Egyenlőség, 1915. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1915-01-03 / 1. szám
EGYENLŐSÉG I hatalom eszközeit hathatósan alkalmaznia kellene? Nem kell itt kifejtenem, hogy az antiszemita újságok vádaskodása a hazai zsidóság irányában, éppen a háború alkalmából, teljesen igazságtalan. Lehet valakinek bármi nézete a zsidókról, de azt, hogy a nemzet mostani küzdelmében nem hazafias lelkesedéssel vennék ki aránylagos részüket, véráldozatból is, egyéb áldozatokból is, ezt csak a gyűlölködés sárga szemének eleve ferdén beállított nézése láthatja. Excellenciád, ki a tények hivatalos számontartásáról is bizonyára folyton gondoskodik, legjobban ismerheti is ez irányban az igazságot. Épp úgy nem lehet kétséges az sem, hogy az antiszemita sajtónak ilyen magatartása a fenforgó körülmények között a legnagyobb mértékben hazafiatlan, mert a legsúlyosabb külső veszedelem idején az annyira szükséges belső egyetértést rongálja. Ennek a perverz jelenségnek indító okát nem is lehet másban keresni, minthogy az antiszemita sajtó a háborús megpróbáltatások közepett föllendülő és intenzívebbé váló vallásos érzéseket gondolja gyűlölködő tendenciái javára jobban kamatoztathatni. Várjon az ilyen egyfelől határozottan igazságtalan, másfelől határozottan hazafiatlan, mindenképpen ártalmas izgatás ellenében a kormánynak nem volna semmi tennivalója? Gondolom, excellenciádnak is van tudomása róla, mi történt Berlinben az antiszemita irányzatú Staatsbürger- Zeitunggal, amely a nagy és tekintélyes lapok közé számítódott. Ez az újság a háború kezdetén kijelentette, hogy tekintettel a német zsidók nyilvánvaló hazafias magatartására, antiszemita irányzatával felhagy. De a gyűlölködő megrögzöttség fullánkjának, ha lopva is, bizony ki kellett törnie és erre Németország legfőbb katonai vezetősége a lap megjelenését a háború tartamára beszüntette. Olyan ember még nem akadt, aki a német katonai főparancsnokságot zsidók iránt való különös hajlandósággal gyanúsította volna. Bizonyos, hogy ezt az intézkedését az elemi igazságérzeten fölül csak a kétségtelen nemzeti érdek sugallotta. Mit gondol excellenciád, amit a nagy, egységesen nemzeti Németországban, amelynek körében körülbelül fele annyi zsidóság lakik, mint nálunk, a háború erkölcsi kötelezettségének vallanak, nem erkölcsileg kötelező-e a mi jóval kisebb és sokszorosan megoszlott hazánkban is a kétszer annyi számú és nem kevésbbé hazafias magatartást tanusító zsidóság irányában? Excellenciád bizonyára természetesnek találja azt is, hogy az idők súlyának és a rendkívüli feladatoknak átérzése a magyar zsidóság hazafias lelkéből is a szokottnál magasabb öntudatot vált ki, esetleg erősebb ellentállást képes benne fölkelteni. Bizonyos dolgokat nem lehet oly közömbösen ignorálnia, mint rendes időkben. A magyar zsidóság csakugyan eléggé meg van edzve az antiszemitizmus nyelvöltögetései és rágalmazásai irányában, de azt mégsem találja elfogadhatónak, tűrhetőnek sem, hogy amikor fiai a haza hívására vérüket ontják messze csatatereken, ugyanakkor az egész zsidóhitű polgárságot vérlázító bántalmakkal illessék. Nem lehet az, hogy amikor zsidó szülők, hitvesek, gyermekek, büszke gyászba borulnak a haza védelmében, elesett övéikért, ugyanakkor őket a háború után való pogromos leszámolással fenyegessék. És, ha el kell fogadnunk azt, hogy mindnyájan kivételes hatalom megszorításának legyünk alávetve, ne legyen a zsidóság oly kivétel es kivételességben, amely ellen minden szabadosság is meg van engedve. Kossuth Lajos mondotta 48־ iki örökre emlékezetes riadójában: ,,Ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, amely orvoslásra vár, ha van egy kívánság, amely kielégítésért sóvárog, szenvedjen még tovább e kebel, várjon még tovább is a kívánság, ne függesszük föl ezektől azt, hogy a haza megmentéséről gondoskodjunk.“ Ez a nagyszerű jelszó vezessen mindnyájunkat a haza mai létveszedelmében is. Éppen azért elsősorban ártalmatlanná kell tenni azokat, kik nincsenek ottan, hol a hazáért sebeket kapnak, de mindig lesben állanak, hogy megforgassák a kést olyanok sajgó sebeiben, kiket éppen harcos elfoglaltságuk védtelenekké teszen. Megvallom, elég odiózus szerepnek találom, hogy éppen én, az állandóan ellenzéki hírlapíró, ki a sajtószabadság kritikai jogának felhasználásában nem szoktam tartózkodó lenni, ezúttal az antiszemita sajtó üzelmeinek megfékezését kívánom. De ma rettentően kivételes helyzetben mindnyájan kivételes mérték alatt, állunk ,s az antiszemita sajtónak ez irányban való kiváltságát legkevésbbé vagyok hajlandó elismerni.• Igyekeztem a zsidóság méltó panaszát minden részletes színezés és minden szentimentális motívum belevegyítése nélkül, amelyre a tárgy oly könnyen csábít, tisztán tárgyilagos valósága szerint előadni. Ha excellenciád az idevágó adatokról kellő tájékozást szerez, nincsen kétségem, hogy csakúgy, mint én, arra a meggyőződésre fog jutni, hogy az oly jól szervezett háborús sajtócenzúrának az antiszemita izgatásra is szájkosarat kell tennie és ha ez nem használ, olyan erős lakatot is, hogy harapó kedvében csak saját fogait csattantsa egymásra. Majd háború után tessék folytatni. Magyar zsidók! Jegyezzétek föl az Egyenlőség számára fiaitok hőstetteit! 3