette a zsidóság magyarosodásához kötött alap־־ talán föltételt, mely veszedelmesen szép frázisnak látszott és arra az álláspontra helyezkedett, mely — meg lehet róla Polónyi győződve — a magyar zsidóké is. Ezt szívesen konstatáljuk avval, hogy a függetlenségi pártban támadt súrlódások és reactio megerősítette a receptionális törvényjavaslat elfogadásába vetett reményünket. — Ugyanezen reményünket támogatja Apponyi gróf nyilatkozata is, aki a »Győri Hírlap« tudósítása szerint Kiss Ferencz, a győri nemzeti párt egyik vezértagja előtt ki