Egyenlőség, 1920 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-07 / 32. szám

9fa* EGYENLŐSÉG zek egyike által sem megértett Talmudban a kérdést: ,,Várjon miért teremtett a mindenható Isten csak egyetlen embert, akitől azután az egész emberiség népcsaládjai származtak ? Azért — mondják ők, — hogy tanuljuk meg azt az igazságot. Aki egy embert merít meg, egy egész világot mentett meg,és aki egy ember életét pusztítja el, egy egész világot pusztított el.“ Jöjjenek ide mind, akik ennek a véres szerencsétlenségnek tettesei, okozói, előmozdítói voltak és lássák, mit műveltek, összezúztak egy öreg atyai szívet, széttörtek egy fájó anyai lelket, szülőknek boldogságát tették önkre, akik ebben a férfiúban életüknek egyik vigaszát, örömét, reményét, ékességét imádták. A testvérek köréből kiszakítottak egy drága, igaz gyöngyöt és az enyészet porába dobták kegyetlen, irgalmatlan kézzel. Ki adja vissza az elpusztított életet őnekik? Ki adja vissza az ő menyasszonyának vőlegényét, aki szemének mosolyából egy menyországot látott sugározni? És ki tudja megmérni azt a nagy testvéri fájdalmat, amit minden egyes igaz ember érez ennél a gyászos ravatalnál ? Isten azért teremtett bennünket, azért ékesítette az embert különböző képességekkel és tehetségekkel, hogy fejlessze azokat Isten céljai elérésében, hogy mozdítsa elő az igazság diadalát, az erények tiszteletét, hogy képezze és művelje önmagát és nemesítse meg az ő környezetét is. Varsány Géza dr. ezt tette, ezeknek a céloknak a szolgálatában állott, működött és dolgozott. A jogot és az igazságot, az emberi társadalom jólétének e két központi napját, hintette szét, a jogot és igazságot védelmezte, akár szegény, akár gazdag fordult hozzá, ugyanazzal a szolgálatkészséggel, megértéssel és önzetlenséggel. És hány védtelen és ártatlan embert védett ő meg szivének meleg érzelmeivel, szavának meggyőző ékesszólásával és ime most ő, a védtelen, ártatlan, elesik, egy erőszakos, bűnös kéz sújtó ereje alatt. Olyan a világ, mint egy ház, melyben a lakók nagyon ritkán tudnak békésen egymás mellett megférni. Kevés a rokonérzés, sok a rosszindulat. Itt az egyik kihúzza fejünk alól a feldnyugalom párnáját, ott a másik letördeli reménységünk bimbózó gályáit. Ott a harmadik vagyonunk után nyújtja ki kezét, a negyedik becsületünk fehér palástját szennyezi be rágalmainak undok tajtékjával és az ötödik, tizedik, századik életemre tör. Hát milyen társadalomban élünk mi ? Milyen társadalom alakul ki egy ilyen társadalomból? Testvéreim ! Nekem, mint egyházam lelkipásztorának, kötelességem megmondani ennél a koporsónál. Az egész társadalom bűnös tetőtőltalpig; mindnyájan oka vagyunk ennek a szerencsétlenségnek, mert nincs erkölcsösség, nincs erény, kikapcsoltuk az Isten imádását életünkből, noha folyton Istenről, emberszeretetről prédikálunk és az ellenkezőjét tesszük. Mit mondjunk, mit szóljunk lelkünk lesújtottságában, szomorúságában; mit mondjunk ennél a fekete koporsónál, amelyben egy nemes és jó, lelkes és kiváló férfiú végső álmát aluszsza ? Mennyi szépet és jót alkothatott volna, mennyi örömet és boldogságot áraszthatott volna, mennyit dolgozhatott és munkálkodhatott volna szerettei számára, a haza, az emberiség számára ! Mindennek most vége. Megszűnt számára minden feladat, minden kötelesség, minden törekvés. Ő elpihent, eltávozik a földi élet országából. Visszatér a porba, melyből valamennyien vétettünk. De mint vértanul halt meg és az ősi ige az ő koporsójánál is felcsendül: ,,A te testvéred vérének hangja égbe kiált.“ Nem beszélek megtorlásról, nem beszélek büntetésről, nem az igazság kiegyenlítéséről; ez másoknak szent kötelessége és feladata. Én csupán arról beszélek, hogy meg kell javítani a társadalmat, meg kell javulnia minden egyes embernek, kiváltképen azoknak, akik egy közösség, egy kezület élén állanak. Vigyázzanak szavukra, rejtett gondolataikra, hogy azok el ne hagyják ajkukat, ha csak nem isteni célt szolgálnak, mert az elröppent szó végtelen szerencsétlenségnek lehet a forrása és tovább gurul emberről emberre, családról családra, faluról falura, városról városra és lángba borít egy egész országot. Itt 2 sort a cenzúra törölt. Ki kell emelkednünk a fertőből és mindnyájunknak meg kell tisztulnunk az igaz Istenfélelemben, az igaz Istenimádásban, az igaz erényben, gondolkodásban, beszédben és cselekedetben. Ha ez meg fog történni, és hisszük, hogy immár meg fog indulni a jobbulás folyamata, akkor Varsán׳־ Géza dr. nem halt meg hiába. Az ő sirján ki fog zöldülni a vigasztalás és enyhülés virágszála szegény szülei számára, könnyező testvérei számára, szegény szenvedő menyasszonya részére, egész családja számára ; ki fognak zöldülni egy jobb kornak, egy szebb, tisztább és nemesebb jövőnek illatos virágai s akkor az ő sírjához fognak zarándokolni és áldani fogják az ő porladó tetemét. Mi azonban, ■Varsány Géza dr. vértanúi, fivérünk, vérző, sajgó lélekkel bocsátunk el téged rövid pályafutásod után korai sirodba. Imádságunk és áldásunk kisérjen utolsó utadon . A béke angyala lebegjen a te sirkantod felett és őrködjék halálágyad mellett, melyben örök álmodat fogod pihenni. Kérlek, vidd és temesd el magaddal tieid bánatát, fájdalmát, keservét, imádkozzál az Isten trónzsámolyánál, hogy törülje fel könnyeiket, küldjön rájuk örömet, reményt, bizodalmát és csepegtesse szívükbe a hit balzsamát. Mi te érted imádkozunk, hogy a te lelked, mely visszatért Urunkhoz, Istenünkhöz, leljen üdvözlést a túlvilági élet örökkévaló hajlékaiban. — Ámen. A mélyen járó beszéd után újból gyászdalokat adtak elő, majd a meggyilkolt barátai fölemelték a koporsót és a sírhoz vitték, ahol dr. Szabó Árpád ügyvéd mondott még utolsó istenhozzádot. Még szét sem oszlott a gyászoló közönség, amikor a szertartási terem előtt felállították a véres tüntetés másik áldozatának, Verebéti Arthurnak ravatalát. A gyászszertartáson megjelentek a főváros pénzvilágának előkelőségei Horváth Lipót dr. vezetésével. Verebély Arthur ravatalát valóságos virágerdő borította el. A sok szalag között húzódott egy piros rózsákból álló koszom . ״ apusnak Georgie és Évis Lazarus főkántor tizenkét órakor megkezdte a gyászszertartást, amelynek során Hevesi Simon dr. főrabbi a következő beszédet mondotta: 1920. augusztus .