Egyenlőség, 1911. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
1611. július 2. 3 melyek szerepelnek a fogyasztási szövetkezetek élén, hogy szerteszaggathassák a társadalom elemeinek összetartó kapcsait, aminek áldatlan következményei már minden téren jelentkeznek. A szövetkezetek megrendszabályozása nálunk nem felekezeti, hanem immár nemzeti ügy. Komáromi Sándor: Glosszák a hétről. □ A magyar politika nem lehet valami magasfejlődésű és modern dolog. Ha az volna, nem lenne benne olyan nagy szerepe a csodáknak. Pedig van. Csoda, isteni csoda például Barkóczy báró szereplése. Annyi baj, annyi lárma, skandalum, félreértés, zűrzavar, kimagyarázkodás, elintézés , bármilyen más állami tisztviselő, akinek a neve így és ennyit szerepelt volna, már rég nyugdíjban volna, még akkor is, ha az egész zivatarba, ami körüle lejátszódott, akaratán kívül, vagy véletlenül jutott volna be. — Ám Barkóczy báró maga csinálja a zivatart és csinálja már évek óta s noha mindgyakrabban fölmerül a távozásának hire, ő olyan erősen áll, mint Sión hegye és megérhetjük, hogy három kultuszminiszter is elmúlik és Barkóczy, a csodaember, még mindig ott fog ülni azon a széken, amely az összes magyar tanszékek fölé van helyezve. Egészen különös. Most, hogy itt van az iskolai év vége, itt van a rendes Barkóczy-óda is, amely már stereotíp formában tér vissza. Nem írnak ki pályázatot a megürült tanári állásokra, hanem áthelyezésekkel töltik be őket. Az érdemnek és a tudásnak megint fittyet hánynak s a Barkóczy protekciós, kongregációs emberei megint nagyszerűen fognak érvényesülni. A tanáregylet memorandumot ir, a lapok kiabálnak, Barkóczy hallgat, s a dolog szépen lejátszódik, úgy, ahogy Barkóczy báró akarja. Itt már megáll az ember esze, itt már muszáj a csodákban hinni. Csoda nélkül csak lehetetlen volna, hogy a miniszter, ha nem is szakember, de egy intelligens úr, ne lássa mi történik az egész parlamentnek, amelyben végül mégis csak vannak okos emberek, egyetlen szava ne legyen az egész históriához, amely már nemcsak förtelmes, hanem unalmas is. Vakok az emberek? Vagy szeretnek nem látni? Vagy olyan igen-igen nagy úr Barkóczy báró, hogy az elejtése a politikai egyensúlyt felborítaná ? A jó isten tudja. Tény, hogy minden felborul, de a mindennek tetejére Barkóczy, aki nem borul fel, még oda állít egy tanári széket és abba egy szép szent embert ültet bele . . . * Mint a refrén, a nóta végén, úgy tér vissza minden évben a főrendiházban Zselénszky Róbert felszólalása is, a börze ellen. Nemsokára gramofontölcséreket fognak felállítani az idegenek Magyarország határán és úgy fogják bekiabáltatni a köztudomású tényt, hogy a primitív agrárizmus teszi tönkre az országot, nem engedi , fejlődni, visszafejleszti és egy darab csúnya keretet csinál belőle. Mindamellett a primitív agrárok egyre másokat akarnak deresre húzni az ország tönkretevése címén. Micsoda komédia! Zselénszky Róbert nagyon jól tudja, hogy a mi börzénk még mindig nem tart ott, ahol tartania kellene; nem jelenti a vagyonnak és a forgalomnak azt a hatalmas központját, amit jelentenie kellene, hanem egy fejlődésben levő intézmény, amely csak most kezd jól lábraállni, pénzt importálni, exportálni, belekapcsolódni az európai kapitalizmus nagy hálózatába. De Zselénszky azért mégis felszólal. Mert a hiányos műveltségű tirannizmushoz (amilyen az agrár) hozzá tartozik az is, hogy a zsarnok nemcsak maga akar jól élni, hanem azt is akarja, hogy a többiek éhen haljanak. Pedig ezt most már nehéz lesz visszacsinálni, még akkor is, ha Zselénszky hajlandó évenként nem egyszer, hanem kétszer hadba indulni egy főrendiházi padról a börze ellen. Hogy egyébként a börzeellenes kirohanás nem egyéb leplezett és ki-kitörő antisemitismusnál, ezt megemlíteni fölösleges. * Olvassuk a lapokban, hogy Görgey aggkori nyugalma forog veszedelemben azoktól a szünidőző gyerekektől, akiket Visegrádra vittek, élni, ugrálni, levegőzni. S mert a zsidók e szünidei jótékonyság gyakorlói, a zsidók, mint nemzeti békebontók szerepelnek és valahol már azt is láttuk kinyomatva, hogy a zsidó arcátlanságnak újabb megnyilatkozásáról van szó. Ostobaságok. Sem a zsidók általában, sem a szünidei telepet létesítő zsidók, külön, nem főttek egész télen abban a gondban, hogyan zavarják meg a nagy és tiszteletreméltó Görgeynek nyugodalmát. Sőt valószínű, hogy mikor a telepet kibérelték, nem is tudták, hogy olyan közel jutottak a Görgey-villához. Vagy nem is jutottak olyan nagyon közel hozzája. Azoknak, akik a telepet kiadták, inkább gondolni kellett volna erre az eshetőségre, mert , hiszen ők ismerik a visegrádi viszonyokat és meg kellett volna mondaniok: — Uraim, ne hozzák ide a gyerekeket, mert a gyerekek zavarni fogják Görgey pihenését. De nem szóltak, sőt még most sem szólnak így. Ellenben — és ez a fontos — mi úgy értesülünk, hogy Görgey, a magyar történetnek ez a gyönyörű élő emberemléke, egyáltalán nem is érzi zavartatva magát a visegrádi szünidőző gyerekek által. Ami természetes is. A kérlelhetetlen aggkor sem látásban, sem hallásban nem hagyott meg annyit a nagy embernek, hogy ő kétháromszáz lépés távolságból gyereklármát és ugrándozó gyerekhadat tudomásul vehessen. Vannak azonban az ősz tábornok környezetében kicsinyes emberek, akik egy kis lokális csetepaté elintézésébe nem restelik belekeverni a nagy ember nevét. Lelkük rajta. • Színhely: Bécs. A háziúr azt mondja lakójának, a kegyes, egyedülálló úrasszonynak: EGYENLŐSÉG