Egyetemi Lapok, 1898 (12. évfolyam, 12. szám)
1898-02-15 / 12. szám
iitimiitniiimiiiniiimimnmimiMihiiii EGYETEMI LAPOK '||||||||llll■nllMmt|lltllltlllMlllIlMlllll■llllllllmllIl>lHl1llllJlll1llmlll ..................................... Bel^öjszöntö. Most amidőn úgy mutatkozom be az „Egyetemi Lapok“ tisztelt olvasóinak, mint e lap felelős szerkesztője, azt hiszem teljesen fölösleges lesz azokat az elveket és czélokat, melyek engem ez az új működésemben vezetni fognak, kifejtenem. Nem vagyok új ember az ,,Egyetemi Lapok“ olvasóközönsége előtt s aki érdeklődött és figyelemmel kísérte lapunk legutóbbi évfolyamát, eleve meggyőződést szerezhetett magának abból, hogy milyen eszméknek is vagyok én igénytelen harcosa. Nem tartok programmot, mint ahogy ez már szokás. Bevallom, hogy elfogultsággal viseltetem minden programm-kijelölés iránt. Úgy tapasztaltam eleddig, hogy azok az ígéretek, amikben a programmok rendszerint bővelkedni szoktak, a legtöbb esetben csak ígéretek maradnak. Nos hát én nem teszek így. Az én programmomnak csak egy pontja van. Ebben a pontban is csak egy ígéret van, de ez aztán be is lesz váltva. Ez az ígéret pedig így szól: Mindent, amit csak tenni fogok, azt mindnyájunk jóvoltáért, a magyar ifjúság közös érdekeiért fogom tenni. Hogy aztán mit és mennyit fogok tenni, ezt a jövő határozza meg. Lehet, hogy az elkövetkezendő események meg fogják kötni a kezemet s nem tehetek annyit, amennyit szeretnék. Lehet, hogy a jövő olyan eseményeket fog felszínre vetni, amelyeket most előre látni teljesen lehetetlen. Az új események új helyzeteket teremtenek s hogy ezekben a helyzetekben én mily álláspontot fogok elfoglalni, azt előre nem tudhatom. Annyit azonban tudok, hogy: amit programmomban első és egyetlen pont gyanánt kiírtam, azt be fogom tartani minden körülmények között. És ennél többet úgy hiszem. Önök sem kívánnak. Vegyétek köszönetemet, hogy e nagy napokban vezetőtökül engem választottatok. Tudom, ismerem a munka nagyságát, amit bizalmatok rám rá. — Tudom és nem rettenek vissza tőle, mert a ti bizalmatokból, támogatásotokból s a czél szentségéből erőt meritek a küzdelemre. Föl hát a munkára ! Tóth Ödön. AZ „EGYETEMI LAPOK“ TÁRCZÁJA. • • » • • • »••••••»■ i ««• ............. . • . • • iiVi, i, • .i .ji.iiTf De profundis. Megtagadtalak örök Isten A hitem benned elveszett. . . Hiú fejem az égre szegve, Kaczagtam rátúl az eget. Azóta örök viharával A kétely éje rám szakadt; Oh ne ,suhogtasd ostorod már Győztél! Megadom magamat . . . Megtagadtalak örök Isten Mert igazságod nem lelém; A sokszoros csalódás kinja Mérget oltott be én belém. Világosságot szeretnék most. Az éjbe, ami rám borult; Magam is félve a hangomtól Én nyomorult.. .én nyomorult. .. Kikaczagtam a menyországod Gimyoltam minden angyalát. Mikor a kedvesemmel voltam Akkor kaczagtam legkivált . . . Ez volt az is .. . tudom, tudom én De az örökre elveszett! . . . Te könyörülj most, s kegyelmedbe Te fogadd most be telkemet! . . Add hitemet! Álmodjak rólad A kőpárnán is boldogan . . . Add vissza könnyem, hadd hulldogáljon Vétkeimért egy könny folyam! . . Oh könyörülj, s vedd irgalmadba. Ezt a vergődő telkemet S ha nem fogadsz be, adj erőt, hogy Harczolhassak még ellened! Dobos Károly. Egy hanyatló műfajról. — Az ..Egyetemi Lapok“-nak írta: Palásthy Marczell. — Jobban szeretem a tilinkó szavát a Wagner összes Cosimáinál. S úgy tetszik Ön is, kedves szerkesztőm, mert hiszen az én szerény nádsipomon fújt, elhaló nótámra kiváncsi, holott egész orchestrumok adtak már elő csöndes andantékkal, zajos bombardó együtteseket, zokogó, aprózott picciratokat a népszínmű irodalom- 12. sz.