Egyetemes Filológiai Közlöny – XXV. évfolyam – 1901.

II. Hazai irodalom - Lázár Béla, A tegnap, a ma és a holnap II., Császár Elemér

olvasott mindent, a­miről beszél. A mai fölületes világban ez már érdem­számba megy, mikor a kritikák rendesen fölvágatlan példányok alapján készülnek. A nagy anyagot , a­melyből csak az öregek hiányoznak, úgy látszik szándékosan, s a fiatalabbak közül egy-kettő pl. Kozma Andor, Kazár Emil, Kemechey Jenő, Papp Dániel — ügyesen is csoportosítja,, a lyrát kevésbbé, de a novellánál élesen válik el a négy osztály, a­melybe az írókat sorozza : Jókai köre, Mikszáth és köre, Kozmopoliták, Egyé­nek. Természetesen a­hányan vagyunk, annyiféle nézőpontból tekintjük az írókat és így nem mindenben adunk igazat a szerzőnek. Tábori pl. legújabb regénye, A negyvenéves férfi alapján sokkal inkább a kozmo­politák között foglalhatna helyet, mint Jókai mögött, vele együtt Murai Károly, a­ki újabban egészen színtelen dolgokat ír és Bársony István, mert ha novelláit tekintjük, teljesen független Jókaitól, ső­t mondhatni a magyarságtól , Bródyt meg egyénnek rajzolja. Annak indult, de már régóta csak keresettség, bizarrság az, a­mi azt a látszatot kelti, mintha erős egyénisége volna. Őt is azok közé sorozom, a­kik fölött hallgatagon suhan el a jövő irodalomtörténete. Werner Gyula mintha nemcsak Jókai, hanem Jósika nyomdokain is haladna. A másik hibája a fölosztásnak, hogy a III. csoport köre igen tág ; újabb irodalmunk annyira kozmopolita jel­legű, annyira megszakított minden összeköttetést a magyar földdel és magyar lélekkel, hogy ez a jelző «kozmopolita» még nem elég határozott választóvonal íróink között. E helyett jó lett volna más szempontból osztályozni novellaíróinkat. Viszont Justh Zsigmondot talán kivenném a kozmopoliták közül. Igaz, hogy írói pályája franczia hatás alatt indult meg és mindvégig érzett művein valami idegenszerűség, de volt benne, ha módosulva is, magyaros érzés és a felvidéki magyar életet nemcsak megfigyelte, hanem festette is. Gondoljon csak, a­ki olvasta a Faimus czímű regényét, az öreg elgyötört, cinikus mágnás alakjára (úgy gondo­lom Stefi Imrónak nevezi), a­kinek mintaképére, jó magyar emberre, az író egykori barátai reá is ismernek. Az egyes írók megítélésében általában megbízható a véleménye, megfelel legtöbbször annak az ítéletnek, a­melyet az olvasó­közönség ko­molyabb, tudatosabban olvasó része magának megalkot. Elfogultságtól, a­mint látszik, ment, s h­a egy-két írót komolyabban vesz a kelleténél (Kupa Árpád, Kóbor Tamás, Szomah­ázy) a­helyett, hogy érdemük szerint vagy egyáltalán hallgatna róluk, vagy megróná az irányukért, másokat meg (Thury Zoltán) az előbbiekhez viszonyítva nagyon kis figyelemre méltat , azt meg lehet bocsátani. A Rákosi Viktorról írt fejtegetés azonban teljesen el van hibázva. A humort, komikumot és elmélkedést össze­zavarva*) minden áron humort keres a tárczáiban és regényeiben, holott *) Idézi is egy komoly német tudósnak, Lippenek, véleményét, a­mely azonban, úgy a mint ő közli, üres és semmitmondó, sőt érthetet-

Next