Egyenlőség, 1900. január-június (19. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-07 / 1. szám
2.; • ־. EV Gr Y E N kínálkozó alkalmat, hogy summa cum auctoritate megvédelmezze magát és pártját a bárhonnét, bármily okból föltámadható konservativ, sőt reactionárius gyanúsítás ellenében. Politikai ־ szükségesség, érdek ־ kiegyenlítés szerezhet ideig óráig tartó pártkoalícziót. De nem azt a bensőbb, állandó kapcsolatot, minek létrehozatala a fúzió bevallott czélja, feladata volt. Ezt csak természetes, valódi érzelmi és elvi közösség képes teremteni. A megsokasodott, új szabadelvű párt még nem esett túl azon a tűzpróbán, mely komoly, veszélyes küzdelem idején mutatkozik, mikor a téllul összerótt gerendák eresztékeikben recsegnek, ropognak s rémültében, vagy haragjában mindenki leleplezi a maga valódi szívét. A tény az, hogy Széll Kálmán, bármily különböző elemekből toborzatta is össze hatalmas táborát, a dolgok természetes rendje, saját politikai egyénisége, múltja szerint sem most, sem a jövőben nem állhat más, mint épen csak szabadelvű párt élén. Ez a személyes és igen értékes garancia. A másik, a tárgyi biztosíték az a tapasztalati tény, hogy Magyaroszágot ezer éves históriája bizonysága szerint tartósan, okosan csakis szabadelvű szellemben és rendszerrel lehet kormányozni. E szerint nincs értelme a reakció mumusával való erős ijesztgetéseknek. Azok a konzervatív elemek, melyeknek a többségbe való beolvadása sokak szemében gyanúba hozta a párt szabadelvűségét, nem tehetnek mást, mint hogy, erényt csinálva a szükségből, valósággal hozzásimulnak a kétségtelenül liberális zömhöz. Erre a fejlődési irányra hasznos, komoly intés volt a Széll Kálmán újévi beszéde, mely hogy igazán czélszerűen és időszerűen hangsúlyozta kiváló nyomatékkal a többség föltétlen liberalizmusát, bizonyítja az a körülmény, hogy hevesen megtámadta érte a miniszterelnököt a Magyar Állam. Lőcsey Ádám: A jogérzés degenerációja. Azt mondta nemrégiben egy elsőrangú magyar politikus, hogy a törvénynyel szemben nem szabad a jogra hivatkozni, mert ha a jog ellenkezésben állana a törvénynyel, amnaz anarchikus természetű volna. Hogy ennek a thesisnek a magyar képviselőházban tapsoltak és azt mint valamelyes örök igazságot ünnepelték, szomorúan illusztrálja ama különös jogfelfogást, amelyet a politikusok opportunistikus szempontból bizonyos törekvéseik számára készenlétben tartanak. A jog az állandó, a törvény aváltozó; ha valamely törvény a jogérzésnek ellentmond, ha azon alkalomnak, melyre készült, megfelel is, a jogérzés szempontjából jogtalanságot tartalmaz és feltétlenül korrektúrára szorul. Igaz, a törvényt tisztelni is kell és meg is kell tartani. De lehetetlen, hogy észre ne vegye még a laikus is azon tendenczia veszedelmes voltát, mely a jog és törvény közötti esetleges ellentét hangoztatásában rejlik. Nem mondom, hogy a törvény mindig tökéletes, de nem szabad, pláne törvényhozónak, ha negatíve is megengedni, hogy a törvény ellentétben lehet a joggal és a jogérzéssel. Ezen ellentétet használták fel a reakcionáriusok mindenkor a törvénynyel ellentétben álló, sőt törvény által tiltott elveik és törekvéseik keresztülvitelére. A bécsi antiszemita kolomposok szembeszállanak törvénynyel és alkotmánynyal, azzal indokolván küzdelmüket, hogy olyan törvény őket nem kötelezi, mely a nép jogérzetével ellentétben áll; a magyar reakczionáriusok pláne az emberi törvénynyel szemben magasabb eredetű törvényekre hivatkoztak, hogy a törvény ellen agitálhassanak; a franczia nationalisták, akik felett az állami törvényszék épen ma mondott ítéletet, nyíltan hirdették és még a bíróság színe előtt is hangoztatták, hogy a franczia nemzet velük van, ők tehát kötelességöket teljesítették, midőn a törvényes rend ellen minden tőlük telhető eszközzel harczoltak. Mindez a jogérzetre való tekintettel történt és történik. Nem akarom mondani, hogy a jogérzet, amennyiben ezt az emberek velük született tudatából merítik, nem megbízható valami volna. Azonban a nép jogérzete épen századunk utolsó tizedében korrumpálódott. Korrumpálták pedig fölülről lefelé. A társadalomnak úgynevezett »támaszai« respektálják a törvényt addig, míg érdekeiknek vagy de lege antiquált, de teljes világában diszlő előjogaiknak megfelel, mihelyt azonban valamely törvényes intézkedés ellentétbe jut akár egyéni, akár osztályérdekeikkel, rögtön föllázadnak azon törvényes rend ellen, amelyre mindannyiszor hivatkoznak, valahányszor alulról fölfelé indul azon törekvés, hogy a törvényes rendet az itt a nép széles rétegeiben uralkodó és tán biztosabb jogérzésnek megfelelően reformálják. Mi az antiszemitizmus egyéb, mint a törvény elleni lázadás, amely különbségeket felekezetek között nem ismer? Azonban a hatalmi és gazdasági érdekek megvesztegették a jogérzetet és épen azon körök, melyek a meglevőnek fönntartásában vélik érdekeik védelmét biztosíthatni, támadják meg a meglévő törvényes rendet. Igaz, ők a népre hivatkoznak. A klerikális főúr, aki megválogatja, hogy kivel foghat kezet, a nélkül, hogy úri méltóságán csorba essék, a népet óhajta L ö S É ■G 1900. január 7.